Híreink

NKE - Katasztrófavédelmi egyetemi felvételik

2013. szeptember 16.

NKE - Katasztrófavédelmi egyetemi felvételik A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) alakuló felsőfokú katasztrófavédelmi képzés szakmai gazdája a Katasztrófavédelmi Intézet (KVI), ahol befejeződött 2013/2014-es tanévtől kezdődő egyetemi képzésre a hallgatók felvétele. Az itt végző hallgatók egyetemi oklevelet, illetve diplomát kapnak, attól függően, hogy a BA vagy az MA képzést fejezték be eredményesen. 1500-an jelentkeztek.

Részletek  



Építési termékek - Új fogalmak

2013. szeptember 16.

Építési termékek - Új fogalmak Két éve – 2011. április 4-én – megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjának (Official Journal) L 88. számában az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelet. Ennek 2013. július 1-i teljes körű hatályba lépése mind a gazdasági szereplők, mind a hatóságok tevékenységét alapvetően befolyásolja. Új fogalmakkal kell megismerkedni. Ezeket gyűjtötte össze szerzőnk.

Részletek  



Szakvizsga - tűzoltó készülék karbantartók és „A, B” tűzveszélyességi osztályba sorolt tevékenységet végzők részére

2013. szeptember 16.

Szakvizsga - tűzoltó készülék karbantartók és „A, B” tűzveszélyességi osztályba sorolt tevékenységet végzők részére A KONIFO Kft. tanfolyamot és szakvizsgáztatást szervez az 45/2011. (XII.7.) BM rendelet alapján tűzoltó készülék karbantartását végzők , valamint az „ A” és „B” tűzveszélyességi osztályba sorolt, 300 kg tömegmennyiséget meghaladó anyagoknak ipari és szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását vagy tárolását végzők részére. A programokat és a jelentkezési lapokat adjuk közre.

Részletek  



Eszköz nélküli mentési technikák sérült tűzoltónál

2013. szeptember 16.

Eszköz nélküli mentési technikák sérült tűzoltónál A különféle ellenőrző gyakorlatok már-már elengedhetetlen forgatókönyve, hogy egy vagy több tűzoltó megsérül az épületben. Sajnos éles helyzetben is szembesülhetünk ilyen helyzetek kihívásaival. Szerzőink ezekre a helyzetekre kínálnak néhány egyszerű megoldást.

Részletek  



Európai szabványon kívüli technológiák alkalmazása a beépített oltórendszerekben - Habbal oltás és a HotFoam rendszer

2013. szeptember 11.

Európai szabványon kívüli technológiák alkalmazása a beépített oltórendszerekben - Habbal oltás és a HotFoam rendszer Bizonyos terek oltásához a beépített habbaloltó berendezések alkalmazása a leggyakoribb és legmegfelelőbb megoldás. Az oltáshoz használt habképző-anyag minősége azonban nagyban függ a szabvány által is előírt frisslevegő utánpótlástól. Mik a tapasztalatok ezen a téren?

Részletek  



Magyar Tűzoltó Szövetség - egyesülési tervek?

2013. szeptember 09.

Magyar Tűzoltó Szövetség - egyesülési tervek? A Magyar Tűzoltó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013. szeptember 03-án 13.00 órakor a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma épületében a tűzoltó egyesültek közbiztonságot szolgáló, közösségerősítő, hagyományőrző, illetve civilkapcsolati és pályázati tevékenységéről tartott sajtóbeszélgetést.

Részletek  



Dräger roadshow és konferencia

2013. szeptember 06.

Dräger roadshow és konferencia Tizenhét országot érintő roadshow keretében érkezett Magyarországra s ezen belül Tiszaújvárosba, Budapestre, az FKI XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságára, illetve Százhalombattára a FER Tűzoltóságához a Dräger cég bemutató kamionja. A 2012-ben indult és a 2013 novemberében Düsseldorfban véget érő körutazáson a cég legújabb fejlesztésű termékeit mutatta be. A gyakorlati bemutató mellett Százhalombattán előadásokon ismerkedhettek a látogatók az újdonságokkal. Az előadásokat adjuk közre.

Részletek  



Radioaktív hulladékok kezelése, tárolása és környezetbiztonsági aspektusai

2013. szeptember 04.

Radioaktív hulladékok kezelése, tárolása és környezetbiztonsági aspektusai A radioaktív anyagok felhasználási területeinek bővülése és a nukleáris energia előállításának jövőbeni szerepvállalása mind inkább előtérbe helyezi a nukleáris környezetvédelem fontosságát. A szerző a környezetbiztonság előtérbe helyezésével mutatja be a Magyarországon alkalmazott nukleáris technológia során keletkező radioaktív hulladékok szakszerű és biztonságos kezelését és elhelyezését

Részletek  



Tervezői felelősség-biztosítás

2013. szeptember 04.

Tervezői felelősség-biztosítás A tervezői felelősségbiztosításra egyre nagyobb igény mutatkozik, leginkább a beruházói oldalról. S erre a tűzvédelmi tervezésben is szükség lehet. A különböző biztosítások közötti eligazodásban segítheti a tervezőket Volkai János írása, melyben valós társaságokkal történt tárgyalásokon keresztül mutatja be a lehetőségeket.

Részletek  



Tűzvédelmi követelmények megfelelőségének igazolása szakértőkkel

2013. szeptember 02.

Tűzvédelmi követelmények megfelelőségének igazolása szakértőkkel Az OTSZ eddig az építési termékek tűzvédelmi követelményeinek vizsgáló laboratórium általi, vagy EuroCode méretezés alapján történő igazolását tartalmazta. Az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelet, illetve az ennek kapcsán módosult hazai szabályozások szerint ez kibővült. A szakértőkről szóló rendelet kidolgozása folyamatban van.

Részletek  



Tűzvédelmi szakvizsga - minden ami tűzgátló és növeli a tűzállóságot

2013. augusztus 29.

Tűzvédelmi szakvizsga - minden ami tűzgátló és növeli a tűzállóságot A KONIFO Kft. tanfolyamot és szakvizsgáztatást szervez az 45/2011. (XII.7.) BM rendelet alapján tűzállóságot növelő bevonati rendszerek alkalmazását, karbantartását végzők, valamint nyílászáró szerkezetek és tűzgátló tömítéseket beépítők, javítók részére. A programot és a jelentkezési lapokat adjuk közre.

Részletek  



Beépített hő-és füstelvezető, tűzoltó és tűzjelző berendezés szakvizsga

2013. augusztus 29.

Beépített hő-és füstelvezető, tűzoltó és tűzjelző berendezés szakvizsga A KONIFO Kft. tanfolyamot és szakvizsgáztatást szervez az 45/2011. (XII.7.) BM rendelet alapján beépített hő-és füstelvezető-, tűzoltó- és tűzjelző berendezés szakvizsga tanfolyamra, amelyet az új szabályok szerint szakvizsga követ. A programot és a jelentkezési lapokat adjuk közre.

Részletek  



1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90