Híreink

TMKE elnöki díj Lengyelfi Lászlónak

2021. szeptember 15. 08:21

Nagy Katalin, a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének elnöke, a tűzvédelmi mérnöki szakma és szervezeteinek megteremtésében végzett kiemelkedő munkája elismeréséként elnöki díjat adományozott Lengyelfi Lászlónak. A díjat a 2021. szeptember 14-i lakiteleki szakmai napon dr. Takács Lajos és Reiner Róbert adta át a kitüntetettnek.


Úgy tűnik, már hagyományosan kalandos utat jár be a kitüntetés, hisz tavaly a vírus miatt csúszott Mészáros János kitüntetése, az idén az átadó kényszerű távolléte és a technika ördöge szólt közbe.

Abban azonban mindenképpen folytonosság van, hogy az idei díjazottnál is egy életpályaszakasz munkáját elismeri el a díj és ezzel egyben a szakmai nyilvánosság elé tárja.   

Az alapító 

Nem mintha Lengyelfi Lászlót a szakmának be kéne mutatni, de úgy tűnik, a mai tűzvédelmi mérnöktársadalom bölcsőjét képviselő TMKE eszményei között szerepel, hogy felmutassa az elmúlt időszak értékeit és a mögöttük lévő egyéni teljesítményeket. Márpedig Lengyelfi László a kezdetektől ott van minden a tűzvédelmi mérnökség munkájának elismertségét szolgáló kezdeményezésnél. De nem csak ott van, hanem aktív alakítója is ennek a folyamatnak!

Alapító tagja, majd elnöke a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének, amely a Tűzvédelmi Tagozat bölcsője. Célkitűzésének első fele: a mérnöktársadalomba beintegrálni a tűzvédelmi szakmát a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának megalakulásával megvalósult. Ott bábáskodott a kisded születésénél.

Így lett a kamarai tagozat alapító elnöke, amit a tavalyi évig egyenesen, konfliktusokat is felvállalva eredményesen ellátott.

A kihívásokat vállalva munkájával nagyban hozzájárult, ahhoz, hogy ma a tűzvédelmi mérnökök aktív, sok esetben alakító tagjai a jogalkotásnak, a tűzvédelmi irányelvek kidolgozásának és a projektekben is egyre növekvő szerepük észlelhető. Mindez kihat a szakma elismertségére is. A működtetés és a fejlődés elősegítése, a napi küzdelmekben a cél szem előtt tartása az igazi nagy teljesítmény.

 

Kedves Laci!

Ezt a nagy és sok esetben értekezletekkel, szabályzatok alkotásával, napi ütközésekkel teli munkát, mindenki számára példamutató kitartásodat, állhatatosságodat szeretném közösségünk előtt jelképesen elismerni.

A bölcső, a TMKE nevében köszönöm az eddigieket és sok sikert kívánok a további munkádhoz!

Hangzott volna a laudáció, ha működik a technika.

Ha nálunk sem működik, kérem, jelezzék!

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1308 látogató olvasta.