Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
1994 – Amikor a Védelem elsőként megjelent2021. augusztus 03. 09:19 Egy kis nosztalgia! Rövidesen megjelenik a Védelem 28. évfolyamának 4. száma. Hogyan kezdődött? Milyen célokkal indultunk? A lap gondolata, célja, tartalma és formája 1993-ban alakult ki. 1994. február elején megjelent az első szám! Mi sikerült ebből? Mi történt 1994 elején?
Az év balesete Kaposvár és Taszár között a menetrend szerint közlekedő autóbusz pótkocsis teherautóval ütközött. A baleset 12 utas halálát okozta.
A BM Tűz-és Polgári Védelem Országos Parancsnoksága vezetője Dr. Bukovics István tű. vezérőrnagy volt. A lap szerkesztőbizottságának tagjai: Ambris József, Heizler György, Dr. Kovács Sándor, Dr. Prohászka Imre, Dr. Németh Iván, Soltész Tamás és Dr. Szakál Béla voltak.
Az első szám a veszélyes anyagok jelenlétében történő beavatkozást járta körül. Szerzők:
A lap célkitűzése azóta változatlan:
Az egyes publikációk tudományos igényességgel, gyakorlatközpontú szemléletmóddal, közérthető stílusban dolgozzák fel a témát. A lap egésze segítse elő egy szélesebben vett szakmai horizont kialakítását a határterületeknek bemutatásával is.
Mi sikerült ebből? Ennek eldöntése az olvasó joga. Eddig 3548 cikk jelent meg ebben a szellemben. Ezt a hírt eddig 1572 látogató olvasta. |