Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Kitekintő: a new york-i tűzoltóság néhány statisztikája2020. június 16. 08:45
A FDNY a világ egyik legforgalmasabb parancsnoksága; havonta kb. 2200 épülettűzhöz vonulnak ki, a vonulási idő pedig átlagosan 4,5 perc. A tüzek száma is emelkedik: az ezzel kapcsolatos vészhelyzetek száma ütemesen emelkedett az elmúlt években, ahogyan az átlagos vonulási idő is.
Forrás: 2013–2018 közötti adatok (kizárólag az épülettüzekre vonatkozik)
A vonulási adat az ún.. „end-to-end response time”, vagyis az az intervallum, ami a diszpécser által átadott riasztás, és a tűzhöz való kiérkezés között eltelik. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor voltak viták: a FDNY parancsnokságát ugyanis az adatok kozmetikázásával vádolták meg. A hivatalos városi statisztikákban szereplő adatok ugyanis arra építenek, hogy az óra onnan ketyeg, amikor a diszpécser riasztotta az egysége(ke)t; a 2013-ban elfogadott „Local Law 119” rendeletben viszont azt rögzítették, hogy az órát a diszpécserhez befutó vészhívástól kellene indítani. Érdemes azt is megemlíteni, hogy hatalmas különbségek vannak az egyes városrészek között. 2013-ban a brooklyn-i városrész Bedford-Stuyvesant körzetének tűzoltósága például 2,9 perces időt „futott”, míg a Staten Island déli parti tűzoltósága 5,1 percest. Ugyanebben az évben a bronxi City Island tűzoltóság összesen 543 vonulást jegyezhetett fel – ezzel szemben egyes harlemi és bronxi tűzoltóságok 2200–2600 vonulást végeztek el.
A mentősök extrém terhelés alatt Korábban írtunk már a mentősökről; ők azok, akikre még a tűzoltóságon belül is jóval nagyobb terhelés hárul. A FDNY mentősei 2019-ben rekord mennyiségű egészségügyi vészhelyzethez vonultak ki: az illetékesek szerint a tavalyi 1 531 870 eset a parancsnokság történetének második legforgalmasabb évét jelzi. Ráadásul ezek harmada kiemelten súlyos, életveszélyes helyzet, például szívroham vagy fulladás volt. Ennek fényében legalábbis érdekes, hogy a FDNY összesen kevesebb, mint 2,1 milliárd dollárból gazdálkodhat idén a legfrissebb elfogadott költségvetés szerint – ez pedig alig fele a rendőrparancsnokság 5,5 milliárd dolláros büdzséjének. A terhelés különösen a koronavírus-vészhelyzet alatt nőtt meg aránytalanul: több mentős háborús övezethez hasonlította New Yorkot az elmúlt hónapokban, mások pedig úgy fogalmaztak, hogy „mintha minden nap 9/11 lenne”, arra utalva ezzel, hogy akár 75%-kal több vészhívást kapnak az átlagosnál – mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás napján. Ezt a hírt eddig 740 látogató olvasta. |