Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
ADR ellenőrzés a települések közigazgatási határán belül 2009. július 06. Az elmúlt időszakban a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésével kapcsolatban felmerült a lakott területen belüli ellenőrzés kérdése. Az OKF ezzel kapcsolatban kiadott szakmai tájékoztatója szerint a veszélyes árut szállító járművek településen belüli (belterületi) ellenőrzésére ugyanazon jogszabályi előírások vonatkoznak, mint a más helyen történő ellenőrzésekre. Mégis az ezzel kapcsolatos jogszabályok együttes értelmezése indokolt az ilyen ellenőrzések tervezésénél. Mi az eljárás telep létesítésének bejelentése után? 2009. július 06. A hivatásos tűzoltóságoknak egyre több olyan esetben kell eljárni olyan ügyekben, amelyeket építési engedélyezési eljárás nem előz meg, vagy abban a tűzoltóság nem működik közre szakhatóságként. Április 1-én lépett hatályba a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. Rendelet, amely a kistérségi jegyzőt jelölte ki eljáró hatóságként. A szakhatóságok csak indokolt esetben kerülnek bevonásra. ASM Logisztikai központ Szolnokon 2009. július 02. 2009. június 30-án ünnepélyes keretek között Hegmanné Nemes Sára, Szolnok város alpolgármesterének és Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke megnyitó beszédével adták át az ASM Iroda és Logisztikai Központot. Az avatón Sebők Imre, az ASM cégcsoport tulajdonosa és Nagy Endre László ügyvezető igazgató mutatta be az ASM fejlődését és tevékenységét. 2009. július 01. A veszélyes vegyi anyagok előállítása, tárolása vagy szállítása során bekövetkező súlyos balesetek során az anyagok kijuthatnak a környezetbe, és veszélyeztethetik a kárfelszámolást végzőket, a humán és természeti környezetet. A szennyező anyagok közömbösítése, vagy eltávolítása érdekében vegyimentesítést kell végezni. A mentesítés rendkívül költséges, időigényes folyamat, hatékony végrehajtásához speciális berendezések, anyagok módszerek és eljárások szükségesek. Az alábbiakban ezek közül kerül néhány bemutatásra. Az elektrosztatikus feltöltődés elleni védelem felülvizsgálata 2009. június 29. Milyen új és régi feladataink vannak az elektrosztatikus feltöltődések elkerülésében? Milyen veszélyekkel kell szembenéznünk és ezek, hogyan kerülhetők el? Ezekre és az új jogszabályokból eredő feladatokra hívja fel a figyelmet szakértő szerzőnk. Tájékozódás és közlekedés kedvezőtlen látási viszonyok között az érzékszerveink útján 2009. június 29. Szerzőnk abból indult, hogy a látássérültek tájékozódnak és közlekednek a legbiztosabban az élet adta helyzetük által abban a „sötétben”. Az ő módszerükkel tehetjük biztonságosabbá a kedvezőtlen látási viszonyok között végrehajtott beavatkozásainkat? A Dr Balogh Imre 2009. évi pályázat tűzoltás – műszaki mentés kategóriában I helyezett dolgozatát adjuk közre. 5 tanulságos hét a VFCS képzésben 2009. június 25. A HM Védelmi Hivatal által kiírt pályázaton elnyert pénzbeli támogatásból a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Katasztrófa- és Polgári Védelmi Szakcsoportjának munkatársai a Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok és a fővárosban funkcionáló Veszélyhelyzeti Felderítő Szolgálat (a továbbiakban: VFCS) gyakorlati képzését – tréningjét - tűzte ki célul. VII. Földtani Veszélyforrások Konferencia 2009. június 22. 2009. június 10. – június 12. között a dobogókői Hotel Manréza adott otthont Magyarhoni Földtani Társulat rendezésében zajlott konferenciának, amelynek házigazdája a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal volt. Az elmúlt időszak veszélyforrásai közül kiemelt figyelmet kapott a kaposszekcsői magaspartfal omlása. A konferencia programját és az előadások összefoglalóit adjuk közre. A veszélyes anyagokhoz kapcsolódó innovációk az A+A 2009 szakvásáron 2009. június 22. A Düsseldorfban rendezett A+A 2009 szakvásár, az egyéni védőeszközök, a munkahelyi biztonság és a foglalkozás-egyészségügy november 3-6. között rendezett nemzetközi szakmai seregszemléje idén először gazdagodik a „Veszélyes anyagok innovációs park” bemutatóval. A két évente rendezett szakvásár fő témái: az egyéni védőeszközök, a munkahelyi biztonság és a foglalkozás-egyészségügy. Dilatációs hézagok tűzgátló tömítése 2009. június 22. Az épületszerkezeteken lévő nyílások alapvetően befolyásolják a szerkezet tűzállóságát. Ilyenek a dilatációs hézagok is, amelyek megfelelő tűzálló tömítése a tömítési mélység függvénye, ugyanakkor a tömíthető maximális nyílásméret is meghatározó. A kivitelező és a hatóság informálását is szolgálják a bevizsgált adatok. Tűzoltószerek és domborművek a Tűzoltó múzeumban 2009. június 22. Kiállítócsarnok híján is látható a tűzoltó múzeum értékes tűzoltószer gyűjteményének és ereklyéjének néhány darabja. A tűzoltó múzeum folyosóján kiállított tűzoltószerek és a domborművek felvillantják a tűz elleni küzdelem nehézségeit, meséjükkel érzékeltetik az embernek az őserő elleni szüntelen harcát. Légtechnikai rendszerek tisztítása 2009. június 17. A modern épületekbe szerelt légtechnikai vezetékek üzemelésük során többnyire lerakódó éghető anyagokkal szennyeződnek. Számos nagy épülettűznél ezeken keresztül terjedt a tűz, ezért különösen fontos ezek szakszerű tisztítása. Egy erre vonatkozó komplex technológiát fedeztünk fel.
|