Híreink

Meglévő építményszerkezetek teljesítmény jellemzőjének igazolása

2014. április 22.

Meglévő építményszerkezetek teljesítmény jellemzőjének igazolása A VIII. Rockwool Építészeti és Tűzvédelmi Konferencián a szakma neves előadói az építési termékek és építményszerkezetek teljesítményjellemzőinek, a jogszabályi követelményeknek megfelelő, meghatározási és igazolási módjaival foglalkoztak.

Részletek  



Túljelentkezés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2014. április 21.

Túljelentkezés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Az NKE tájékoztatása szerint az intézmény – a csökkenő keretszámok és az átalakított képzési struktúra mellett – továbbra is nagyon népszerű a felvételizők körében. Ezen belül a katasztrófavédelemi szak iparbiztonsági szakiránya több mint 26-szoros a túljelentkezéssel jelentkezési csúcsot állított be.

Részletek  



Tűzkísérlet 2 - Hogyan égnek a hőszigetelő anyagok?

2014. április 17.

A tűzesetek képei mindig egy folyamat végét jelentik, de hogyan viselkednek ezek az anyagok megközelítően valós körülmények között, úgy, hogy képesek vagyunk az egész folyamatot nyomon kísérni? Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk azonos feltételek mellett meggyújtottuk az anyagokat. A második kísérlet tapasztalatai is megdöbbentő különbségeket mutatnak.

Részletek  



A kavitáció jelentősége a tűzoltás vízellátásában

2014. április 15.

A kavitáció jelentősége a tűzoltás vízellátásában Mészáros János nagy alapossággal feldolgozott hiánypótló dolgozatában: összegzi a kavitációhoz köthető általános ismereteket, a tűzoltás vízellátáshoz használatos szivattyúk jellegzetességeit, valamint a vízellátás és a kavitáció lehetséges összefüggéseit. A tanulmány a BME Építészmérnöki kar, Tűzvédelmi tervezési szakmérnöki képzés keretében készült.

Részletek  



Tűzoltó stressz és oldása - Mi a legjobb gyakorlat?

2014. április 14.

Tűzoltó stressz és oldása - Mi a legjobb gyakorlat? Szerzőnk a hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatok felkutatására vállalkozott a tűzoltó stressz oldása szempontjából. Ezt követően ezt a gyakorlatot rendszerbe foglalta az eszközhasználat, a megvalósítási potenciál és finanszírozási igény szerint.

Részletek  



Lapostetők tűzbiztonsága - Hogyan értelmezzük az adatokat?

2014. április 09.

Lapostetők tűzbiztonsága - Hogyan értelmezzük az adatokat? Az előre gyártott szendvicspanelek tűzvédelmi szempontú megbízhatósága terén vannak félreértések. Egyrészt az elmúlt évek csarnoktüzei, valamint a piac sokrétűsége miatt sokan bizonytalanok abban, vajon hova sorolhatók be az egyes termékek, másrészt vannak harmonizált szabványok alá tartozó és nem harmonizált szabványok hatálya alá tartozó szerkezetek. Szerzőnk ezen a téren próbál meg rendet tenni, konkrét termékeken, és a hozzájuk kapcsolódó vizsgálati anyagokon keresztül.

Részletek  



X. Rockwool Építészeti és Tűzvédelmi Konferencia - Építészeti tűzvédelem az elektronikus építésügyben

2014. április 09.

X. Rockwool Építészeti és Tűzvédelmi Konferencia - Építészeti tűzvédelem az elektronikus építésügyben „A tűzvédelem és az elektronikus építésügy” – ez volt a két hívó szó a X. jubileumi konferencia programjára, amelyre 720-an regisztráltak – április 3-án – mutatva a tűzvédelem iránti töretlen érdeklődést. Az építészeti tűzvédelemben a CPR rendelet és a téma hazai szabályozása, az OTSZ várható változása mellett az építészeti tűzvédelemben dolgozók napi munkáját leginkább befolyásoló témában elhangzott előadásokatadjuk közre.

Részletek  



Megalakult az A1 hőszigetelőanyag-gyártók egyesülete

2014. április 09.

 Megalakult az A1 hőszigetelőanyag-gyártók egyesülete Április 2-án a az Expo hotelben mutatkozott be az A1 Hőszigetelőanyag-gyártók Egyesülete, (AHOGY) amelyet a Magyarországon meghatározó üveg- és kőzetgyapot gyártó, forgalmazó cégek hívták életre. Az egyesületet az alapítók azzal a szándékkal hozták létre, hogy az épületek energiahatékony építésénél, felújításánál a szakmai alapkövetelmények, különös tekintettel a tűzvédelemre, megfelelő módon kerüljenek figyelembevételre.

Részletek  



MŰPA a tűzvédelmi tervező szemével

2014. április 07.

MŰPA a tűzvédelmi tervező szemével A TMKE 2013. november 22-én a budapesti Művészetek Palotájának tervezési kérdéseit bemutató konferenciáján az épület tűzvédelmi tervezési koncepciójáról, a tervezés időszakában adott jogszabályi keretekről és a tervezői megoldásokról elhangzottak szerkesztett változatát adjuk közre.

Részletek  



Humán szolgáltató szervezetek felkészítése veszélyhelyzetek, különösen tűzesetek kezelésére

2014. április 07.

Humán szolgáltató szervezetek felkészítése veszélyhelyzetek, különösen tűzesetek kezelésére A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács 2013. évi pályázatán értékelt tanulmányok sorában a bíráló bizottság ötödik helyezést ítélt meg Jarabin Kinga "A katasztrófavédelem válaszai a XXI. század globális kihívásaira, Katasztrófák – életünk részei, Humán szolgáltató szervezetek felkészítése veszélyhelyzetek, különösen tűzesetek kezelésére" című pályaművének.

Részletek  



A XXI. század új típusú biztonsági kihívása: a biológiai ágensekkel elkövetett terrortámadás

2014. április 04.

A XXI. század új típusú biztonsági kihívása: a biológiai ágensekkel elkövetett terrortámadás A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács 2013. évi pályázatán értékelt tanulmányok sorában a bíráló bizottság negyedik helyezést ítélt meg Kasznár Attila " A XXI. század új típusú biztonsági kihívása: a biológiai ágensekkel elkövetett terrortámadás” című művének. A biológiai ágensek terrorcélú felhasználási lehetőségeinek növekedését, a folyamat felgyorsulásában közrejátszó eseményeket elemzi, valamint kitér a hatásos védekezés lehetőségeire.

Részletek  



A tűzoltás-mentésvezetők döntéshozatali hatékonyságának kérdései

2014. április 04.

A tűzoltás-mentésvezetők döntéshozatali hatékonyságának kérdései A sikeres beavatkozást irányító vezetők számára a döntéshozatali készségek fejlesztési lehetőségei különféle továbbképzések, gyakorlatok útján valósíthatók meg. Szerzőnk a tűzoltás- mentésvezetők speciális képzési lehetőségeit vizsgálja írásában.

Részletek  



1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90