Híreink

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) tevékenysége 2013-ban

2013. december 03.

A nemzeti vagyonban bekövetkező tűzkárok leghatékonyabban a tűzmegelőzési tevékenység alkalmazásával csökkenthetők. Ezzel a felismeréssel alakult meg az OTB. A fő célja olyan, elsősorban kommunikációs eszközökkel megvalósítható tevékenység végzése, ahol a tűzmegelőzés fontossága egyértelművé válik a gazdasági szereplők és az egyének szintjén is, s ezzel a megcélzott rétegek, jól felfogott érdekeik mentén önként javítanak helyzetükön a biztonság javára. Ezen indokok miatt alapította meg 2012. december 12-én a BM OKF a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Vidékfejlesztési Minisztériummal közösen az Országos Tűzmegelőzési Bizottságot (OTB).


Az OTB a 2013. évi Munkatervében 13 fő feladat szerepel, melyek végrehajtására 5 munkacsoport alakult meg.
 
Az OTB feladatainak operatív végrehajtására, az OTB-vel azonos szerkezetű 20 területi tűzmegelőzési bizottság (TTB) alakult. A bizottságok elkészítették 2013. évi munkatervüket, amelyek az OTB feladataihoz illeszkedik.
 
Általánosságban elmondható, hogy a területi bizottságok többsége kezdeményező módon, hatékonyan és kreatívan használja ki a regionális megjelenési lehetőségeket. Jellemző a helyi televízióknak, rádióknak, megyei hírlapoknak vagy online médiumoknak adott interjú és a televíziós interjúk alatt az OTB által elkészített kampányfilmek is bemutatásra kerülnek. Jó használják ki a TTB-k a különböző rendezvényeken kiállító standdal történő megjelenésekben, és – többnyire saját szervezésű – konferenciák tartásában rejlő lehetőségeket is, ezekhez az OTB különböző szóróanyagok, esetenként a részvételhez szükséges anyagi források biztosításával járult hozzá. Minden bizottság élt a különböző társhatóságok és egyéb szervezetek (erdészet, építési hatóság, kéményseprő-ipari közszolgáltató) tűzvédelemmel kapcsolatos feladataira vonatkozó figyelem felhívásával. A TTB-k kivétel nélkül kialakították a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok honlapjain az egyéni felületüket, melyen – és a kommunikáció egyéb területein is – az OTB által közzétett tájékoztatók továbbítása jellemző.
 
Az OTB a jogi munkabizottság vezetésére Zellei János urat, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnökét kérte fel. A munkabizottság áttekintette azokat a jogszabályokat, amik az első félévben változtak meg.
A munkabizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) megjelenésekor a jelentős változásokat akár országosan bemutatásra kerülő kampányfilmben lenne hasznos népszerűsíteni, mellyel kapcsolatban a hangsúlyozandó elemekről, az új OTSZ megjelenése után tesznek javaslatot.
 
A szén-monoxid mérgezések megelőzésével foglalkozó munkabizottság vezetésére Leikauf Tibor úr, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége elnöke, az OTB Koordinációs Testületének tagja kapott felkérést. A munkacsoport tisztázta a mérgezések három fő okát (elhanyagolt tüzelőberendezések, leszűkült kémény járatok és a levegő utánpótlás hiánya), és a kommunikációs tervet e három kritikus terület (és megoldás) bemutatására, és a szén-monoxid érzékelők fontosságának hangsúlyozására alapoztuk.
A tájékoztatás az alábbi módszerekkel történt:
  • Egy 2 A4 oldal terjedelmű szöveges anyag az elrettentés helyett széles körű tényfeltárásra, a veszélyforrások ismertetésére, végül tanácsok, javaslatok megtételére irányul, és megérthető a lehető legtöbb olvasó számára. A kiadványt egy rövidebb, gyakorlatilag bemutatkozó kártya formájában is megterveztük. A kiadványokat a tél végi-tavaszi időszakban 2*2000, a 2013-14. évi fűtési időszakban 2*5000 példányban gyártattuk le, melyek többségét a területi tűzmegelőzési bizottságok fognak a lakosság részére eljuttatni.
  • A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Videoszolgálata forgatott le egy 60 másodperces spotfilmet a CO mérgezés okairól, melyet 28 alkalommal vetített 4 országos sugárzású televízió, ezen kívül a BM OKF honlapján, minden megyei igazgatóság honlapján, és a Youtube-on is megtekinthető. A TTB-k mindegyike felkérte a regionális televíziós csatornákat a spotfilm lejátszására, amelyet a helyi csatornák többsége több alkalommal is levetített. (Kb. 100 megjelenés.)
  • A TTB-k gyűjtötték össze annak a 2470 db intézménynek az adatait, melyekben nyitott égésterű gázfogyasztó berendezések találhatók olyan feltételek között, hogy azok potenciális veszélyt jelentenek a benntartózkodók életére, számukra az OTB 1700 db a vonatkozó szabványnak megfelelő szén-monoxid érzékelőt vásárolt. 2012. április 10-én a BM OKF főigazgatója 25 intézményvezetőnek sajtónyilvános eseményen adta át a berendezéseket, a többi eszköz átadásáról a TTB-k gondoskodtak.
  • 2013. október 16-án indult a fűtési időszak 5 hónapján át húzódó kampány, mely során minden budapesti metró kocsiban a szén-monoxid mérgezések megelőzésével kapcsolatos szemléletes infógrafikát helyeztünk el. Az alkalmazott plakátokat a TTB-k rendelkezésére bocsátjuk.
 
A szabadtéri égetéssel, az erdők tűzvédelmével illetve az aratással foglalkozó munkabizottságok vezetését Dr. Nagy Dániel, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóság igazgató-helyettese, az OTB Koordinációs Testületének tagja vállalta. Az erdészeti szakemberek tájékoztatása szerint a legtöbb erdőtűz a 2012. év első féléves adatok alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye (32,85%), Heves megye (12,15%), Nógrád megye (7,9%) és Pest megye (7,64%) területén történik, azért a nyomtatott formájú tájékoztató anyagok esetében az országos szintű tájékoztatás helyett csak az említett megyékre koncentráltunk az alábbi megjelenési módon:
  • Óvodai foglalkoztató kiadvány biztosítása az érintett megyék intézményekben (KSH 2011-es adatai szerint 1112 óvodában arányosan körülbelül 30000 nagycsoportos óvodás).
  • A3 méretű plakát kiosztása az érintett megyék általános iskoláiban (KSH adatai szerint 835 intézmény). Intézményenként 5-5 darab plakátot gyártattunk le.
Fentieken túlmenően egy kampányfilm országos sugárzása mellett döntöttünk. A munkabizottság első üléseinek idejében a téli időjárás nem tette azonnal lehetővé saját spotfilm forgatását, ezért kihasználtuk az MTVA által felkínált lehetőséget, és az archívumukból kért és megkapott vágóképek alá az OTB által összeállított narrációt helyeztünk. Ezen első kampányfilmünk március hónapban 8 alkalommal került műsorra az M1 és a DunaTV csatornákon. A márciusi téli időjárás elmúltával a vegetáció hirtelen zöldült ki, így a tavaszi tüzek kialakulási feltételei megszűntek.
 
Az OTB munkacsoportja a nyári tüzekre új kampányokkal készült. Elkészítettünk egy általános figyelemfelhívó anyagot (infógrafika), amely plakáton, szórólapon vagy más kiadványokon is terjeszthető, tartalma pedig könnyen befogadható, gyorsan megérthető, egyszerre informatív és némileg sokkoló. Saját koncepció alapján az OTB elkészíttetett egy rövidebb, három rövid történetet magába foglaló kampányfilmet is, melyet 198 alkalommal mutattak be országos sugárzású televíziós csatornákon.
 
Mivel a mezőgazdasági betakarítással kapcsolatos kérdések egy meghatározott, szűkebb réteget érintenek, valamint a tavasz végi csapadékos időjárás sem tette kifejezetten indokolttá, ezért e téren nem terveztünk országos kampányt. Felhívtuk a területi tűzmegelőzési szervek figyelmét arra, hogy a közigazgatási feladataik során az aratással kapcsolatos előírásokat fokozottan tartsák be. A TTB-k a megyei „aratási koordinációs bizottságok” ülésein is hangsúlyozták a tűzmegelőzés jelentőségét.
2013. június 27-én, a hagyományok szerint Péter, Pál napi első aratási napot megelőzően szerveztünk Jászberényben a megyei tűzmegelőzési bizottsággal közösen egy aratással kapcsolatos konferenciát, amelyen a regionális szervezeteken (kormányhivatal, falugazdász irodák) kívül országos szervezetek (VM, MAGOSZ, NÉBIH) is képviseltették magukat.
2013. július 11-én Miskolcon szerveztünk a megyei tűzmegelőzési bizottsággal közösen egy másik konferenciát, melynek témája az erdők tűzvédelme volt.
 
A szüretet követően a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid minden évben követel halálos áldozatokat. Az OTB ennek megelőzése érdekében egy szöveges tájékoztatóban foglalta össze a veszélyeket, és a megelőzés lehetőségeit, mely tájékoztató az OTB, és a borászattal érintett megyei TTB-k honlapján is megjelent. Mivel ezzel a veszéllyel is egy szűk társadalmi réteg szembesül, azért országos média kampány indítását nem láttuk indokoltnak. A TTB-k a helyi szüreti ünnepeken folytattak tájékoztató tevékenységet.
 
Az OTB oktatási munkabizottsága a tűzvédelmi oktatás legfontosabb elemeivel kapcsolatban körlevelet készíttetett, amit a TTB-k segítségével minden oktatási nevelési intézmény részére eljuttattunk. Újra kell indítani a pedagógusok részére szervezett tűzvédelmi továbbképzéseket, az ezzel kapcsolatos szakmai program összeállítása, a továbbképzések gyakorlati kivitelezésének finomhangolása folyamatban van.
Felhívtuk a területi tűzmegelőzési bizottságok figyelmét a közösségi szolgálatban rejlő lehetőségekre. Felvettük a kapcsolatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal egy esetleges együttműködés lehetőségeiről. Jelenleg folyamatban van egy, a regionális tűzvédelmet érintő alkotói pályázat kiírásának előkészítése is.
 
A gázvezetékek tudatlanságból, vagy gondatlanságból elkövetett átvágását megelőző munkabizottság megállapította a jellemző hibaforrásokat, és azok alapján az OTB elkészíttetett egy kampányfilmet. A kampányfilmet országos médiában leadni az érintettek szűk köre miatt nem indokolt, az a honlapunkon keresztül, valamint az OTB és a TTB-k rendezvényein megtekinthető.
 
Elkészítettünk egy kisfilmet, amely a társasházak közlekedőinek biztonságos használatára hívja fel a figyelmet 30 másodpercben, ennek hivatalos bemutatására még nem került sor.
 
Az OTB munkatervén kívüli feladatként, az önálló, egységes megjelenés érdekében megterveztette saját logóját és elkészíttette kisarculati kézikönyvét. A logó kb. 30000 szóróajándékon, és 24000 kiadványon jelent meg.
Forrás
BM OKF
OTB

Vissza

Ezt a hírt eddig 1436 látogató olvasta.