Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Építésügyi jogszabályok tűzvédelmet is érintő vonatkozásai 2016. szeptember 01. 2016.május 13.-tól hatályos Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása (Építési törvény) amellyel összefüggésben számos építésügyi jogszabály is módosult, beleértve az egyszerű bejelentési eljárásra vonatkozó előírásokat. Fontos, hogy a tűzvédelmi tervező tisztában legyen az alapvető változásokkal, mert szakági tervezőként csak ebben az esetben tud megfelelő tájékoztatást adni az építész tervezőnek. A Kormány határozatban ismerte el a Magyar Tűzoltó Szövetség tevékenységét 2016. szeptember 01. A Kormány a belügyminiszter előterjesztésében tárgyalta a Magyar Tűzoltó Szövetség tevékenységét, és 1468/2016. (VIII. 31.) Korm. határozatával elismerte a Magyar Tűzoltó Szövetség hazai, valamint határon túli tevékenységét. Ezt a nem mindennapi eredményt megelőzte az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának ülése, 2016. június 6-án. Itt Dobson Tibor tű. ddtb., a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke számolt be a Szövetség tevékenységéről, amelyből jelentés készült a Kormány számára. A beszámolón részt vett Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium államtitkára is. Összefogás az égési sérült gyerekekért 2016. augusztus 31. Magyarországon évente közel 70.000 égési baleset történik, melynek kétharmadában gyermek a sérült. Őket a Bethesda kórházban működő Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központban kezelik. A ROCKWOOL Hungary Kft. és a Bethesda Kórház Alapítvány együttműködési megállapodása alapján újabb adományhoz jutott a gyermekkórház. Új lendület az erdőtűzvédelemben - gyakorlat és konferencia Bács-Kiskun megyében 2016. augusztus 30. Amint már az előadások közreadásával jeleztük nagyszabású erdőtűzvédelmi konferenciát és komplex gyakorlatot szervezett 2016. július 5-én a BM OKF Országos Tűzmegelőzési Bizottsága a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen. A rendezvényen az új fejlesztések bemutatása mellett a jövőbeni fejlesztési terveket is felvázolták. Új vezetője van a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének 2016. augusztus 30. Az intézet alapító igazgatóját a hatvanötödik életévét betöltött prof. dr. Bleszity János ny. tű. altábornagyot az igazgatói poszton megbízottként dr. Endrődi István tű. ezredes, az intézet katasztrófavédelmi műveleti tanszékének vezetője követi. Bleszity János professor emeritusként továbbra is részt vesz – elsősorban a doktori képzésben – az egyetem munkájában. SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia 2016. augusztus 29. Szeptember 15-16. között, Budapesten a Lurdy Konferenciaközpontban kerül megrendezésre a SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia, www.securiforum.com amelynek – mint a rendezvény nevéből is kitűnik – egyik témaköre a tűzvédelem. Vasbeton szerkezetek tűzállósága 2016. augusztus 24. Kedvező tulajdonságainak köszönhetően napjainkra a vasbeton az egyik legjelentősebb építőanyaggá vált. Térhódításának egyik oka, hogy nemcsak az egyszerű, de különleges szerkezeteket egyaránt lehet készíteni vasbetonból. Ugyanakkor tűz esetén a viselkedése számos, a tervezés szempontjából fontos tanulsággal szolgál. Ennek jelentőségét és a hőterhelés során bekövetkező változásokat mutatják be szerzőink. Cofem COsensor CO és NO2 érzékelő rendszerek mélygarázsokba 2016. augusztus 17. A spanyol gyártó az idei év során megújítja népszerű szén-monoxid érzékelő rendszerét közelítve az új szabványi követelményekhez. A szabványtól való eltérés mértékéről és okairól is beszámol szerzőnk. Az új érzékelők kompatibilisek a korábbi rendszerekkel és aljzatokkal, tehát a régi DCO érzékelők kiválthatóak velük, miközben technikai paramétereiket tekintve nagy előrelépést jelentenek. MTSZ Szakmai Napok – Korszerű technika, korszerű módszerek 2016. augusztus 15. A Magyar Tűzoltó Szövetség 20 kiállítóval, gépjárművek és felszerelések, a korszerű technikai eszközök és módszerek bemutatásával, előadásokkal és gyakorlati bemutatókkal, kétnapos programsorozattal szeretettel várja a tűzoltókat 2016. szeptember 24-25-én Balatonföldvárra a NARO kempingbe. Műszaki mentési gyakorlat Mercedesekkel 2016. augusztus 15. A hazai gépjárműállomány fiatalodásának és korszerűsödésének a következménye, hogy egyre gyakoribb a korszerű személygépjárművek baleseteinél a tűzoltósági beavatkozások szükségessége. Ezért a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Létesítményi Tűzoltósága, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltószövetség közösen rendhagyó műszaki mentési gyakorlatot szervezett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár területén. V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2016. augusztus 12. Az idei évben már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai napok 2016. szeptember 14-15-én. A szakmai napok célja az Országos Tűzvédelmi Szabályzat és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek gyakorlati alkalmazásának segítése, jó gyakorlatok közreadása, a mérnöki módszerek széleskörű terjesztése, a hatósági tapasztalatok megosztása, az együttműködés erősítése. OTSZ szakértőknek – új kérdésekkel és válaszokkal kiegészítve 2016. augusztus 08. Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzattal kapcsolatban számos kérdést fogalmaztak meg a jogalkalmazók, amire az OKF illetékesei rendre válaszolnak. A kérdéseket és válaszokat az OTSZ szövegébe illesztve elsőként február 29-én, aztán június 6-án frissítettük. Most az augusztus 5-ig felmerült kérdéseket és válaszokat – Veresné Rauscher Judit feldolgozásában – közöljük.
|