Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Mi olvasható Védelem áprilisi számában?2020. március 20. 13:11
TanulmányTóth Péter Építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzőjének igazolási lehetőségei Az Építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzői című TvMI új kiadása lépett érvénybe 2020. január 22-én. Ez a korábbihoz képest jelentősen változott új fejezetekkel bővült. Célja, hogy hatékonyan segítse az OTSZ alkalmazását a tervezők, felelős műszaki vezetők és szakértők munkáját. Szerzőnk vizsgálja a tűzvédelmi teljesítmény forrását, igazolásának és dokumentálásának lehetséges módjait.
FókuszbanWagner Károly A kockázati osztályba sorolás TvMI Megváltozott a tűzveszélyességi osztály és a tűzállósági fokozat szerepe. Az előbbinek „csak” az anyagok esetében van jelentősége, az utóbbi helyébe lépett a kockázati osztályok rendszere. Az OTSZ felülvizsgálat fő iránya – a megoldások, módszerek jogszabályból történő kiemelése -, valamint a gyakorlati alkalmazás során felmerülő kérdések vezettek oda, hogy a kockázati osztályba sorolás témakörében önálló tűzvédelmi műszaki irányelv készült. Ezt mutatja be szerzőnk.
VizsgálatSzikra Csaba, dr. Takács Lajos Gábor Tűzeset – A tűzterjedésben szerepet játszó építészeti elemek vizsgálata A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Fővárosi Főfelügyelőségétől kaptunk megbízást a Budapest, IX. Ráday u. 28 sz. alatti kollégium területén 2019. január 23-án keletkezett tűzeset vizsgálatában közreműködésre. Feladatunk a tűzterjedésben szerepet játszó építészeti és épületszerkezeti kialakításának, megoldásainak elemzése volt.
Szikra Csaba, dr. Takács Lajos Gábor Tűzeset – Tűzterjedés vizsgálat számítógépes szimulációval Szerzőink a már bemutatott a Budapest, IX. Ráday u. 28 sz. alatti kollégium területén 2019. január 23-án keletkezett tűzeset vizsgálata kapcsán tűz- és füstterjedési szimuláció készítésére kaptak megbízást, amely alapján modellezhető a kollégium épületében a közlekedőkön kialakuló látótávolság csökkenés, CO koncentráció, hőmérsékleti viszonyok.
SzabályozásBadonszki Csaba TvMI-k változásai – Hő és füst elleni védelem Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) módosításával az összes meglévő Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI) felülvizsgálata és szükséges mértékű módosítása megtörtént. Szerzőnk a TvMI-k változásával foglakozó cikksorozatunk folytatásában a Hő és füst elleni védelemmel foglalkozó TvMI lényeges módosításait összegzi.
Badonszki Csaba TvMI-k változásai – Kiürítés Milyen változásokat tapasztalhatunk a kiürítéssel foglakozó Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI) módosítása során kialakult Irányelvben?
Badonszki Csaba TvMI-k változásai – Építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzői Milyen változásokat tapasztalhatunk az Építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzőivel foglakozó Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI) módosítása során kialakult Irányelvben?
Badonszki Csaba Új TvMI-k a gyakorlatban – Robbanás elleni védelem Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) módosításával két új Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI) is született. Ezek egyike a Robbanás elleni védelem című teljesen új TvMI, melynek célja a robbanás megelőzése, és/vagy az esetlegesen bekövetkező robbanás káros hatásainak minimalizálása. Az irányelv fő megoldásait összegezi szerzőnk.
Badonszki Csaba TVMI változások – Felülvizsgálat és karbantartás Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) módosításával az összes meglévő Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI) felülvizsgálata és szükséges mértékű módosítása 2019 egyik fő feladata volt. Szerzőnk a TvMI-k változásával foglakozó cikksorozatunk folytatásában a Felülvizsgálat és karbantartás című TvMI lényeges módosításait összegezi.
MódszerDr. Takács Lajos Gábor Tűzterjedés elleni védelem: légréses homlokzatok, tűzterjedés elleni gátak kialakítása A Tűzterjedés elleni TvMI felülvizsgálata és módosítása számos változást hozott. Cikkünk szerzője főként a tűzterjedés elleni gátak megfelelő kialakításait, a térbeli tűzterjedés elleni védelem és a légréses homlokzatok tűzterjedés elleni védelmét mutatja be.
Tűzoltás – műszaki mentésHorváth Ákos, Simon André Viharciklonok és hatásaik Napjaink társadalma rendkívül érzékeny az infrastruktúrára, azon belül is az áramszolgáltatásra és a közlekedésre. A hazánkban előforduló szélsőséges időjárási helyzetek éppen ezt két területet veszélyeztetik legjobban. Cikkünk a nagy területen előforduló viharciklonok, a hosszan fújó orkánerejű szél hatásaival foglakozik. Szélvihar és hatásai – vízen, földön, levegőben A szélvihar hatásai rendkívül összetettek, érintik az infrastruktúrát, a közlekedést, a közszolgáltatást és kisebb mértékben egészségügyi hatásai is lehetnek. Mire lehet felkészülni? Mit tehetünk a megelőzés és a kárelhárítás érdekében?
TényképAz Ivett vihar beavatkozásai – 2014. május 14–19. A nagy csapadékot és főleg a Dunántúlon hosszan tartó viharos szelet okozó légörvényekre példa a 2014. május 14-15-i egyszerre szeles és viharos időjárást okozó Yvette ciklon, amelynél 356 esethez, 400 gépjármű vonult ki.
MegelőzésMarlovits Gábor, Várady-Szabó András Szerkezetek – Acélszerkezetek tűzvédelme Az épületeink komplexek, bonyolultak, ebből eredően a tervezés összetett feladat. A követelmény rendszer is változott, de a magasabb biztonsági követelmények kielégítésére már-már végeláthatatlan mennyiségű műszaki megoldás áll rendelkezésre. Ezek segítségével egyszerűbb lehet a tervezés. Erre mutatnak megoldásokat szerzőink.
Lestyán Mária Építési termékek megfelelőségének igazolása Mit kell vizsgálnunk? Hogyan lehet az építési termék teljesítménynyilatkozatát értékelni? Milyen szempontok alapján dönthetünk? Mit jelent az alaki és a tartalmi megfelelőség? Tartalmazza a beépítési szituációban megkívánt összes teljesítményjellemzőt? Mit jelent az eltérő tervezési paraméter?
Eöry Emese Tűzgátló magasfalak 10 méter magasságig – szerelt szerkezetekkel Az egyre magasabb csarnoképületeknél a hatásos tűzvédelem és a gazdaságos kivitelezés nem jártak kéz a kézben egymással. Mára azonban – újraírva a régi szabályt – megjelentek az akár A2 EI 120 minősítéssel rendelkező Rigips magasfalak. Ezek kialakításának részletmegoldásait összegzi szerzőnk.
KépzésKelemen Zsolt Távoktatás az önkéntes tűzoltói képzésben – új megközelítés Hogyan növelhető a tűzoltó képzés hatékonysága? Milyen eltérő tudásszinttel kezdjük az oktatást? Hogyan lehet az eltérő tudásszinteket a leghatékonyabban közelíteni? Milyen oktatási lehetőségeink vannak?
Dicse Jenő Gyakorlatorientált tűzoltó oktatás az elektronikus képzésben A szükséges alapok lerakása megtörtént, s több olyan egyesület van már, akik „belekóstolhattak az elektronikus jövőbe”. Ennek megoldásait mutatja be szerzőnk.
TechnikaTulok Antal Új és újragondolt megoldások a kézi tűzoltólétra-választékban Dugó- és kihúzós létrakészletek, valamint az új teleszkópos létrák nélkülözhetetlenek a tűzoltóságok munkájában, hisz műszaki paramétereik sokoldalú felhasználást tesznek lehetővé. Szerzőnk a műszaki adatok mellett a lehetséges felhasználási módokra is kitér.
FórumKülönleges megoldás egy különleges kihívásra – Polon-Alfa rendszerek a vasúti közlekedésben A vasútfejlesztés újabb állomásaként a Budapest-Esztergom vasútvonal megújítása során egy különleges kihívásra, a gépészeti terek felügyeletére, kellett megoldást találni. Erre a kihívásra a mérnökök egy különleges megoldással a Polon-Alfa VENO integrációs szoftver alkalmazásával válaszoltak.
Kaszab István, Beke Sándor Új hazai fejlesztés: Designium® alumíniumhab homlokzati rendszer Innovációs díjat kapott a fémfeldolgozási hagyományokat modern technológiákkal ötvöző hazai kutatás eredményeként a Nemzeti Műszaki Értékelésben 45 perces homlokzati tűzterjedési határértéket elérő kerámia ötvözetű alumíniumhab. A 2012-ben Miskolcon alakult start-up vállalkozás terméke válasz a XXI. század kihívásaira.
Zárak távirányítóval – Mi a helyezet meneküléskor? A mai termékfejlesztés kézzelfogható trendje a mechanika és az elektronika szoros integrációja. Okos és kevésbé okos ajtózárak ezreit kínálják. A tárgyak internete ma mindenütt jelen van. Még a modern mechanikus biztonsági technológiában is egyre több termék van hálózatba kötve – különösen a zárak esetében, amelyeket gyakran távirányítással lehet nyitni-zárni, telefonos alkalmazáson keresztül.
Védelem Katasztrófavédelmi Szemle – előfizetés, korábbi számok megrendelése
Ezt a hírt eddig 825 látogató olvasta. |