Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
2016. április 07. A tűzvédelmi tervezők mellett a beépített tűzoltó és tűzjelző berendezésekkel foglalkozó (telepítő, karbantartó, fejlesztő) szakemberek számára ígér hasznos információkat a Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara szervezésében 2016. május 31-én, Tatabányán az EDUTUS Főiskola A épület földszinti nagyelőadójában tervezett konferencia. Az MMK-nál tűzvédelmi szakterületen bejegyzett szakmagyakorlók részére kötelező konferencia programját és jelentkezési lapját adjuk közre. 2016. április 06. Múzeumi munkám során sok-sok érdekes dokumentummal, írással, könyvvel találkoztam. A híres tűzoltók munkásságát egy helyi kiadvány taglalja*, azt megismerheti bárki - az olvasó, kutató, stb. – az ő tűzoltói működésük kutatása nem volt célom – írja szerzőnk bevezetőjében, amellyel egy négy részes sorozatot indítunk útnak, s lépünk ezzel a nagy elődök nyomdokaiba. Védelem Tudomány – rövidesen olvasható az új e-folyóirat első száma 2016. április 05. Védelem Tudomány címmel egy olyan elektronikus folyóiratot indítottunk útjára 2016. március végén, amely a katasztrófavédelem gyűjtőnév alatti területek tudományos eredményeinek közzétételére és ezek ösztönzésére vállalkozik. Az első számban is tetten érhető ez a törekvés, hisz rovataiban minden részterület fiatal alkotók eredményeivel jelenik meg. Tizenegy tanulmány vaskos kötetben – ez az első szám, amit profi szakemberek figyelmébe ajánlunk. Védelem Tudomány – szerkesztőbizottság-elnöki köszöntő 2016. április 04. „Elmélet nélkül a gyakorlat csak a szokás ereje által irányított rutinmunka.” (Pasteur) Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben – konferencia Pécelen 2016. április 03. Az elmélet és a gyakorlat találkozása, így jellemezhetnénk az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség közös konferenciáját, amelyre 2016. április 13-án a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Péceli színháztermében kerül sorra. Az épületben és a szabadtéren rendezett kiállításon pedig a konferencián bemutatott új fejlesztések láthatók. Gázvezeték sérüléssel járó káresetek mentő tűzvédelmi, hatóság és büntetőjogi összefüggései 2016. március 29. A 2015. évi Dr. Balogh Imre Emlékpályázaton Dr. Bakos Gyula tű. ezredes, tűzoltósági felügyelő (FKI Dél Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség) a gázvezetékek sérüléseivel kapcsolatos hatósági kérdéseket dolgozta fel a közterületen előforduló káreseteket és az ingatlanon végzett munkálatokat is vizsgálva. Megállapítása szerint a munkavégzés közben előforduló eseteknél kizárólag a gondatlanság fordult elő. Ezek szankcionálására tesz önálló javaslatot. A dolgozatot közöljük. A biztonság mai felfogása, gondolatok napjaink népvándorlásáról 2016. március 25. A tanulmány a biztonság - Dr. Hadnagy Imre József szerinti - mai értelmezését fogalmazza meg a témában megjelent néhány írással vitatkozva; megkísérli jellemzőit, tartalmi elemeit összegyűjteni; a biztonságra hatást gyakoroló kihívásokat a cikkíró logikája szerinti ábrán mutatja be. Napjaink életminőségét leginkább befolyásoló kihívások biztonságra gyakorolt hatásait, aktuális problémáit boncolgatja, benne a hazai gondjainkra is kitérve. XIII. Rockwool Építészeti és Tűzvédelmi Konferencia 2016. március 24. „Tervezői felelősség hatósági kontroll nélkül” – A lakóépület építésének egyszerű bejelentésével megváltozott a tervezők felelőssége. Miért felel a tervező? Miért felel az építtető? Mit tartalmazzon a tervezési szerződés, tervezési program? Mi a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés? Számos kérdés, amelyre szakemberek válaszolnak a Construma Építőipari Szakkiállítás keretén belül 2016. április 7. csütörtök 10:00 órakor kezdődő konferencián. A programot és a jelentkezési felületet közöljük. 2016. március 23. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/34/EU IRÁNYELVE (2014. február 26.) "a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról" (átdolgozás) számos ponton módosult, s ezek a változások érintik a robbanásveszélyes terekben történő munkavégzést, annak feltételeit. A jogszabály közlésével kívánjuk segíteni az érintettek munkáját. Az önkéntes tűzoltó egyesületek, tűzoltóságok fejlődése 2016. március 22. Balogh László 2007-ben született dolgozata abban az évben a Dr. Balogh Imre emlékpályázat fődíját érdemelte ki. Az önkéntes tűzoltó egyesületek, tűzoltóságok fejlődése, jelenlegi helyzete és lehetséges jövőbeni szerepük bemutatása a tűzoltás – mentés területén Magyarországon címmel közölt írás történetiségében mutatja be a tűzoltó mozgalom fejlődését. Számos kérdés megfogalmazása után tesz javaslatokat az önkéntes tűzoltók jövőbeni szerepének erősítésére. Túlélési légzéstechnika a kárhelyszínen 2016. március 21. A 2015. évi Dr. Balogh Imre Emlékpályázaton Veres György tanulmányában a csapdába került tűzoltóra összpontosít. Hogyan előzhető meg, ismerhető fel a beavatkozás során, a kárhelyszínen? Mikor szükséges a vészjelzés? Milyen túlélési légzési technikát alkalmazhatunk? Hogyan szabályozhatjuk a légzést? Melyek a lefeketítés utáni környezet veszélyei légzőszervi szempontból? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a közölt dolgozatból. Rádióhullámok a beavatkozói erők biztonságáért 2016. március 21. A 2015. évi Dr. Balogh Imre Emlékpályázaton Szegedi Szabolcs tű. őrnagy (Bács-Kiskun Megyei MKI) eredeti dolgozattal jelentkezett, amely a RFID technológia a mentő-tűzvédelemben történő alkalmazását veti fel. Mi a rádiófrekvenciás azonosítás alapja? Mire jó ez a katasztrófavédelemben (pince,-zárttéri tüzek, elhúzódó káresetek, regisztráció)? Hol alkalmazható? Hogyan hasonlítható össze a telemetrikus azonosító rendszerekkel? A dolgozatot adjuk közre.
|