Híreink

TSZVSZ konferencia - az új OTSZ jegyében

2013. december 03.

A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közösen szervezte meg november 21-én és 22-én Vecsésen az országos tűzvédelmi konferenciát. Szinte minden a kidolgozás végső fázisában álló Országos Tűzvédelmi Szabályzat körül forgott. Az ezzel kapcsolatos előadásokat adjuk közre.


A konferencia résztvevőit Zellei János, a TSZVSZ elnöke köszöntötte, majd dr. Góra Zoltán tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese megnyitó előadásában a tűzvédelmi jogszabályokat érintő változásokról tájékoztatta a hallgatóságot. A tábornok kitért a konferenciát megelőző napon módosított katasztrófavédelmi törvényre is, majd megköszönte a jelenlévők által nyújtott segítséget az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kidolgozásában.
 
Érces Ferenc tű. ezredes, tűzvédelmi főosztályvezető az Országos Tűzvédelmi Szabályzat újdonságairól szólva kiemelte, hogy az új szabályozás alkalmazása az eddigitől eltérő szemléletet igényel mind a beruházóktól, mind tervezőktől és természetesen a tűzvédelmi hatóságoktól. A tűzvédelem területén akár létesítésről, akár fenntartásról, használatról is legyen szó a jövőben hangsúlyosabban kerül előtérbe a műszaki szemlélet, a mérnöki gondolkodás. Fontosnak nevezte, hogy a követelmények és a megoldások között különbséget kell tenni. A követelmények a védelmi célkitűzésekből levezetett, konkrét, számon kérhető, jogi szempontból is egyértelműen megfogalmazott elvárások. A megoldások ezeket az elvárásokat teljesítik kialakításukkal, jellemzőikkel. 
 
Wagner Károly tű. alezredes a tűzvédelmi szabályzat létesítési követelményeiről számolt be, Sándor Roland tű. alezredes pedig a használati szabályokat vázolta fel a jelenlévőknek. Az előadásokat a TSZVSZ tagozatvezetőinek hozzászólásai, javaslatai egészítették ki.
 
Az Építési tagozat részéről Lestyán Mária az építési termékekre vonatkozó minimális követelmények meghatározását hiányolta, jelezte, hogy választ kell találni a különleges új megoldásokra, s javasolta a CPR rendeletre az építési termékek tételes listája. Zellei János a csarnokjellegű épületek szerkezeteire vonatkozó könnyítéseit a tervezett 5000 négyzetméter helyett 1000 négyzetméterben javasolja megállapítani.
A beépített rendszerek tagozat Farkas Károlya tervezés, telepítés, szabályozásból való kimaradását kifogásolta, Czirok Antal pedig a raktárakban és a konyhai oltóberendezésekben visszalépést érzékelt a korábbi szabályozáshoz képest.
A tűzoltó készülék tagozat részéről Magyar György a képzés rendszerének rendezését és az ellenőrzés, javításhoz kötését szorgalmazta, Kovács Péter pedig a tűzoltó készülék töltetsúlyát javasolta felülvizsgálni.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1700 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: