Híreink

OTSZ módosítás a láthatáron – pontosítások, könnyítések

2021. június 07. 07:48

Elsőre kicsit elriasztó az a 358 oldalas anyag, amit megkaptak a szakmai szervezetek, de ha közelebbről megnézzük, jól láthatóan az eddigi teljes jogalkotási folyamat bemutatása volt a cél. Ha csak az OTSZ 5.2 módosításaira összpontosítunk, akkor már minimális az új előírás és egyértelműen a könnyítés, a gyakorlatból eredő pontosítás és a tervezői lehetőségek bővülése rajzolódik ki belőle. Mi várható?


Ismereteink szerint a korábban bejelentett ütemterv alapján számos szakmai szervezet kapta meg a módosítás tervezetét, amely táblázatos formában tartalmazza az OTSZ 2014-ben és 2019-ben kihirdetett és a mostani 2021-es állás szerint tervezett módosításokat, amelyhez várják az indokolással ellátott szövegszerű javaslatokat.

Ha közelebbről megnézzük az anyagot, amint a bevezetőben említettük a könnyítés rajzolódik ki a tervezetből. Nézzünk néhány példát!

 

3. Tűzeseti szerkezeti állékonyság

Jelentős enyhítés érinti

  • az állattartási célú, a földszintes építményt, földszintes, kizárólag gépjármű tárolására szolgáló épületet, a földszintes, kizárólag tárolásra szolgáló épületet;
  • lakóépületnél a galériát, és a szintosztó födém, (Ez új megnevezés az az eddigi osztószint helyett.)
  • a tűztávolságnál a részben talajszint alatti épületeknél a mértékadó kockázati osztály helyett a csak talajszinti, valamint talajszint feletti elhelyezkedésű kockázati egységek kockázati osztályai közül a legszigorúbb kockázati osztályt figyelembe venni.

Tűztávolság

Új elem, ha a fokozott üzembiztonságú oltóberendezés miatt csökkentik a szerkezetek tűzállóságát vagy növelik a tűzszakaszméretet, ill. nem biztosítják a homlokati tűzterjedésgátlást, akkor a megállapított tűztávolságot 100 %-kal meg kell növelni.

Szabályozza a tervezet azt a gyakorlatot is, amikor vízhűtéses tűzgátló kaput alkalmaznak! E szerint a szükséges vízellátást tűz esetén automatikusan, az építményszerkezettel szemben elvárt tűzállósági teljesítmény időtartamáig folyamatosan biztosítani kell.

 

8. Tűzszakaszok csatlakozása épület külső szerkezetein

  • A több tűzszakaszt érintő fedett átrium tűzszakaszolásával egészül ki a szabályozás.

 

9. Homlokzati tűzterjedés elleni védelem további követelményei

Itt az élet hozta pontosításokkal találkozhatunk. Pl.:

  • A homlokzat előtt alkalmazott reklámcélú vagy más funkciójú, a homlokzat részleges vagy teljes eltakarását eredményező szerkezeteket olyan módon kell kialakítani, hogy azok ne befolyásolják kedvezőtlenül a homlokzati tűzterjedést.

Könnyítés:

A meghatározott homlokzati tűzterjedési határérték követelmény figyelmen kívül hagyható, ha

a) az érintett épület

aa) ipari, mezőgazdasági vagy tárolási rendeltetésű,

ab) NAK, AK vagy KK mértékadó kockázati osztályba tartozik,

b) a csökkentéssel érintett homlokzatrésznél

ba) alkalmazott építési termékek, építményszerkezetek tűzvédelmi osztálya A1-A2,

bb) a külső térelhatároló fal légrés nélküli és

c) a csökkentéssel érintett homlokzatrészt tartalmazó tűzszakasz teljes területén fokozott üzembiztonságú, a homlokzat védelmére is kiterjedő beépített tűzoltó berendezés létesül.

A rendeltetés, a szintszám figyelembevételével van lehetőség a tűzállósági határérték követelmény figyelmen kívül hagyására abban az esetben, ha fokozott üzembiztonságú oltóberendezést létesítenek és a homlokzati tűzterjedés elleni védelem geometriai követelményei nem teljesülnek.

 

12. Tetők és tetőtér-beépítés követelményei

Tetőtüzek tapasztalatai alapján készült a módosító javaslat szerint:

„Magastetős épület tetőszerkezetét legfeljebb 500 m2-nként a tűzterjedés ellen védetten kell kialakítani, ha a tetőszerkezet

a) éghető anyagú elemeket tartalmaz,

b) a tetőtér irányából nem hozzáférhető és

c) ferdesíkú födémen helyezkedik el.”

 

RENDELTETÉSTŐL FÜGGŐ LÉTESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK

  • Több rendeltetés esetén (p.szállás. iroda, színház stb.) jelent enyhítést az alkalmazható szerkezetek vonatkozásában a tűzoltó berendezés jelenléte, illetve mennyezet esetén a gyújtásveszélyességi kategóriába sorolás. „A tömegtartózkodásra szolgáló helyiségben előírt B-s1, d0 tűzvédelmi osztályú falburkolat helyett alkalmazható C-s1, d0 tűzvédelmi osztályú, valamint Bfl-s1 tűzvédelmi osztályú padlóburkolat helyett alkalmazható Cfl-s1 tűzvédelmi osztályú burkolat, ha a helyiséget befogadó tűzszakasz teljes területén tűzoltó berendezés létesül.”
  • Új elem, hogy a szellőzőrendszerrel egyenértékű tűzeseti viselkedésű gépészeti rendszereket, a belső esővízelvezető, lefolyó- és szennyvízrendszerekre is előírja, hogy a tűz és füstgáz átterjedését a rendszer ne tegye lehetővé, kivéve azokat a helyiségcsoportokat, amelyek között a helyiségkapcsolatok a tűz és a füstgáz terjedését nem korlátozzák.

 

13. Lakó, üdülő rendeltetés

  • 36 § (2) és (3) pontosítása egyértelművé teszi, hogy kültérbe – függőfolyosóra – nyíló ajtónál nem elvárás a tűzállóság.
  • Új elem, hogy bizonyos feltételek esetén a lakórendeltetésű épületrész egyetlen, kiterjedésében nem korlátozott tűzszakaszból is megvalósítható.

 

15.  Oktatási, nevelési, gyermekfoglalkoztató, játszóház rendeltetés

  • 38. § (1) (2) pontosítás a családi bölcsődék és óvodák miatt.
  • Egy újabb módosítás megkönnyíti a bölcsődei és óvodai rendeltetések együttes kialakítását.

 

17. Egészségügyi rendeltetés

  • 40.§ (5) kiegészítése enyhébb kockázati besoroláshoz kapcsolódó követelményeket állapít meg, ha az előkészítéssel vagy anélkül sem menthető személyek száma nem haladja meg az 5 főt.

 

24. Gépjárműtároló rendeltetés helyett Tárolási rendeltetések alcímet kapott

  • Alaposan átírja az eddigi követelményeket, illetve egy bekezdésbe hozza a szigetelésekkel kapcsolatos elvárásokat.
  • Összességében a módosító javaslat a jelenleginél kisebb tűzállósági követelményeket enged meg, illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén megengedi a földszintes épületre vonatkozó tűzszakaszméret követelményeinek alkalmazását.

 

Kiürítés

27. A kiürítés általános követelményei

  • Önállóan menekülő személyek menekülése átmeneti védett térként figyelembe vett szomszédos tűzszakaszba is tervezhető. Az eddigiektől eltérően nincs további kritérium.

 

28. Menekülésben korlátozott személyek elhelyezésére, ellátására, kezelésére, nevelésére, oktatására, gondozására szolgáló rendeltetés

  • 54.§ (1) h pontja és (2) bekezdése kiegészítése több alternatívát enged meg a jelenlegi előíráshoz képest.

b) a kijárati szinttől eltérő építményszinten

ba) átmeneti védett térbe jutást vagy

bb) a menekülésben korlátozott személyek tartózkodására szolgáló helyiségekből független kétirányú kiürítést vár el.

  • Az Átmeneti védett tér követelményei részt is kibővíti a tervezet

f) önállóan menekülő személyek szomszédos tűzszakaszba tervezett kiürítése esetén olyan tűzszakasz, amelyből a biztonságos térbe jutás a tűzszakaszba lépés helyétől a megengedett elérési távolságon belül biztosított.

  • Ezzel a pontosítással az a szomszéd tűzszakasz is figyelembe vehető, amely ugyan nem rendelkezik önálló kiürítési útvonallal, de kapcsolódik kiürítési útvonallal rendelkező további tűzszakaszhoz. A megengedett elérési távolság a módosítással nem változik, a módosítás az ilyen tűzszakaszon való áthaladást teszi alkalmazhatóvá.

 

31. Menekülési útvonal követelményei

A lépcsőházak kivételével a padlóburkolat, falburkolat, mennyezetburkolat elvárt tűzvédelmi osztálya helyett alkalmazható egy osztállyal enyhébb követelmény, ha

a) az enyhébb követelmény legalább D-s1, d0 vagy Dfl-s1 és

ba) a menekülési útvonalat befogadó tűzszakasz teljes területén tűzoltó berendezést létesítenek vagy 

bb) mennyezetburkolat esetén annak gyújtásveszélyességi kategóriája g1.

 

32. Menekülési útvonalon beépített nyílászárók

A módosítások az ajtók nyithatóságára koncentrálnak.

  • A kézi nyitás nem kell biztosítani, ha meghibásodás esetén az ajtó automatikusan nyitott állapotba kerül.
  • Az üzemszerűen zárt menekülésre szolgáló ajtóknál az életszerű helyzetet veszik figyelembe, azzal, „ha a rendeltetés, a tevékenység jellege a belső nyithatóságot kizárja, az ajtó külső nyithatóságát a tűzvédelmi hatóság által meghatározott módon biztosítani kell.”

 

33. Menekülésre szolgáló lépcsőház, lépcső követelményei

  • A 60.§ egy új lehetőséggel, a menekülési útvonalat képező lépcsőtérrel bővül, ennek a figyelembe vételét 3 érintett szintig engedné meg a módosítás.
  • Újabb pontosítás, hogy a kiürítés során figyelembe vett bejárati szintet kell figyelembe venni, ha a szintmagasság legfeljebb 14 méter, legalább hő- és füstelvezetéssel rendelkező lépcsőházként.

Úgy véljük, hogy az anyagban eddig jutva is megerősíthetők a bevezetőben említett fő törekvések. 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1943 látogató olvasta.