Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
„A tűzvédelem egyszerűen nem állhat le”2020. április 30. 09:00 Nincs terület, amit a koronavírus-járvány érintetlenül hagyott volna – a tűzvédelmi tervezés sem kivétel ez alól. Hogyan éli meg egy cég – amely a teljes vertikumban, a tűzvédelmi tervezés, kivitelezés és üzemeltetés teljes területén jelen van – ezt az időszakot? Milyen jövőbeli változások jöhetnek? Nádor Andrással, a Ventor Tűzvédelmi Kft. tulajdonosával, az ÉVOSZ Tűzvédelmi Tagozata elnökével beszélgettünk. Hogyan élik meg ezt az időszakot? Ami engem illet, ki sem mozdulok otthonról, csak késő délutánonként, esténként megyünk sétálni a környéken. Az az igazság, hogy már néhány éve – miután átadtam a Ventor operatív vezetését – amúgy is egyre többet dolgozom otthonról, így ez az új rend számomra nem annyira szokatlan. Szerencsére a cégnél is jól haladnak az ügyek; a kollégáim fegyelmezetten és rendkívül intelligens módon alkalmazkodtak a veszélyhelyzet körülményeihez. Gyakorlatilag fennakadás nélkül tudtunk átállni és az operatív vezetés beszámolói alapján ma már többet és hatékonyabban dolgozunk, mint a járvány előtt.
Ez azt jelenti, hogy eddig a Ventort nem érintette a járvány miatti gazdasági visszaesés? Gyakorlatilag azt jelenti. Mindenkinek tudomásul kell venni – és a legtöbb ügyfelünk tudomásul is vette–, hogy a tűzvédelem is azok közé az ágazatok közé tartozik, amelyek egyszerűen nem állhatnak le. Ha a tűzmegelőzés leállna, akkor a tűzoltóság nagyon hamar olyan helyzetbe kerülne, amitől az egészségügyet próbálják megóvni a járványgörbe laposításával. De szerencsére ezt mondanunk sem kellett, mert az ügyfeleinknek eszébe sem jutott, hogy felfüggesszék a karbantartásokat. A megkezdett építési projektjeink is ütemezetten folynak, sőt, sok helyen a leállások miatt előrehozták a tervezett átalakításokat, felújításokat. Ezért tapasztaljuk, hogy most több a munkánk, mint amire korábban számítottunk.
Az elmúlt másfél hónap tapasztalatai alapján lát valamilyen iparági trendet kirajzolódni? Ez most talán a legnehezebb kérdés. A járvány európai megjelenésétől kezdve próbálok, próbálunk irányokat keresni, stratégiákat készíteni feltételezett szcenáriókra. Sajnos ehhez nagyon kevés információt kapnak a vállalkozások. Mi leginkább az ÉVOSZ heti helyzetelemzéseit tudjuk használni a jövőkép keresésénél. Nem tudom, mennyire általános érvényűek a meglátásaink, de a mi működésünkben két fontos irányt látok kirajzolódni. Egyrészt minél több lábon kell állni, másrészt nagyon rugalmas működési modellekre van szükség. Ezeken kívül én a digitalizációt és az integrációt látom a jövő meghatározó feladatainak. Akiknek sikerül gyorsan és eredményesen átállni és megfelelő erejük van nagyobb és rugalmasabb szervezetek kialakítására, nyertesként kerülhetnek ki a még előttünk álló válságos időszakból.
Ön szerint szüksége van a szakmának külső támogatásra? Persze! Az ingyen pénznek mindig van helye! De a tréfát félretéve, ez nagyon sok dologtól függ. Én az eddigi pályafutásom során azt az elvet vallottam, hogy az a biztos, amikor csak saját magunkra számítunk. Mindig is követtük a támogatási forrásokat és többet ki is használtunk, de ezeket sosem szükségből tettük, hanem plusz lehetőségként kezeltük. Mi ezzel most is így vagyunk. A Ventor nagyon nagy tartalékokkal rendelkezik, úgyhogy nem látunk olyan fordulatot, amikor külső támogatás jelentené a fennmaradásunk zálogát. Ugyanakkor, ha egy vállalkozás korábban más stratégiát követett és nem tudott kellő fedezetet termelni, vagy a tulajdonos kivette a pénzét a cégéből, akkor most szükség lehet külső segítségre. Mostanában sok kérdőívet kapok különféle szervezetektől. Ezekre igyekszem komolyan válaszolni is. Az egyik üzenet, amit mindig hangsúlyozok, hogy nem szabad összekeverni a gazdasági és a szociális támogatásokat. Az embereknek, családoknak, akik most munka nélkül maradnak, a korábbiaknál több és hosszabb munkakeresési támogatás szükséges, ugyanakkor az életképtelen kényszervállalkozásokat nem kellene adópénzből mesterségesen életben tartani. Ki lehetne használni a válságot arra, hogy a piacot hatékonyabbá és versenyképesebbé tegyük. Ez sok olyan vállalkozás megszűnésével járhatna, amelyek a járvány előtt csak nehezítették a tisztességes versenyt az irreálisan alacsony díjakért kínált selejt szolgáltatásokkal, amit ráadásul részben, vagy egészben feketén is végeztek. Jó lenne ezektől a „versenytársaktól” most elköszönni. Az ott dolgozó jó szakembereket a fejlődőképes vállalkozások szívesen foglalkoztatnák bejelentett munkavállalóként. Lehet, hogy ez még most is csak álom, de előbb, vagy utóbb a piac úgyis kikényszeríti a hatékonyságot – és minél előbb, annál jobb. Ezt a hírt eddig 1285 látogató olvasta. |