Hogy ünnepeltük Széchenyi Ödön születésének 150. évfordulóját?2020. január 07. 11:16 A mostani 180. évforduló kapcsán felelevenítjük az első megemlékezést. Harminc évvel ezelőtt, 1989. december 14-én – több, mint 40 éves hallgatás után – a BM Duna Palotában kiállítással, majd a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságon emléktábla-avatással tisztelegtek a jelenlévők gróf Széchenyi Ödön születésének 150. évfordulóján.
Komoly előkészítő munka eredményeként – Dr. Héra Attila tű. vezérőrnagy országos parancsnok irányításával – született a BM Duna Palotában rendezett kiállítás, ahol török küldöttség is képviseltette magát. A hosszú hallgatás megtörését a politikai, társadalmi helyzet változása is segítette, de az úttörő kezdeményezés érdeme elvitathatatlan. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a Széchenyi Ödönről 30 éve történt megemlékezést megtisztelte jelenlétével
- az isztambuli tűzoltóság főparancsnoka,
- dr. Horváth István belügyminiszter,
- dr. Beck Tamás ipari és kereskedelmi miniszter,
- Törökország budapesti nagykövete és
- dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság akkori elnöke.
Emlékeztetőül: Mi történt 1989-ben?
január 28. – Pozsgay Imre, népfelkelésnek nevezte az 1956-os forradalmat.
április 25. – Megkezdődik a szovjet csapatok részleges kivonása Magyarországról.
június 26. – Sopronnál átvágják a határ drótkerítését, a vasfüggönyt.
szeptember 11. – A magyar kormány megnyitja a határt, amelyen keresztül a keletnémet menekültek akadálytalanul távozhatnak.
október 23. – Szűrös Mátyás kikiáltja a Magyar Köztársaságot.
november 9. – Megkezdik a berlini fal lebontását.
Mindezek közben elindult az az érlelődési folyamat, amelynek eredményeként, ma már természetesnek tekintjük a tűzoltó elődökre való visszaemlékezést, ismét Szent Flórán lett a tűzoltók védőszentje. Mindez egyszerre volt hagyományteremtés és a gyökerekhez való visszatérés.
Ezt jól példázta Gróf Széchenyi Ödön tevékenysége: Ő volt a hazai szervezett tűzvédelem megalapítója, az önkéntes és a hivatásos tűzoltóság vezetője és a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség (MOTSZ) elnöke.
Galéria: A kiállítás a Duna Palotában (1–6. kép), emléktábla-avatás a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságon (7–12. kép).
Vissza
Ezt a hírt eddig 883 látogató olvasta. Kapcsolódó képek:
|