Híreink

IV. Rockwool „Épület-felújítás és Tűzvédelem” Konferencia

2012. február 20.

684 résztvevővel újabb részvételi rekordot döntött a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete és a Rockwool Hungary Kft. szervezésében, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fővédnöksége alatt megtartott szakmai konferencia. A február 16-án a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban lezajlott rendezvény előadásait adjuk közre, azoknak, akik ott voltak és azoknak, akik nem tudtak részt venni.


A rendezvényt Dr. Bányai Kornél ügyvezető igazgató rövid köszöntője után Bérczi László tű. dandártábornok, a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője nyitotta meg. Megnyitójában elhangzott, hogy az elmúlt időszakban több mint százötven, a katasztrófavédelmet, ezen belül a tűzvédelmet érintő jogszabály született, vagy esett át változtatáson. Hozzátette, teljesen megújult például a tűzvédelmi hatósági tevékenység. Közel húsz olyan jogszabály, rendelet jelent meg, amely szabályozza ezt a területet, ezzel együtt a konferencián megjelent meghívott szakemberek tevékenységét is.
 
I. rész                          Jogszabályi környezet változásai:
 
 
Előadás: Tűzvédelem területét érintő jogszabály változások és azok kihatása az épületek felújítására (pdf)
Előadó: Érces Ferenc tű. ezredes, Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Tűzvédelmi Főosztály, Főosztályvezető
 
Előadás: Építési termékdirektívát valamint az épületek energetikai jellemzőinek meghatározását érintő rendeleti változások (pdf)
Előadó: Soltész Ilona, Építésügyi Főosztály, Építésügyi EU Osztály Belügyminisztérium
 
Előadás: Mikor építési engedély köteles egy épület-felújítás? Mikor milyen előírást, jogszabályt kell betartanunk? Ki miért felel? (pdf)
Előadó: Dr. Bedő Katalin, Építésügyi Főosztály, Főosztályvezető helyettes, Belügyminisztérium
 
Előadás: Tűzvédelmi mérnöki tevékenység a jogszabályváltozások tükrében, megalakult a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakmai tagozata (pdf)
Előadó: Lengyelfi László ny. tű alezredes TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének valamint a MMK Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának az elnöke
 
II. rész                        Épület-felújítás = Tűzvédelmi paraméterek lerontása?
 
 
Előadás: Hogyan tévedjünk a biztonság oldalára? Bővülő anyagválasztékok és felhasználási területek, más és más vizsgálatokat igényelnének!A szabványos vizsgálatok nem mindig adnak minden kérdésre, problémára választ a tűz viszont igen! Hol vannak még fehér foltok? 
Előadó: Király András Tűzvédelmi szakértő
 
Előadás: Rontás a házon!?Épület-felújítási tapasztalatok. Szakmai irányelvek mint megoldási lehetőségek! (pdf)
Előadók: Dr.Takács Lajos Gábor adjunktus, BME Épületszerkezettani Tanszék, Szikra Csaba tudományos munkatárs, BME Épületgépészeti és Épületenergetikai Tanszék
 
III. rész                       Minden tűz füsttel jár! A füsttel senki nem számol?
 
Előadás: Füstképződés:s3, s2, s1 és Égvecsepegés: d0, d1, d2 besorolástól a valóság néha távol állhat! (pdf)
Előadó: Dr. Bánky Tamás, Építész tűzvédelmi szakértő
 
Előadás: Segítség nélkül, saját erőből elhagyni az épületet? (pdf)
Előadó: Dömötör Álmos, Geze Hungary Kft.
 
Előadás: Biztos nem fontos a tűzvédelem, hogy éghető-e vagy füstöl-e? (pdf) Kapcsolódó videó: avi (44 MB)
Előadó: Lestyán Mária építészmérnök, TSZVSZ Építészeti tűzvédelmi tagozat vezető

Vissza

Ezt a hírt eddig 4300 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: