Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Kihirdették az Év homlokzata pályázat győzteseit2021. november 18. 08:53 A homlokzat a ház „arca”, egyben – az utóbbi időben – az épület tűzvédelmének neuralgikus pontja. Ezért is figyelemre méltó, hogy november 11-én immáron tizedik alkalommal hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit. A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat. A családi ház, társasház, energetikai felújítás, középület valamint műemlék kategóriát felsorakoztató Év Homlokzata pályázat az idei évben jubileumi, tizedik alkalommal mutathatott be kiemelkedően színvonalas pályaműveket a verseny lezárását jelentő gálaest keretein belül. A novemberi ünnepélyes díjátadón összesen 19 pályázó munkáját ismerték el. Hazánk egyik legrangosabb és legmagasabb díjazású építészeti megmérettetésére összesen 199 pályázat érkezett, melyek mindegyikében az építészek és kivitelezők az új vagy felújított homlokzat kialakításához Baumit termékeket használtak. A zsűri elismerése mellett két Baumit különdíj kiosztására is sor került, valamint a szeptemberi közönségszavazás győztesét is kihirdették.
Az Év Homlokzata 2021 pályázat győztesei kategóriánként: Családi ház kategória Társasház kategória Energetikai felújítás kategória Középület kategória Műemlék kategória Közönségdíj Baumit különdíj – melyet 2 pályázó megosztva kapott Nyertes pályázó: Generál Centrál Kft., mint kivitelező és Katkics Építész Stúdió Kft. – Katkics Tamás építész közös pályázata
Ezt a hírt eddig 1183 látogató olvasta. |