Híreink

Hogyan szerveződik a holland tűzoltóság?

2021. május 10. 07:00

Az általunk általában ismert tűzoltóságokhoz képest a hollandiai tűzoltóságnak – a Brandweer-nek – megvannak a maga sajátosságai. A fő különbségek: regionális alapon szerveződik, nem használnak ivóvizet a tűzoltáshoz, vagyis tűzivízhálózat helyett járművekről biztosítják az oltóvizet. Összefoglaltuk a legkülönlegesebb jellemzőket.


Szervezet és riasztás

A 17 millió lakosú Hollandia 12 tartományra tagozódik. A tartományok alapfokú közigazgatási egységekre, azaz községekre (önkormányzatokra) vannak felosztva. Összesen 383 ilyen önkormányzat van. Egy önkormányzat általában több településből áll, a neve pedig megegyezik a legnagyobb település nevével. Az első számú érdekesség itt jelentkezik, ugyanis 2014. január 1-je óta regionális szinten szerveződik a tűzoltóság, a helyi szint helyett. Ez azt jelenti, hogy már nincs önkormányzati tűzoltóság, helyette az adott területen működő tűzoltóságot egy biztonsági régió felügyelete vezeti. Ez a riasztásban is megmutatkozik, mindig a keletkezés helyéhez legközelebb eső egységet riasztják, ahogy nálunk is.

Az országot 25 biztonsági régióra osztották, innen történik a tűzoltóság, rendőrség és mentőszolgálat közös irányítása. Az egyes biztonsági régiók irányító központjainak összevonása után ma már csak 10 közös irányítóközpontjuk van.

Jellegzetes kék-fehér jelölés

 

Kiképzés

Az alapkiképzés egységes, beleértve a légzőkészülékes kiképzést is – ugyanazt kapják az önkéntesek és a hivatásosok is. Ennek megfelelően az alapkiképzés elvégzése után önkénteseket is bevethetnek a hivatásos tűzoltóságokon. Minden tűzoltónak saját légzőkészülék és rádió biztosított. A két éves alaptanfolyam alatt rendszerint heti két esti képzésen és szombatonkénti képzésnapon vesznek részt a tűzoltójelöltek.

Minden tűzoltónak hivatásosnak és önkéntesnek egyaránt, kortól és nemtől függően 1-4 évente egy ún. fitnesztesztet kell elvégeznie. Érdemes megnézni az erről készült videót:

 

Járműtechnika

Az alapjármű a víztartállyal ellátott gépjárműfecskendő, amin a műszaki mentéshez szükséges legfontosabb hidraulikus berendezések is málházva vannak. Azonban a műszaki mentőjármű ritka, mivel hazánkhoz hasonlóan öt műszaki mentőbázist alakítottak ki, ezek vonulnak a nagy teherautó-balesetek vagy vonatbalesetek esetén. Ugyancsak vannak más országosan szervezett speciális egységek a fertőtlenítés / veszélyes áruk, a vegetáció tűzoltás valamint a logisztika területén.

Az alap gépjárműfecskendőkön a létszám hat fő, a csökkentett létszám 4 fő. Ma már nagyon elterjedtek az un. gyorsbeavatkozó járművek, amelyek 2-4 fővel avatkoznak be.

 

Oltóvíz ellátás – nincs ivóvíz

Ami számunkra teljesen meglepő, hogy egyes régiókban már nem használnak ivóvizet oltóvízként. Az oltóvízellátás érdekében 15 és 16,5 ezer literes vízszállítókat rendszeresítettek. A másik megoldás már régi és az ország adottságaiból következik, hogy beépített szivattyúkkal ellátott konténereket alkalmaznak az oltóvíz szállításához. Ezzel nagy távolságból, nagy átmérőjű tömlőkkel képesek nagy mennyiségű vizet szállítani. A gyorsaság érdekében a tömlőket többnyire összekapcsolva, „beharmonikázva” helyezik a gépjárműfecskendőkbe.

 

Megkülönböztető jelzés alkalmazása

Ha egy tűzoltó gépjárműfecskendő úton van a kárhelyre, akkor kék jelzést használnak. Ha a jármű a káreset helyén működére állt át, akkor a gépjárművezetőnek a sárga színű speciális jelzést kell bekapcsolnia.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1694 látogató olvasta.