Híreink

Tűzvédelmi konferencia - Szikra Csaba: Hő-és füstelvezetés, Mérnöki módszerek alkalmazásának lehetőségei

2012. október 27.

Tűzvédelmi konferencia - Szikra Csaba: Hő-és füstelvezetés, Mérnöki módszerek alkalmazásának lehetőségei Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb konferenciájaként értékelték az október 18 – 19 között Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferenciát. A konferencia a mérnöki módszerek alkalmazását helyezte programja középpontjába. Szikra Csaba előadásában a különböző láng- és tűzcsóva-modellekből kiindulva mutatta be a számítási lehetőségeket, kiemelve a mérnöki felelősség erősödését e módszerek alkalmazásakor. Az előadást adjuk közre.

Részletek  



Tűzvédelmi konferencia - Dr. Bedő Katalin: Tervezői felelősség a tűzvédelemben

2012. október 26.

Tűzvédelmi konferencia - Dr. Bedő Katalin: Tervezői felelősség a tűzvédelemben Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb konferenciájaként értékelték az október 18 – 19 között Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferenciát. Dr. Bedő Katalin BM Építésügyi Főosztály Építésügyi Igazgatási Osztály vezetője „Tervezői felelősség a tűzvédelemben” című előadását az élet kissé felülírta. Ennek megfelelően döntő részben az építési hatóságokról és az ezzel összefüggésben 2013 január elsején várható eljárási változásokról szólt hangsúlyosan. Így megismerhették a hallgatók az építésügyi hatósági engedélyezés elektronikus ügyintézésével kapcsolatos teendőket. Az előadást adjuk közre.

Részletek  



Mérnöki módszerek alkalmazása a tűzvédelmi tervezésben előadás az Országos Tűzvédelmi Konferencián

2012. október 26.

Mérnöki módszerek alkalmazása a tűzvédelmi tervezésben előadás az Országos Tűzvédelmi Konferencián A Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferencia a mérnöki módszerek alkalmazását helyezte programja középpontjába. A témát elméleti és gyakorlati szakemberek járták körül. Dr. Takács Lajos Gábor BME egytemi docense a mérnöki módszerek szerepét és helyét járta körül, amelyre reagálva Zellei János Dunamenti Tűzvédelem Zrt. elnöke a hazai gyakorlat sajátosságait mutatta be, némi szkepszissel.

Részletek  



Egy téma, 13 előadás Hajdúszoboszlón az Országos Tűzvédelmi Konferencián

2012. október 25.

Egy téma, 13 előadás Hajdúszoboszlón az Országos Tűzvédelmi Konferencián Egy téma 13 előadás, ezzel összegezhető számszerűen, a résztvevők értékelése szerint, az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb konferenciája. Az október 18 – 19 között Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferencia, mint azt korábban közreadtuk, a mérnöki módszerek alkalmazását helyezte programja középpontjába. A témát elméleti és gyakorlati szakemberek járták körül. A szakterületük kiválóságait felvonultató rendezvény rövid bemutatása mellett az ott elhangzott előadásokat folyamatosan adjuk közre.

Részletek  



"Kompozit szerkezetek és acélszerkezetek tűzvédelme" szimpózium

2012. október 25.

"Kompozit szerkezetek és acélszerkezetek tűzvédelme" szimpózium Budapesten – 2012. november 16.-án – a Magyar Vas- és Acélipari Szövetség Székházában tartják a „Kompozit szerkezetek és acélszerkezetek tűzvédelme” című szimpóziumot. A miskolci egyetem által szervezett rendezvényen 10 előadás hangzik el napjaink egyik fontos, az épületek tűzvédelmét alapvetően befolyásoló kérdésről. Az egyetemi kutatók és a gyakorlati szakemberek által tartandó előadások címeiből láthatóan a téma teljes körüljárásra törekedtek a szervezők.

Részletek  



Tervezni csak pontosan és szépen érdemes!

2012. október 19.

Tervezni csak pontosan és szépen érdemes! Két éve – az I. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi konferencia óta – minden egyes előadásomat, amelyek nagy részét építésztervezők részére tartok, azzal a kérdéssel kezdem, hogy ki olvasta (nem azzal, hogy ki ismeri) az OTSZ-t? – írja szerzőnk.

Részletek  



Módosul az Országos Tűzvédelmi Szabályzat

2012. október 17.

Módosul az Országos Tűzvédelmi Szabályzat Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet (OTSZ) módosítása ugyancsak napirenden van. A tűzvédelmi normák gyakorlati alkalmazása ugyanis indokolttá teszi a tűzvédelmi követelményeket tartalmazó szabályozás folyamatos felülvizsgálatát és szükség szerinti módosítását. Az OTSZ módosítása elsődlegesen az adminisztratív terhek csökkentését szolgálja, de a gyakorlati alkalmazás során felmerülő problémákra is reagál, egyértelművé téve a jogalkalmazást, javítva a műszaki követelményrendszer általános használhatóságán.

Részletek  



Kérdések és válaszok az OTSZ alkalmazásáról V.

2012. október 16.

Kérdések és válaszok az OTSZ alkalmazásáról V. A napi gyakorlat során az OTSZ alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdéseket a szakemberek feltették az OKF illetékes munkatársainak. Az egyes ügyekben keletkezett válaszokat talán azért indokolt csokorba gyűjtve közreadni, mert segítheti a gyakorlati szakembereket. Az összehasonlíthatóság kedvéért a régi és a jelenlegi OTSZ is jelölve van a táblázatban.

Részletek  



Közel száz résztvevővel indul az Országos Tűzvédelmi Konferencia Hajdúszoboszlón

2012. október 16.

Közel száz résztvevővel indul az Országos Tűzvédelmi Konferencia Hajdúszoboszlón Kisebb módosítással összeállt az október 18 – 19 között Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferencia programja, amely mint az korábban közreadtuk a mérnöki módszerek alkalmazását helyezte programja középpontjába. A témát ennek megfelelően elméleti és gyakorlati szakemberek járják körül. A szakterületük kiválóságait felvonultató rendezvényre már előzetesen közel száz fő regisztrált. A szervezők tapasztalatai szerint ez a szám a késői jelentkezésekkel változik. A módosított programot adjuk közre.

Részletek  



Kérdések és válaszok az OTSZ alkalmazásáról IV.

2012. október 15.

Kérdések és válaszok az OTSZ alkalmazásáról IV. A napi gyakorlat során az OTSZ alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdéseket a szakemberek feltették az OKF illetékes munkatársainak. Az egyes ügyekben keletkezett válaszokat talán azért indokolt csokorba gyűjtve közreadni, mert segítheti a gyakorlati szakembereket. Az összehasonlíthatóság kedvéért a régi és a jelenlegi OTSZ is jelölve van a táblázatban.

Részletek  



Rakományrögzítés az ADR-es járműszerelvények esetében (1. rész)

2012. október 15.

Rakományrögzítés az ADR-es járműszerelvények esetében (1. rész) A maga nemében hiánypótló cikket a Védelem – Katasztrófavédelmi Szemle 2012/5. számának 59 – 61 oldalán közöltük, itt a Védelem Onlinen, részletesen, teljes terjedelmében olvasható a tanulmány. A rakománybiztonság, rakományrögzítés európai szintű gyakorlatáról szóló irányelvek, a legjobb gyakorlat bemutatásának célja, hogy megkönnyítse a határokon átnyúló szállítások lebonyolítását a rakományrögzítés tekintetében.

Részletek  





1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90