Termékek Szakmai linkek Szaknévsor |
TűzoltásÚj repülőtéri tűzoltójárművek
Két új Panther
A két Panther a korábban szállított hasonló típushoz képes különböző fejlesztéseket tartalmaz. A leglényegesebbek egyike az, hogy a 2011 évi járművek nemcsak normál, hanem nagynyomású – 40 báros – rendszerrel is el vannak látva. A nagynyomású rész külön habbekeverőt is kapott, ezáltal lehetőség van egyidejűleg magasnyomású hab, illetve normál nyomású víz használatára. A másik jelentős változás a porágyúra épített hőkamera, melynek kijelzője a vezetőfülkében, a gépjárművezető előtt lett elhelyezve. Ez az elrendezés lehetővé teszi, hogy a hőkamera ne csak közvetlenül a felderítésben, tűzoltásban, hanem éjszaka és rossz látási viszonyok között a kárhely megközelítésében is segítséget nyújtson. A kijelző lecsukható annak érdekében, hogy használaton kívül, feleslegesen ne zavarja gépkocsivezetőt. A nagyfelületű szélvédő és oldalablakok hűtésére, hő elleni védelmére a jármű víztartályából táplált „esőztető” berendezés került felszerelésre. Mindezeken kívül továbbfejlesztett kivitelű a fő hab-vízágyút vezérlő joystick is.
AT2 4000 – ColdcutCobra rendszerrel
Az AT2 4000 gépjárműfecskendő nem csak a rá málházott felszerelések vonatkozásában tér el a szokásos kialakítástól, hanem abban is, hogy beépítésre került a ColdcutCobra rendszer, nevezetesen a C360 P Kit. Ez a berendezés 250-300 baron, maximálisan 56 l/perc vízszállítással üzemel. A vízellátás a gépjárműfecskendő beépített NH30 típusú szivattyúján keresztül történik. A meghajtásáról 2 db 27 LE motor gondoskodik. Az üzemanyag tartály 20 literes, amely mintegy 70 perc üzemidőt jelent. Az adaléktartály 10 literes, amely kb. 4 vágáshoz biztosít elegendő adalékanyagot. Az elektromos visszacsévélésű dobon 80 m hosszú tömlő található. Az oltólándzsa fúvóka átmérője 2,3 mm. A ColdcutCobra berendezés különösen alkalmas zárt térben, nehezen megközelítető helyeken lévő tüzek biztonságos oltására. Az alkalmazás lényege, hogy a zárt tér valamelyik határoló falán egy kis lyukat kell vágni a berendezéssel, majd az így keletkezett nyíláson nagy nyomású vizet bejuttatni. A víz a zárt térbe apró cseppekre bomolva, porlasztva jut be, s hatásos hűtés biztosít. A ColdcutCobra rendszer a nagynyomású vízhez kevert speciális adalékanyag segítségével fémen, betonon, téglán, stb. rövid időn belül képes megfelelő nyílást vágni, s ezen a nyíláson keresztül 250-300 bar nyomású vizet az oltandó zárt térbe bejuttatni. A rendszer az oltáson kívül alkalmas különböző célú vágási feladatok végrehajtására is. Ez a funkció különösen jól használható tűz és robbanásveszélyes környezetben.
Design – szín és fólia
A legfeltűnőbb, leglátványosabb változás a járművek külső részén található. A vevő kívánságára a járművek fényezése nem a megszokott tűzoltó vörös (RAL 3000), hanem sárga (FreightlinerGelb). Eddig tudomásom szerint Magyarországon a tűzoltó járművek színe a korábban említett tűzoltó vörös volt, melyet általában csak kismértékben szakítottak meg fényezetlen alumínium redőnyök, lépésvédő betétek. (Igaz van olyan gyártmányt is, ahol nem a vörös, hanem a fényezetlen felületek a dominánsak.) Néhány tűzoltó jármű, melyek használt autóként kerültek az országba, az ennél valamivel feltűnőbb RAL 3024 színű – sajnos jellemzően kifakult állapotú – fényezéssel rendelkeznek.
Mindenképpen meg kell említeni a járművek fóliázását is, amelynek kettős feladata van. Nappal, jó látási viszonyok között egyedivé, beazonosíthatóvá teszi a járművet. Éjszaka, rossz látási viszony között segíti a jármű észlelését, mivel nagyon jó fényvisszaverő tulajdonságokkal rendelkező fólia felhasználásával készült. A láthatóságot tovább növeli, hogy nem egyszínű, hanem sárga és piros fényvisszaverő fóliák kerültek alkalmazásra.
RosenbauerPanther 6x6 CA-5 főbb adatai
Alváz: RBM 36.705 6x6
Motor: Caterpillar C-18
Teljesítmény: 520 kW (705 LE)
Nyomaték: 2.585 Nm
Sebességváltó: TwinDisc,6 fokozatú automata
Szivattyú: R 600
Teljesítmény: 6.000 l/min 10 baron
Nagynyomású szivattyú: H5
Teljesítmény: 400 l/min 40 baron
Habbekeverő: FOAMATIC RVMA 500 automatikus bekeverő
Bekeverési ráta: 1, 3, 6%
Víztartály: 12.500 l
Habtartály: 1.500 l
Fő hab-vízágyú: RM60C
Teljesítmény: 6.000 l/min (3.000 l/min)
Max. hatótáv: 90 m
Orr hab-vízágyú: RM15C
Teljesítmény: 1.500 l/min
Max. hatótáv: 60 m
Porraloltó: PLA 250
Porágyú: RM15CP
Teljesítmény: 10 kg/s
Hosszúság: 11.770 mm
Szélesség tükör nélkül: 3.000 mm
Magasság terheletlenül: 3.650 mm
Terepszögek: 300
Gyorsulás 0-80 km/h: 32 s
Végsebesség: 115 km/h
Megengedett össztömeg: 36.000 kg
Rosenbauer AT2 4000 főbb adatai
Alváz: MB 1529 AF 4x4
Motor: OM 906 LA-EURO5
Teljesítmény: 210 kW (286 LE)
Nyomaték: 1.120 Nm
Sebességváltó: G 85-6, 6 fokozatú mechanikus
Szivattyú: NH30
Teljesítmény: 2.400 l/min 10 baron
400 l/min 40 baron
Habbekeverő: FIXMIX automatikus bekeverő
Bekeverési ráta: 3, 6%
Víztartály: 3.800 l
Habtartály: 380 l
Hab-vízágyú: RM24M
Teljesítmény: 2.400 l/min
Max. hatótáv: 65 m
Speciális oltórendszer: ColdcutCobra C360 P kit
Teljesítmény: 56 l/min 250-300 baron
Adaléktartály: 10 l
Hosszúság: 7.280 mm
Szélesség: 2.500 mm
Magasság terheletlenül: 3.250 mm
Végsebesség kéklámpával: 105 km/h
Bevetési tömeg: 15.400 kg
Szabó Imre, ügyvezető igazgató
Ezt a hírt eddig 2678 látogató olvasta. |