Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Innovációk és megoldások az építészeti tűzvédelemben – konferencia Pécelen 2018. március 06. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tudományos Tanácsa és a Védelem "Innovációk és megoldások az építészeti tűzvédelemben" címmel, március 8-án, a tűzvédelmi hatóság tagjai számára rendezett konferencia programja számos új innováció bemutatásra vállalkozik. A BM Katasztrófavédelmi Oktatási Központ színháztermében 11 előadás, s az aulában a megoldásokat bemutató kiállítás várja a szakembereket. A programot adjuk közre. Középmagas- és magas épületek tűzrendészeti előírásai: BM TOP 5-65 2018. március 05. Ma már kevesen tudják, hogy a 60-as évek elején indult panelházépítés eredményeként a BM TOP (Tűzoltóság Országos Parancsnoksága) kidolgozta és 1965-ben közreadta, az erre vonatkozó első szabványt, a ma már legendás 595-4:1986 szabvány elődjét. (Ez utóbbi 2004.09.01-ig volt hatályban.) A szabványoldalakat közreadjuk, hisz tanulságos a szabályozás szerkezete és az adott kort idéző tartalma, de szakmatörténeti szempontból is figyelemreméltó. Magyarország mentő tűzvédelmének szervezetei 2018. március 02. 2017-ben Magyarország mentő tűzvédelmének szerkezeti struktúrájában lényeges változás nem történt. A diszlokáció javítása érdekében tovább folytatták a korábbi években megkezdett folyamatokat, így az „őrsprogramot”, amelynek keretében további őrsök telepítésének előkészítése zajlott, valamint bővítették a 2014-től működő beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek körét. Jégről, vízből mentési eszközök bemutatója Budapesten – mentőhajó hordtáskában 2018. február 28. A HESZTIA Kft a Folyami Katasztrófavédelem (FOKA) közreműködésével 2018. február 23-án egyórás szakmai termékbemutatót tartott az MFC International mentéstechnikai eszközeiről a Hungexpo budapesti Boat Show kiállításán. A nagy sikerrel zárult rendezvényen a legnagyobb figyelem egy különleges mentőhajóra és a jégről mentés eszközeire irányult. Nyáron szélesebb közönség számára is terveznek egy igazi vízi bemutatót. Teherhordó acélszerkezetek tűzvédelmének kézikönyve 2018. február 27. Az elmúlt évben először jelent meg a Promat teherhordó acélszerkezetek tűzvédő festésével, habarcsolásával és burkolásával foglalkozó kézikönyve, amelyre felhívtuk a figyelmet. Most letölthető a felülvizsgált és kibővített kézikönyv: benne egy új (olcsóbb és kisebb vastagságú) burkolattípus, festék-rétegvastagságok 15 percre (R 15) és számos segédtáblázat a profiltényezők, ill. a szelvényfelületek meghatározásához. Jön az uniós adatvédelmi rendelet – változik a cégek és a munkavállalók feladata 2018. február 26. 2018. május 25-én hatályba lép az európai unió adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR), amely egységesíti a 28 tagállam adatvédelmi rendelkezéseit és felülírja a nemzeti jogszabályokat. A GDPR elsősorban a személyek jogait, másodsorban pedig a társaságok a kötelezettségeit bővíti. Minden munkáltató személyes adatkezelőnek minősül. Legkésőbb május 25-ig alkotható a témában pontosító nemzeti szabályozás. IX. TMKE Tűzvédelmi Konferencia – Kiürítés – Tűzvédelmi tervezés, életvédelem a gyakorlatban 2018. február 25. Új információ: a Magyar Építész Kamara 2018/42 számon összesen 4 pontot (1. nap: 2,5 pont; 2. nap: 1,5 pont) ítélt meg a résztvevőknek. Nagy László Zoltán – Tűzvizsgálati Kódex II. 2018. február 21. Nagy László Zoltán tű. őrnagy, igazságügyi tűzvizsgálati szakértő tudományos munkájának egyik eredményeként született 880 oldalas, kétkötetes Tűzvizsgálati Kódex közreadására vállalkozunk. Hatalmas, a tűzvédelem egészét átfogó munka második részében a tűzvizsgálat gyakorlati kérdései – az égésnyomok azonosításától a bizonyítási eszközökig – kerülnek terítékre, amiből az érdeklődő szakemberek ugyancsak komoly szakmai munícióra találhatnak. Tűzoltó vízforrás karbantartás ellenőrző szoftver 2018. február 21. Ahogy azt korábban jeleztük a tűzvédelmi szakma adminisztratív terheinek csökkentését célozó új szolgáltatás folyamatosan bővül. Most – a tűzoltó készülék, a karbantartó műhely és a számlázó modult követően – a tűzoltó vízforrás ellenőrzés és karbantartás adminisztrációja lehet sokkal egyszerűbb és gyorsabb a szoftver segítségével. A szoftvert, élesítése előtt, komoly gyakorlati próbákon tesztelték a fejlesztők. Új fejlesztés, új kihívás – elektromos teherautók 2018. február 20. Az elektromos autók a környezetvédelemben jeleskednek, a tűzoltók számára komoly kihívás ezek mentésére való felkészülés. Az új hír, hogy az EMOSS Mobile Systems holland gyártó a Szentgotthárdon is gyártott Allison 4500 automata váltóval fejlesztett ki egy elektromos haszongépjárművet, amely több mint 300 mérföld (482,8 km) hatótávolságra képes. A cég, honlapja szerint az elektro-mobilitásban szerzett több, mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik. Nagy László Zoltán – Tűzvizsgálati kódex tartalomjegyzéke 2018. február 16. Olvasóink kérésére külön is közöljük a kódex tartalomjegyzékét. Így a keresés még célzottabb lehet. Egyben jól láthatóvá válik az első kötet öt fejezete: jogi ismeretek (közigazgatás, polgári, büntető), katasztrófavédelmi igazgatás, tűzvédelmi igazgatás, megelőző tűzvédelem és az égéselmélet. Ebben az öt fejezetben 360 alcímbe rendezve találhatók meg a tűzvédelemhez kapcsolódó információk. Ami itt közreadunk, messze nem csak tűzvizsgálat. Energiahatékonysági jogszabályok és tűzvédelem 2018. február 15. Az energiahatékonyság folyamatos növelése fontos céllá vált. A technológia fejlődésének köszönhetően az alacsonyabb energiafogyasztású, hatékonyabb energiafelhasználású berendezések egyre szélesebb körben jelennek meg és válnak elérhetővé. Ugyanakkor az építészeti tűzvédelmet érintően, a hőtechnikai előírások szigorodásával az új fejlesztésű anyagokkal érkező új kihívásokra is fel kell készülni. A jogszabályok kijelölik az irányt.
|