Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Ipari berendezések védelme FirePro-val 2016. május 16. Egy ipari területen bekövetkező tűzeset komoly anyagi veszteséggel jár. Amellett, hogy az adott berendezésben vagy építményben kár keletkezik, a magas helyreállítási költségek és tűzkárok értékének sokszorosát kitevő termeléskieséssel is számolni kell. Az ipari gépek, technológiai berendezések védelmére kiépített tűzoltórendszerek és megoldások a tűzvédelem különleges szegmensét képviselik. Egy ilyen megoldást mutatunk be. Tudományos kutatások – a tűzoltásban 2016. május 11. A „Tűzoltó Szakmai Nap 2016” Tudományos Konferencián 2016. március 2-án Szentendrén az előadások mellett bemutatták a legújabb tudományos kutatásokat. Ezek közül megpróbáltuk a tűzoltással, annak egyes speciális aspektusaival foglalkozókat egymás mellé rendezni, mindazokat, amelyek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében folyó munka eredményei. Tűzoltó szerkocsik Magyarországon 2016. május 10. A tűzoltók napján, május 4-én debütált annak az albumtrilógiának az első kötete, amely a tűzoltójárművek fejlődésének hazai történetét mutatja be. A kötet összeállítói: dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója, valamint dr. Borsos Mihály fotóművész. A könyv közös ajánlóját tesszük közzé. Határon túli tűzoltók képzése Pilisszentivánon 2016. május 10. A Magyar Tűzoltó Szövetség határon túli önkéntes tűzoltók részére tűzoltási és műszaki mentési elméleti-gyakorlati felkészítést szervezett 2016. május 6-án Pilisszentivánon. A felkészítők – a Somogy megyei szövetség, a Kötél egyesület és a Pest megyei Speciális mentők tagjai – sűrű programot állítottak össze. A gyártó önként visszavonja a készülékeket 2016. május 10. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság határozata alapján közöltekkel kapcsolatban tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Gefil S.A. (Románia) által gyártott P6 típusú 6 kg-os hordozható porral oltókat, amelyeknek a véletlenszerű ellenőrzésnél a készülék tartálypalástjának vastagsága nem felelt meg a szabvány követelményeinek a gyártó önként visszavonja a készülékeket – kaptuk a tájékoztatást a forgalmazótól. Megtiltották egy 6 kg-os ABC porral oltó készülék forgalmazását 2016. május 05. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság megtiltotta a forgalmazását és elrendelte a forgalomból történő kivonását az Auras Bt. által forgalmazott, Gefil S.A. (Románia) által gyártott P6 típusú 6 kg-os hordozható porral oltónak, mivel a véletlenszerű ellenőrzésnél a készülék tartálypalástjának vastagsága nem felelt meg a szabvány követelményeinek. Új tudományos folyóirat – Védelem Tudomány 2016. május 05. Megjelent a Védelem Tudomány című Katasztrófavédelmi Online tudományos folyóirat első száma, immár a Magyar ISSN Nemzeti Központ hivatalos ISSN 2498-6194 számával ellátva és a Magyar Tudományos Akadémia által lektoráltként regisztrált folyóiratként. Örömünkre szolgál, hogy az első szám 11 tanulmányát már rögzítették a Magyar Tudományos Művek Tárába (MTMT). „Tűzoltó Szakmai Nap 2016” Tudományos Konferencia az ÉMI-ben 2016. május 04. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete az OKF és az ÉMI által közösen szervezett konferencián, 2016. március 2-án Szentendrén elhangzott előadások az építészeti és a beavatkozó tűzvédelem szimbiózisának jegyében a teljes spektrummal foglalkoztak, miközben a fiatal kutatóknak is lehetőséget adtak témáik bemutatására. Elsőként az előadásokat adjuk közre. Önkéntes pályázati sikerek – az első három megye 38 százalékot vitt 2016. május 02. Összesen 351 millió forintot kaptak az önkéntesek – ez a 2015-ös pályázat mérlege. A pályázati összesítő kiértékelése során azonban tovább árnyalhatjuk ezt a képet, ha megnézzük, melyek voltak azok a megyék, akik a legtöbbet kapták, és kik voltak a legsikeresebb pályázók. Vas, Győr-Moson-Sopron és Pest megye van az élen, utánuk Bács-Kiskun és Somogy van még az üldözők között. TMKE különdíj a megyei győztesnek 2016. április 26. Az idei Balatonföldvári szakmai konferencián új kezdeményezés született. A kiváló tűzmegelőzési szakmai teljesítményt kívánja elismerni a jövőben a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete. Ezért első ízben egyfajta hagyományteremtő szándékkal a Balatonföldváron tartott konferencián Molnár Róbert tűzoltó alezredes, építész tűzvédelmi szakértőnek, az egyesület tagjának adott át elismerést Nagy Katalin a TMKE elnöke. TMKE – konferencia: Társasházak tűzvédelme előadásai 2016. április 26. Az 54 résztvevő valóban egymástól tanulhatott VII. TMKE Tűzvédelmi Konferencián, Balatonföldváron, mert az első nap előadói egymásra épülő előadásokkal mutatták be a társasházak tűzvédelmi tervezésének, bővítésének, felújításának és használatának kérdéseit. Mindezt úgy, hogy a bemutatott épületet az új OTSZ alapján tervezték, tehát közvetlen tapasztalatot szerezhettek az építész és a tűzvédelmi tervezőtől. Az Otthon melege program kapcsán pedig annak aktualitásaiba pillanthattak be. TMKE – Új megközelítésű tűzvédelmi konferencia: Társasházak tűzvédelme 2016. április 25. Hagyományos szlogennel („Egymástól tanulni a társasházakról.”), és az eddigi megoldásokat továbbfejlesztő módszerrel, 54 fővel, zajlott a VII. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldváron, 2016. április 21-22-én. A társasházak tűzvédelmi tervezésének, bővítésének, felújításának és használatának kérdései az új OTSZ, valamint az Otthon melege program ismeretében rendkívül aktuálisak. A feldolgozás módszere pedig olyan újdonság volt, ami megmozgatta a résztvevőket és a konzulensként felkért szakembereket.
|