Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
2015. november 12. 22 éve 1994-ben jelent meg az első Védelem folyóirat. Aztán 2007 év elején, miután a lap addigi közel 2000 cikkét továbbképzési anyagként használták és már mindet elajándékoztuk, az egészet feltettük az Internetre! Mára 700 ezer feletti látogató 2 milliónál több dokumentumot töltött le. Közben az igények nőttek a technikai lehetőségek változtak. Lépni kellett! Újragondoltuk a honlapot. Egy éves munka után a hatalmas adatmennyiség átkerült az új honlapra. „Katasztrófavédelem 2015” Tudományos Konferencia 2015. november 12. Immár hagyományosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozatának részeként a Katasztrófavédelmi Intézet - 2015. november 26-án Budapesten - konferenciát szervez, amelyen a 10 hazai előadás mellett egy Szlovák és egy Dél-Afrikai előadó prezentációjában a világra is kitekinthetünk. A programot és a regisztrációs lapot adjuk közre. Mérnöki módszerek alkalmazása a tűzvédelmi tervezésben 2015. november 04. Szerzőnk célja a tűzvédelmi tervezés hagyományos és mérnöki módszereinek összefoglaló bemutatása és osztályozása. A tervezési folyamatot annak teljes környezetében kell vizsgálni, nem lehet függetleníteni a tervellenőrzési, a kivitelezés és a használatbavételi eljárás során felmerülő tűzvédelmi tervezési feladatoktól. Alapvető cél a beruházás, az adott épület tűzvédelmi szempontból megfelelő megvalósulása, tehát nemcsak a tervezése, hanem a kivitelezése is. 370 milliós járműfejlesztés az önkéntes tűzoltóknak 2015. november 03. A Magyar Tűzoltó Szövetség koordinálásával önkéntes tűzoltó egyesületek nyertek járműveket, ezekből tizenhét darab új kisbuszt vehettek át az önkéntes tűzoltó egyesületek képviselői október 29-én, Budapesten, Kis Miklós Zsolt úrtól a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárától. A pályázaton 45 egyesület nyert járművet, 370 millió forint értékben. Épületkorszerűsítési pályázatok és a tűzvédelem 2015. október 26. A társasházak energia-megtakarítását eredményező pályázatnak, az Otthon Melege Programnak tűzvédelmi szempontból is számos új eleme van. Többek között a műszaki ellenőr a támogató megbízásában a teljes folyamatban ellenőrzi a kivitelezést és feladatát a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően látja el. Részükre indult képzésen nagy hangsúlyt fektettek a tűzvédelemre. Az ott elhangzott előadásokra hívjuk fel a figyelmet. IV. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok - tűzjelző rendszerek 2015. október 19. Lakiteleken 2015. szeptember 8-án tartott szakmai napon közel 100 résztvevő a tűzjelző rendszerekről, s ezen belül elsősorban a tűzjelző rendszerek vezérlésével foglalkoztak. A rendezvényen tervező mérnökök, építészek, tűzvédelmi szakértők, a katasztrófavédelem hatósági állománya, építéshatósági ügyintézők vettek részt elsősorban. S egyben itt tartották a Tűzjelző Szakosztály taggyűlését, amelyről korábban beszámoltunk. A világ tűzstatisztikája 2015 - World Fire Statistics 2015. október 16. A CTIF, a Tűzoltóságok és Mentést Végző Szervezetek Nemzetközi Egyesülete immár 20. alkalommal jelentette meg a világ tűzstatisztikáját. Az 1995 óta három nyelven - angolul, németül és oroszul - megjelenő kiadvány eddig 80 millió tűz és egy millió áldozata adatait értékelte. A dolgozat adatai, egy kis kitekintést engednek a világba, ezért minden szakember figyelmébe ajánljuk. Megújult oktatás - 645 hallgató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében 2015. október 13. A Katasztrófavédelmi Intézetnek (KVI) a 2012. január 1-vel megalakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül működve alapvetően két feladata volt. Egyrészt a jogelőd intézményekben a rendészeti igazgatási szak katasztrófavédelmi szakirányán, valamint a védelmi igazgatási szakon megkezdett szakmai tárgyak oktatása, oktatásszervezése, másrészt az újonnan indult katasztrófavédelem alapszak három szakirányán (katasztrófavédelmi műveleti-, tűzvédelmi és mentésirányítási- és iparbiztonsági szakirány) a képzés folyamatosságának biztosítása. MMK Tűzvédelmi Tagozat éves értékelése 2015. október 07. Az elmúlt négy év munkájáról számolt be azMMK Tűzvédelmi Tagozata szeptember 6-án tartott taggyűlésén Lakiteleken. Az elmúlt négy év alatt végzett munka mellett kiemelt hangsúlyt fektettek a közeljövő feladataira, köztük a mérnöki tevékenység elismerésére, a tervezői jogosultság és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek kérdéseire. Lengyelfi Lászlónak a tagozat elnökének beszámolóját adjuk közre. Tudományos munka a NKE Katasztrófavédelmi Intézetben 2015. október 05. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete (KVI) egyre nagyobb részt vállal a tudományos tevékenységben. A magasabb szintű kutatások biztosítására az Intézet szakemberei többek között a NKE doktori iskoláiban, önálló témák feldolgozásával saját területükön, és a katasztrófavédelem kutatási területein is jelen vannak. Tűzoltó készülék Szakmai napok Siófokon 2015. október 01. A TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Siófokon a Hotel Magisternben 2015. október 15 - 16-án Tűzoltó készülék Szakmai Napot rendez, amelyen két programot is ajánlanak. Az elsőn a tűzoltó készülék karbantartását végző cégek vezetőinek ajánlanak szakmai, marketing és munkaügyi információkat a másikon a tűzoltókészülékek karbantartói továbbkézésén cégfejlesztési tréning, az új OTSZ követelményei és a tűzivízforrások karbantartása a téma. A programot és a jelentkezési lapot adjuk közre.
|