Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Drónok a katasztrófavédelemben – a nagysikerű előadás anyaga 2016. február 29. Dr. Restás Ágoston már korábban jelzett előadására a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületében került sor, ahol a 150 fő fölött regisztráltak részére minden hely elkelt. Mint ismeretes a szakember már hosszú évek óta kutatja az erdőtűzoltás témakörét, s ennek egyenes következményeként ezt a területet is, ahol már 2011-ben felkérésre Németországban, majd a Dél-Afrikai Köztársaságban kutatott. Az előadás anyagát tesszük közzé. Károsodott felületek tűzkármentesítése 2016. február 24. Egy tűz után az agresszív anyagok mindenekelőtt a koromban jelennek meg, s a felületeken jól látható nyomot hagynak a tűz helyszínének lehűlése után. Ez a korom az épületre és a benne elhelyezett gépekre jelent veszélyt. Melyek a főbb teendők? Hogyan csökkentjük a károkat? Melyek a kloridkárosodás ismertető jelei? Hogyan, milyen módszerekkel becsülhetjük a mértékét? Ludovika Szabadegyetem – Restás Ágoston előadása kedden! 2016. február 21. A 2014-ben indult Ludovika Szabadegyetemen, neves előadók sorában, ''Drónok alkalmazása a katasztrófavédelemben'' címmel Dr. Restás Ágoston, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének tanszékvezetője tart előadást február 23-án, kedden 18 órakor Budapesten, a Ludovika épületében. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött – aki tud, gyorsan éljen a lehetőséggel! A regisztráció linkjét is közöljük. Szakmai egyeztetés a tűzoltó készülékekről és a tűzoltó vízforrásokról 2016. február 21. Mint ismeretes, az OTSZ-hez kapcsolódó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek közül a felülvizsgálattal és karbantartással foglalkozó fejezeteinek kidolgozása zajlik az év eleje óta. A Magyar Tűzvédelmi Szövetség Tűzoltó készülékek és tűzvédelmi felszerelések tagozata 2016. február 11-12. között ennek kapcsán tartott tagozati ülést tartott a lajosmizsei Gerébi Kúriában, ahol a két szakterület anyagait vitatták meg. A technikai eszközök fejlesztésének tűzoltás-taktikai kérdései 2016. február 19. A technikai eszközök fejlesztésének tűzoltás-taktikai kérdései A hatékony tűzoltás és műszaki mentés elképzelhetetlen megfelelő technikai eszközök nélkül. Hogyan befolyásolja a taktika fejlődése a műszaki fejlesztést, s a műszaki fejlődés, sőt a szervezetfejlesztés milyen hatással van a gépjárművek, technikai eszközök fejlesztésére? Erről értekezik szerzőnk az elmúlt időszak és a jövő fejlesztéseit is felsorolva. Ítélet a miskolci paneltűz perében 2016. február 18. A Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság hirdetett ítéletet február 16-án az avasi paneltűz ügyében, ahol három ember halt meg a tűzben. A részben halálos közveszélyokozás bűntette és a külső hőszigetelést végzők ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben a bíróság felmentő ítéleteket hozott. A korábban szakmailag általunk részletesen közreadott tanulmányokat követően a tárgyalás részletei is érdeklődésre tarthatnak számot. 2016. február 17. Veresné Rauscher Judit szakdolgozatának témaválasztása az egyre nagyobb tömegkoncentráció miatt nagyon aktuális, a kiürítés témájának a sportlétesítményekre való leszűkítése is jól szolgálja egy speciális, hazánkban még részleteiben nem kidolgozott téma elemeinek áttekintését. A téma feldolgozásának különös aktualitását ezen felül az adja, hogy a hazai fejlesztési tervek jelentős sportlétesítmények építését tartalmazzák, így a korszerű szemléletmód beépülhet a közeljövő terveibe. Módosult "Beépített tűzoltó berendezések tervezése, telepítése" TvMI 2016. február 17. Megjelent a „Beépített tűzoltó berendezések tervezése, telepítése” című Tűzvédelmi Műszaki Irányelv módosítása. A bővített változat a beépített tűzterjedésgátló-berendezések kialakítására vonatkozó műszaki megoldásokat tartalmazza, amely a BM OKF honlapján megtalálható. Most a könnyebb és gyorsabb eligazodás érdekében közöljük a teljes változatot, külön kékkel jelöve a módosításokat. A CTIF Ifjúsági Bizottságának 2016-os eseményterve 2016. február 12. A Nemzetközi Tűzoltó Szövetségben számos bizottságban dolgoznak a hazai tűzvédelmi szakemberek. Ilyen a CTIF Ifjúsági tagozata, ahol számos új kezdeményezés is születhet. A szervezet nemzetközi programjában a képzés és a versengés adja a fő lehetőségeket, amelyben az OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség aktívan részt vesz. Az idei évben öt olyan esemény lesz, amelyen hazai szakemberek kitekinthetnek a világra. A KMSZ ellenőrzési tevékenységének fejlesztési lehetőségei, az ellenőrzési protokoll 2016. február 12. A Dr. Balogh Imre pályázat 2015. évi különdíját kiérdemlő Tímár Tamás tű. őrnagy (Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) pályamunkáját tesszük közzé. A dolgozat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tevékenységét, azon belül az ellenőrzések hatékonyságát, a hatékonyság javításának lehetőségeit vizsgálja, statisztikai adatok és kérdőívek elemzésével. Adatbázisok, statisztikák elemzése alapján részletes ellenőrzési protokollra tesz javaslatot. Tűzoltó gépjármű beszerzés kérdésének műszaki és gazdasági vizsgálata 2016. február 10. Szemlits Gyula dolgozata a tűzoltó gépjármű beszerzés során a döntés szempontjából releváns tényezőket vizsgálja, s benne az előírásokat, a gazdasági tényezőket, a működési terület adottságait, az üzemeltetés költségeit. A döntés szempontjait két példán egy kisvárosi és egy hegyvidéki, kistelepülési önkéntes tűzoltóság új tűzoltó gépjármű beszerzésével mutatja be. Milyen lehet részükre a megfelelő beszerzendő tűzoltó gépjármű? 4239 káresethez vonultak az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek 2015-ben 2016. február 10. Naponta közel 12 alkalommal (pontosan 11,6) vonultak káresetekhez az önkéntes tűzoltó egyesületek az elmúlt esztendőben. Ez 318 egyesület aktív beavatkozó tevékenységével valósult meg. Tizenhat egyesület ötvennél, ebből öt egyesület száznál több vonulást teljesített, ami hatalmas teljesítmény. Ez a vonulások 40%-a.
|