Híreink

Intő példa: több tízezer visszahívott elektromos Audi

2024. május 24. 09:00

Az e-autózás tűzvédelmi értelemben vett Achilles-sarka az akkumulátor: bár a statisztikák szerint az e-autók nem gyulladnak ki nagyobb arányban, mint a belsőégésű motorral szerelt társaik, egy esetleges tűz nagyobb kihívás elé állítja a tűzoltókat. Márpedig egy-egy gyártási hibás akku pontosan ezt eredményezheti. Az ilyen bakik még a legnagyobb gyártókat sem kerülhetik el: az Audi az elmúlt alig több, mint fél évben több tízezer modellt hívott vissza ilyen gondok miatt, a legutóbbi adagot egy hete.


Tavaly év végén az Audi egy közel 27 ezer E-Tron gépjárművet érintő visszahívási kampányt léptetett életbe. A probléma az LG Energy Solutions által még 2022. március 11. előtt gyártott akkupakkokat érinti (az ezen dátum után gyártott gépjárművekre nem vonatkozik a kampány). A problémát illetően a gyártó meglehetősen ködösen fogalmaz: eszerint az akkumulátor esetleg túlmelegedhet, ennek következménye pedig akár tűz is lehet. Az USA Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalának (National Highway Traffic Safety Administration) benyújtott iratok alapján a gyártó „maroknyi” olyan esetről tud, ami ténylegesen tűzzel végződött.

 

Visszahívás, megoldás nélkül

Ami sokkal nagyobb problémát jelent a tulajdonosok számára: a gyártó jelenleg is dolgozik a megoldáson, és a kampány előreláthatólag idén ősszel fog abba a szakaszba jutni, amikor a járművek szervizbe vihetők. (Az autógyártók rögtön kötelesek visszahívást kiadni azokról a problémákról, amelyek tudomásukra jutottak, függetlenül a rendelkezésre álló megoldásoktól.) A megoldás egyébként két lépcsőből áll majd. Elsőként egy ingyenes szoftverfrissítés egy diagnosztikai funkcióval egészíti ki a fedélzeti számítógépet, így a probléma rögtön felismerhető. Ha a probléma ténylegesen fennáll, a gyártó az akku legfeljebb 80%-ra töltését javasolja majd, amíg a hibás modul cseréje megvalósul.

 

Nem az egyetlen

A fenti eset azonban nem az egyedüli. A német Szövetségi Közlekedési Hivatal (Kraftfahrtbundesamt) visszahívásokat tartalmazó adatbázisa szerint két, ugyanúgy E-Tron modelleket érintő kampány is aktív:

  • a 2018–2022 között gyártott modellekre 2024. februárjában 93U9, 93V2 kóddal kiadott, amely világszerte több, mint 43 ezer,
  • a 2020–2024 között gyártott modellekre 2024. május 17-én 93VN kóddal kiadott, amely világszerte több, mint 7 ezer járművet érint.

Mindkét esetben a nagyfeszültségű akkumulátor egyes celláinak meghibásodásáról van szó, amely rövidzárlathoz és adott esetben tűzhöz vezethet. (A hivatal honlapjának felépítése miatt a visszahívási adatlapokat közvetlenül csatolni nem tudjuk, de a visszahívási kódokkal a visszahívási adatbázisban könnyen megtalálhatók a vonatkozó adatok.)

 

Pedig ott a BMS

Hogy mennyire komplex problémáról van szó, azt az is mutatja, hogy elméletileg egy bonyolult akkumulátorfelügyeleti rendszer (Battery Management System, BMS) dolga az akku biztonságos keretek között tartása. 
Minderről az e-cars.hu oldalán részletekbe menő leírást olvashatunk, onnan emelünk ki részleteket:

A BMS funkcióit tekintve több lényeges feladata van:

  • Folyamatosan méri az akkumulátor-cellák feszültségét, és igyekszik ezeket egy szinten tartani, hiszen ha töltéskor valamelyik cella túlságosan fel lenne töltve, akkor a túltöltéstől fel tud robbanni (szó szerint értendő a robbanás!); illetve ha túlságosan le van merülve, és tovább sütnénk, akkor meg fizikailag tönkremenne a cella.
  • Folyamatosan méri az akkumulátor cellák hőmérsékletét, hiszen a cellák élettartama szempontjából életbevágó a töltéskor a 45°C-os, kisütéskor pedig a 60°C-os maximális hőfok betartása bármi áron. 

A fentiek folyománya, hogy a BMS saját kezébe veszi az akkuhűtés (és fűtés) kezelését is. 


 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 606 látogató olvasta.