Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Bio-GPS és a menekülési útvonalak tervezése2021. december 08. 08:33 Az emberek ösztönösen toronyiránt mennek, akkor is, ha nem ez a legrövidebb út, ismertette a HVG az amerikai MIT egyetem kutatói által a telefonok GPS adatainak elemzéséből leszűrt következtetéseket. A korábbi tűzeseteket követő elemzések is arra jutottak, hogy az emberek nem mindig a kijelölt menekülési útvonalakat használják. Mit tanulhatunk a MIT GPS elemzéseiből? A kutatók által elemzett hatalmas adattömegből kiderült, hogy az emberek a navigációs szoftverekhez képest nem optimálisan választják meg a céljukhoz vezető utat. A kutatás kiderítette, hogy az emberek nem a legrövidebb vagy a leggyorsabb utat választják, hanem azt, amelyik esetén a legkevésbé kell eltérni a célpontot összekötő képzeletbeli egyenestől. A kutatók úgy vélik, hogy ennek evolúciós okai lehetnek, ugyanis az állatoknál is ismert a vektor alapú „bio-GPS”. A menekülési útvonalak kiválasztásánál ugyancsak amerikai vizsgálatok az ún. szokás szerint cselekedni elve alapján a korábban normál helyzetben naponta használt útvonalak használatát állapították meg a tűzesetek során. Ebben az esetben is tudatosítanunk kéne a tűzvédelmi tervezés –során, hogy ezt a szempontot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez a szimulációkra ugyanúgy érvényes. A nagyobb, bonyolult épületeknél célszerű lenne a dinamikus rendszerek alkalmazása, amikor a helyzettől függően a ténylegesen használható menekülési irányok bemutatása a jobb megoldás. Forrás: HVG.hu
Ezt a hírt eddig 1183 látogató olvasta. |