Híreink

A beavatkozás biztonságának feltételei az M3-as metró területén

2012. január 18.

A beavatkozás biztonságának feltételei az M3-as metró területén A 2011. április 19-én az észak-déli metróvonal Árpád híd – Forgách utca közötti szakaszán történt tűzeset, a metró megépítése óta az egyik legnagyobb ilyen jellegű esemény volt. Apróbb füstölések, kisebb tüzek az utóbbi időben egyre-másra előfordulnak, hiszen a forgalomba kiálló járművek – a rendszeres karbantartások és szemlék ellenére – műszaki állapota életkoruknak megfelelő. A kiégett motorkocsi 1976-ban gördült le a gyártósorról.

Részletek  



Vörösiszap: közel 2000 főt tüntettek ki vörösiszap érdemjellel

2012. január 09.

Vörösiszap: közel 2000 főt tüntettek ki vörösiszap érdemjellel A vörösiszap katasztrófa hatalmas károkat okozott, ugyanakkor az emberi helytállás nagyon szép példáit mutatta meg. Sokan, önkéntesek, hivatásosok, karitatív szervezetek tagjai dolgoztak vállvetve egymással. Ennek eredményeként a katasztrófa után egy évvel az élet szinte visszaállt a hétköznapi „üzemmódba”. Ekkor a katasztrófa első évfordulóján közel 2000 a védekezésben résztvevő kapott vörösiszap érdemjel elismerést.

Részletek  





Fókuszban az épületek felújítása - IV. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia

2012. január 06.

Fókuszban az épületek felújítása - IV. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Immár hagyományosan februárban – IV. alkalommal – az év első nagy tűzvédelmi konferenciája a Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. Ugyancsak hagyományosan egy kiállításhoz, az idén a Comfort kiállításhoz, kapcsolódik a Rockwool Hungary Kft. által életre hívott tűzvédelmi konferencia, amely nem csak és nem elsősorban a tűzvédelmi szakmának, hanem az építészeknek, társasházkezelőknek, építésügyi hatósági területen dolgozóknak nyújt hasznos információkat. A programot és a jelentkezési lehetőséget adjuk közre.

Részletek  



A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának új szabályai

2012. január 05.

A tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának új szabályai A Magyar Közlöny 2011 december 31-én megjelent számában megjelent a sokak által várt 375/2011. (XII. 31.) Kormány rendelet, amely szabályozza a tűzvédelmi tervezõi tevékenység folytatásának szabályait. A rendelet szövegét adjuk közre.

Részletek  





ADR - a veszély és baleseti információs jelzetek megújításának lehetőségei

2012. január 02.

ADR - a veszély és baleseti információs jelzetek megújításának lehetőségei A beavatkozás döntő eleme a gyors információ. Milyen hiányosságok tapasztalhatók az elsődleges beavatkozók rendelkezésére álló azonnali információforrásokban? Melyek a fejlesztési lehetőségei? Mit tett ez ügyben a CTIF?

Részletek  



Az önkéntes katasztrófavédelmi tevékenység lehetséges motivációi

2012. január 02.

Az önkéntes katasztrófavédelmi tevékenység lehetséges motivációi A Védelem Online Tanulmányok rovatában korábban közölt, az Önkéntesek alkalmazásának lehetőségei a katasztrófavédelemben című cikke folytatásaként, figyelembe véve a témában megjelent új, és módosult szabályozókat is, vizsgálja szerzőnk az önkéntesség néhány indítékát, ráirányítva a figyelmet azokra a buktatókra, melyek a személyek kiválasztásánál, az alkalmasság vizsgálatánál előfordulhatnak.

Részletek  



ADR - veszély és baleseti információs jelzetek az elsődleges beavatkozó szempontjai alapján

2011. december 27.

ADR - veszély és baleseti információs jelzetek az elsődleges beavatkozó szempontjai alapján Cikkünk átfogó képet nyújt a veszélyes anyagok közúti szállítási balesteinek elhárításakor az elsődleges beavatkozók rendelkezésére álló azonnali információ források jelenlegi rendszeréről, hiányosságairól és fejlesztési lehetőségeiről.

Részletek  



Európai szabványon kívüli technológiák alkalmazása a beépített oltórendszerekben - Habbal oltás és a HotFoam rendszer

2011. december 19.

Európai szabványon kívüli technológiák alkalmazása a beépített oltórendszerekben - Habbal oltás és a HotFoam rendszer Bizonyos terek oltásához a beépített habbaloltó berendezések alkalmazása a leggyakoribb és legmegfelelőbb megoldás. Az oltáshoz használt habképző-anyag minősége azonban nagyban függ a szabvány által is előírt frisslevegő utánpótlástól. Mik a tapasztalatok ezen a téren?

Részletek  



A lakossági ivóvízellátás környezetbiztonsági kockázatai és a vízminősítés laboratóriumi módszerei

2011. december 19.

A lakossági ivóvízellátás környezetbiztonsági kockázatai és a vízminősítés laboratóriumi módszerei A víz az élő és élettelen környezet nélkülözhetetlen eleme, alkotója. A mindenki által már jól ismert fontosságán túl szerzőnk célja, hogy szemléltesse a lakossági vízellátás kockázati tényezőit, veszélyeztetettségi módjait. A vízbiztonság kapcsán vázolja a jelenlegi laboratóriumi vizsgálati módszereket, melyek ellenőrzik és biztosítják a lakosság számára a megfelelő ivóvízminőséget. Kitér a laboratóriumi módszereket hátráltató tényezőkre is.

Részletek  



Aeroszolos oltóberendezések alkalmazása a Millennium Városközpont Beruházáson

2011. december 16.

Aeroszolos oltóberendezések alkalmazása a Millennium Városközpont Beruházáson A Millennium Városközpont korszerű épületeinek tűzvédelme is a legkorszerűbb elvek szerint létesült. Teljes körű tűzjelzés, a teljes épületre előírt oltóberendezés, a bonyolult tűzszakaszolásnak megfelelő hő- és füstelvezetés, légtechnikai kezelés. Az oltóberendezés teljes sprinklerezést jelent, bizonyos helyeken vízfüggönyös megoldással, a banktechnikai elvárások miatt a sprinkleres oltással nem védhető helyiségekbe vízködös oltással. Ahol állandó emberi tartózkodással nem kell számolni, de sprinkler nem alkalmazható – speciális raktárak, irattárak, trezor – gázos vagy aeroszolos oltó jött szóba, mint költség hatékony megoldás.

Részletek  



1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90