Híreink

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) tevékenysége 2013-ban

2013. december 03.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) tevékenysége 2013-ban A nemzeti vagyonban bekövetkező tűzkárok leghatékonyabban a tűzmegelőzési tevékenység alkalmazásával csökkenthetők. Ezzel a felismeréssel alakult meg az OTB. A fő célja olyan, elsősorban kommunikációs eszközökkel megvalósítható tevékenység végzése, ahol a tűzmegelőzés fontossága egyértelművé válik a gazdasági szereplők és az egyének szintjén is, s ezzel a megcélzott rétegek, jól felfogott érdekeik mentén önként javítanak helyzetükön a biztonság javára. Ezen indokok miatt alapította meg 2012. december 12-én a BM OKF a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Vidékfejlesztési Minisztériummal közösen az Országos Tűzmegelőzési Bizottságot (OTB).

Részletek  



TSZVSZ konferencia - az új OTSZ jegyében

2013. december 03.

TSZVSZ konferencia - az új OTSZ jegyében A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közösen szervezte meg november 21-én és 22-én Vecsésen az országos tűzvédelmi konferenciát. Szinte minden a kidolgozás végső fázisában álló Országos Tűzvédelmi Szabályzat körül forgott. Az ezzel kapcsolatos előadásokat adjuk közre.

Részletek  



MŰPA - tűzvédelem a tervezéstől a használatig

2013. november 25.

MŰPA - tűzvédelem a tervezéstől a használatig A Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete 2013. november 22-én a budapesti Művészetek Palotájában 2000-től napjainkig tartó folyamatot mutatott be, annak a 32 tűzvédelmi szakembernek, akik belefértek a szűkre szabott keretbe. Egy építészetileg és tűzvédelmileg is izgalmas épület, tervezési, üzemeltetési és használati tapasztalatai: ezt járhatták körbe a tervező, a tűzvédelmi hatóság, az üzemeltető és a tűzvédelmi vezető nézőpontjából.

Részletek  



Mi olvasható a Védelem - Katasztrófavédelmi Szemle decemberi számában?

2013. november 25.

Mi olvasható a Védelem - Katasztrófavédelmi Szemle decemberi számában? Fókuszban az új OTSZ – ezzel a címlappal és fő témával indítunk a december elején megjelenő 20. évfolyam 6. számában. Egy szabályozási korszakhatár lezárását jelző új jogszabály tervezetéről adunk részletes tájékoztatást. Elsőként néhány szám a Országos Tűzvédelmi Szabályzatról: 281 §, 38 táblázat, 21 ábra, 2 számítás, 108 oldal + 44 oldal melléklet! Persze a 68 oldalon még további 18 cikkbe sűrítve az önkéntes egyesületekről és az önkéntesség szerepéről, a tudományos pályázatok eredményeiről valamint aktuális szakmai kérdésekről olvashatnak kiváló szerzőinktől.

Részletek  



Konferencia: Tűzjelző rendszerek tervezése, üzemeltetése

2013. november 25.

Konferencia: Tűzjelző rendszerek tervezése, üzemeltetése A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága és az MMK Tűzvédelmi Tagozatának Bács-Kiskun Megyei Szakcsoportja 2013. december 10-én a tűzjelző rendszerek tervezésével, üzemeltetésével kapcsolatos konferenciát szervez a Lakiteleki Népfőiskolán. A konferencia ingyenes, előzetes regisztrációt követően minden érdeklődő számára nyitott. A programot adjuk közre.

Részletek  



Tanfolyam és szakvizsga: Éghető gáz (lefejtését, töltését) és autógáz kiszolgálását végzők részére

2013. november 19.

Tanfolyam és szakvizsga: Éghető gáz (lefejtését, töltését) és autógáz   kiszolgálását végzők részére A KONIFO Kft. tanfolyamot és szakvizsgáztatást szervez az 45/2011. (XII.7.) BM rendelet alapján éghető gáz (lefejtését, töltését) és autógáz kiszolgálását végzők részére, amelynek elvégzése után a hallgatók tűzvédelmi szakvizsga bizonyítványt szerezve jogosultak ezen a területen munkavégzést folytatni. A tanfolyami felhívást adjuk közre.

Részletek  



Már rendszeresítve a Dräger HPS 7000 sisak - a tűzoltósisakok új generációja

2013. november 19.

Már rendszeresítve a Dräger HPS 7000 sisak - a tűzoltósisakok új generációja Mivel a tűzoltó sisakja több, mint egy puszta felszerelési darab, a Dräger mérnökei a HPS 7000 sisak megalkotásánál kiemelt figyelmet fordítottak a felhasználók véleményére. A 2008-ban elindult kezdő lépések után több, mint 100 tűzoltósággal konzultáltak világszerte, feldolgozták a tűzoltóságok követelményeit, szükségleteit, kívánságait és összekapcsolták a legújabb technológiákkal, amelyekkel nem csak sisakot, de egy fejvédelmi rendszermegoldást is fejlesztettek.

Részletek  



VIII. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia - A teljesítményorientált tervezés aktuális kihívásai

2013. november 12.

VIII. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia - A teljesítményorientált tervezés aktuális kihívásai Több szervezet bábáskodása és védnöksége mellett immár 8. alkalommal szervezik meg a konferenciát, amelynek címszavaiból mazsoláztunk: jogszabályi környezet változásai, tűzvédelmi tervezés, építésügy, teljesítmény alapú tervezés, a tűzvédelmi teljesítményjellemzők, teljesítmény nyilatkozat, minősítések, tűzeseti beszámolók, ÉTDR - E építési Napló – OKF tűzvédelmi szakértői nyilatkozat kezelő rendszer, elektronikus teljesítésigazolás. A programot adjuk közre.

Részletek  



Fuga - Fontos a tűzvédelmi tervezők munkája

2013. november 12.

Fuga - Fontos a tűzvédelmi tervezők munkája Milyen fontos az együttműködés az építész és a tűzvédelmi tervező között? E köré szervezte a Budapesti Építészeti Központ és a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete 2013. november 5-én a Budapesten, kicsit az építészmérnökökre áthangszerelve, a Futura élményközpontról márciusban Balatonföldváron tartott szakmai konferenciáját. Ennél azonban tovább mentek, kíváncsiak voltak a résztvevők véleményére is. Az eredményeket is közöljük.

Részletek  



Rosenbauer: új Euro-6 járművek

2013. november 08.

Rosenbauer: új Euro-6 járművek A Rosenbauer rendkívül gyorsan üzembe helyezte első Euro-6 tűzoltójárművét: az AT-szériába tartozó, összkerékmeghajtású autó 2013. októberében kezdte meg a szolgálatot. Az új Euro-6 követelményt az EU szabályozás 2014 szeptemberétől teszi kötelezővé.

Részletek  



Növekszik az önkéntes tűzoltó egyesületek beavatkozásainak száma - 60 ezer óra a gátakon

2013. november 08.

Növekszik az önkéntes tűzoltó egyesületek beavatkozásainak száma - 60 ezer óra a gátakon Magyarország mentő tűzvédelmi ellátásának rendszerében a szaktevékenységet vállaló önkéntes tűzoltó egyesületeknek egyre nagyobb számban vesznek részt közreműködőként a beavatkozásokban. A hivatalos statisztikák szerint a tűzoltási és műszaki mentési, valamint a helyi lakosságtájékoztatási feladatok ellátásában aktívan 550 egyesület tevékenykedik.

Részletek  



TSZVSZ Országos tűzvédelmi konferencia Vecsésen

2013. november 07.

TSZVSZ Országos tűzvédelmi konferencia Vecsésen A Magyar Tűzvédelmi Szövetség 2013. november 21-22.között tartja éves tűzvédelmi konferenciáját. Az első napon döntően a tervezett új OTSZ köré szervezett előadások hangzanak el. A második napon tagozatonkénti előadásokra kerül sor. (Tűzvédelmi felszerelések, Tűzoltó készülék, Beépített tűzjelző- és oltórendszerek, Építészeti tűzvédelem. Oktatók, szakértők, tervezők.) A programot adjuk közre.

Részletek  



1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90