Híreink

Negyven ház égett le Lengyelországban – egy történelmi település tragédiája

2021. június 24. 08:37

Az 1400 lakosú dél-lengyelországi Nowa Biała-t először a 13. században említették – szombaton egy tűz elpusztította a falu több, mint negyedét. Több, mint 100 ember hajléktalan és 27 család vesztette el otthonát, az istállókban sok állat is elpusztult. Összefogás a történelmi település újjáépítéséért. Mitől csaptak fel a lángok, és miért terjedtek ilyen gyorsan? Mit tudott a 107 tűzoltó megmenteni?


Ebben a környezetben a lakosság közel fele a mezőgazdaságból él, fából épült istállókkal, széna takarmánnyal. A lakók elmondása szerint a tűz kiindulópontja az egyik épületben tárolt széna volt, és a lángok a széllel együtt nagyon gyorsan átterjedtek a szomszédos házakra és a melléképületekre is. A keletkezési ok nem világos, de a német sajtóban egy napelemrendszer robbanása terjedt el egy lehetséges változatként.

A műemléki védelem alatt álló településen a védett településszerkezetben a házak szorosan egymás mellett állnak, a falaik sokszor közvetlenül érintkeznek, a mögöttük lévő melléképületben pedig közüzemi helyiségek, istállók vannak. Az épületek helyi mészkőből készültek, jelentős mennyiségű fa felhasználásával, többnyire lemezfedéssel. Az épületet alkotó és a tárolt faanyag együtt égésgyorsítóként működött, a lemezfedés ugyanakkor csökkentette az oltás hatékonyságát. 

 

A károk és az oltás

A videókon jól látszik, hogy a tűzben érintett összes faelem leégett: ötven épület, ebből öt történelmi lakóépület és huszonhárom történelmi értékű gazdasági épület lett a lángok martalékává. A kiérkező tűzoltóknak nem sok esélye volt: az alig húsz perccel a tűz keletkezése után elsőként a helyszínre érő egységek azzal szembesültek, hogy két épület teljesen lángokban áll, a tűz pedig villámgyorsan terjed a szomszédos házakra. A beavatkozás így az életmentésre korlátozódott.

A károk óriásiak: Nowa Biała egyedülálló volt, hiszen a 20. század fordulójáról származó hasonló épületek ilyen térelrendezésben, egybefüggő településként nemigen láthatók máshol. A legjellemzőbb példa hasonlóra a szlovákiai Spiska ófaluja (Spišská Stará Ves / Szepesófalu)

Lengyelországban óriási összefogás alakult ki a falu megmentésére.

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1643 látogató olvasta.