A Műszaki Tanácsadó Testület 2012. évi jelentése
2012. november 07.
A Műszaki Tanácsadó Testület célja szerint szakmai állásfoglalásaival segíti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkáját, kutató munkájával pedig támogassa a műszaki és technikai fejlesztés megfelelő irányainak kialakítását. A testület három szekciója egymás mellett végezte munkáját. Az idei esztendő főbb feladatait összegző értékelő jelentését adjuk közre.
Részletek
Az Iparbiztonsági Tanácsadó Testület 2012. évi jelentése
2012. november 07.
Az új szakterület az iparbiztonság 2012. évi munkáját értékelt a 25 fős grémium, amely számos javaslattal segíti a vonatkozó jogi szabályozás, eljárás- és feladatrendszer kialakítását és működtetését. Kezdeményezésével értékelte az OKF és a felügyelete alá tartozó iparbiztonsági munkáját, tevékenységét, ennek alapján javaslatot tesz az OKF főigazgatójának, az értékeléshez felhasználja a testületi tagok véleményén túl az OKF éves értékelését is. A 2012. évi jelentést adjuk közre.
Részletek
Tűzvédelmi Konferencia: Dr. Fodor István - Nano villámok robbanás veszélyes térben
2012. november 06.
Az október 18 – 19 között Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferencia a mérnöki módszerek alkalmazását helyezte programja középpontjába. Dr Fodor István a veszélyes feltöltődés kérdéseit taglalta a robbanásveszélyes térben. Elemezte a veszélycsökkentés lehetőségeit, a védekezés gyakorlati módszereit. Az előadás anyagát adjuk közre.
Részletek
A Polgári Védelmi Tanácsadó Testület 2012. évi jelentése
2012. november 06.
A 17 tagú Polgári Védelmi Tanácsadó Testület feladata a polgári védelmi szakma helyzetének feltárása a megelőzés, a beavatkozás és a helyreállítás tekintetében. Ennek kapcsán a jogszabályalkotással, felkészítéssel, beavatkozással kapcsolatos javaslatokat tesz. Értékeli és elemzi az országban folyó munkát, foglalkozik a védelmi igazgatás, a települések besorolása kérdéseiben és javaslatokat tesz a munka javítására. A 2012. évi jelentését adjuk közre.
Részletek
Tűzvédelmi Tanácsadó Testület
2012. november 06.
A Tűzvédelmi Tanácsadó Testület 2010. szeptember 2-án alakult meg. Célja szerint figyelemmel kíséri, hogy a lakosság és a civil szervezetek hogyan, mennyire fogadják el a tűz- és katasztrófavédelmi szervezetek – a hivatásos, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóságok – munkáját. Elemzései alapján kezdeményezi jogi szabályozások, előírások megalkotását kezdeményezi, vagy javaslatot tesz a már meglévők módosítására, értékeli az OKF és irányítása, felügyelete alá tartozó szervezetek munkáját.
Részletek
Szervezet - Tűzvizsgálati Tanácsadó Testület
2012. november 06.
A Tűzvizsgálati Tanácsadó Testület az OKF főigazgatójának felkérésére alakult. Célja a tűzvizsgálati munka javítása, a tapasztalatoknak a képzésben, felkészítésben történő alkalmazása és egyidejűleg a tűzvizsgálatok szakmai tanulságainak közzétételével valamint feldolgozásával a megelőzési tevékenység és a jogalkotás munkájának támogatása.
Részletek
Szervezet - Polgári Védelmi Tanácsadó Testület
2012. november 06.
A 17 tagú Polgári Védelmi Tanácsadó Testület feladata a polgári védelmi szakma helyzetének feltárása a megelőzés, a beavatkozás és a helyreállítás tekintetében. Ennek kapcsán a jogszabályalkotással, felkészítéssel, beavatkozással kapcsolatos javaslatokat tesz. Értékeli és elemzi az országban folyó munkát és javaslatokat tesz a munka javítására.
Részletek
Szervezet - Műszaki Tanácsadó Testület
2012. november 06.
A Műszaki Tanácsadó Testület létrehozásának célja, hogy szakmai állásfoglalásaival segítse a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkáját, kutató munkájával pedig támogassa a műszaki és technikai fejlesztés megfelelő irányainak kialakítását. A testület további feladatai közé tartozik, hogy javaslatot tegyen a jogi szabályozást illetően, vizsgálja azok következményeit, valamint összegezze a gazdasági életre gyakorolt hatásukat.
Részletek
Szervezet - Iparbiztonsági Tanácsadó Testület
2012. november 06.
Az iparbiztonságra vonatkozó jogi szabályozás, eljárás- és feladatrendszer kialakítása és működtetése érdekében Dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM OKF főigazgatója felkérésére 2011. október 12-én 25 fővel megalakult az Iparbiztonsági Tanácsadó Testület (IBTT), amely három szekcióban végzi tevékenységét.
Részletek
A Tűzvédelmi Tanácsadó Testület 2012. évi jelentése
2012. november 05.
A 2010. szeptember 2-án megalakult 14 fővel megalakult Tűzvédelmi Tanácsadó Testület tevékenységét társadalmi munkában, nyilvánosan végzi, megfigyeléseiről, értékeléseiről a hivatásos, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóságokat érintő megállapításairól folyamatosan tájékoztatást ad.. Ilyen jelentés készült az idei esztendőről, amelyet közreadunk.
Részletek
Tájékoztató a Mérnöki kamarai tűzvédelmi tervezői jogosultsági vizsga rendjéről
2012. október 31.
A 104/2006.(IV.28.) Kormány rendelet a tervezők és szakértők számára jogosultsági vizsgát ír elő. Amint már korábban jeleztük a tűzvédelmi tervezői jogosultságok („TUÉ, TUJ, TUO”) megszerzése is vizsgához kötött. A tűzvédelmi tervezői tevékenységek jogosultsági vizsgáival kapcsolatban a 74/2012.(IV.13.) BM rendelettel módosított 375/2011.(XII.31.) BM rendelet vonatkozó rendelkezései irányadók. A Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának tájékoztatóját adjuk közre.
Részletek
Tűzvédelmi konferencia - Nagy Katalin: Hő-és füstelvezetés, Mérnöki módszerek a gyakorlatban
2012. október 29.
Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb konferenciájaként értékelték az október 18 – 19 között Hajdúszoboszlón zajló Országos Tűzvédelmi konferenciát. A konferencia a mérnöki módszerek alkalmazását helyezte programja középpontjába. A hő és füstelvezetés témája ugyancsak két egymásra rímelő előadással szerepelt. Szikra Csaba BME tanára az elméleti alapokat mutatta be, míg Nagy Katalin a LUDOR Kft, és egyben a TMKE elnöki minőségében a hazai gyakorlat oldaláról vázolta a helyzetet és tett javaslatokat a továbblépés irányaira. De nem elégedett meg ezzel, mert a világra kitekintve bemutatta a mérnöki módszerek új dimenzióit is. Az előadást adjuk közre.
Részletek
|