Híreink

Foglaltsági adatok – miért kritikus a pontosság?

2020. augusztus 25. 09:34

A kereskedelemből indult igényként a foglaltsági adatok pontos mérése. De mit hoz az élet – ezek a fejlesztések most egész más okból is hasznosak lettek: jött a COVID-19! A világjárvány miatt még jelentősebbek lettek a pontos foglaltsági adatok, de most már nemcsak a kereskedelmi létesítményekben, hanem az épületekben bárhol – és most nem(csak) a profit, hanem az egészségünk, sőt veszélyhelyzetben kiürítések miatt is.


Miért „fontos, hogy pontos”?

A mai technikai lehetőségek ellenére a foglaltsági adatok hiányoznak a kereskedelmi létesítményeknél használatos látogatószámláló rendszerek adataiból. Ezen adatok hiányában a jelenleg kapható egyszerűbb vagy a már meglevő személyszámláló rendszereikből a kereskedelemben dolgozó vállalkozások sokkal kevesebb jól használható és valós információt kapnak a vevőik viselkedéséről. Így nem tudják meg, hogy hogyan „használnak” egy-egy üzlethelyiséget! Pedig ezekből az adatokból lehet egy-egy üzletet jól ki- vagy átalakítani és a személyzet létszámát még jobban megszervezni a vevői elégedettség javítása céljából. Az adatok segítségével, jobb szervezéssel és munkaerő-beosztással a személyzetre szánt összegek is csökkenthetőek. Tehát volt egy gazdasági igény, ami nagy fejlesztéseket generált, mert a fél százalékos hibahatár különleges kihívás.

Aztán jött a világjárvány és az egész fejlesztés új megvilágításba került és szinte mindenütt szükségessé válik.

 

Miért fontos és kritikus pont a mérés pontossága a foglaltsági adatoknál?

Mi a foglaltsági adat? Egy adott térben és meghatározott időben vagy időintervallumban ott lévő emberek létszáma. Ez látszólag egyszerű feladat, a területre bejövő és az onnan távozó embereket számolja. Mérése a személyszámlálók pontosságán alapszik. A 95%-os pontosságot első hallásra jónak tartjuk. Kicsit utána gondolva hamar kiderül, hogy így a mérési eredmények teljesen használhatatlanok lesznek! A hibahatár miatt idővel igen nagy hiba keletkezik a számolás végeredményében a valósághoz viszonyítva.

A mérési pontosság azért kritikus a foglaltsági adatok mérésénél, mert ezzel minimalizálható a számolási hibák felhalmozódása. Nézzük, miért?

 

A táblázatból látható, hogy a 90%-os, sőt még a 95%-os számolási pontosság mellett is rövid idő alatt hogyan nőhet meg a számolási hiba. Ebből jött a felismerés, hogy ez a számolási pontosság nem megfelelő!  A cél a legalább 99,5%-os pontosság volt, ami már nagyságrenddel pontosabb, valóságközeli eredményt produkál.

 

A mérési pontosságot jól mutatja a táblázat:

Pontosság Számolási hibaérték
90% 200-ból 20 ember tévesztése 
95% 200-ból 10 ember tévesztése
99.5% (SafeCount) 200-ból 1 ember tévesztése

Egy nagy forgalmú helyen – pl. 2500 látogatót feltételezve – a nap végére a mért és a valóságos adatok közötti eltérés – még 99%-os pontosság mellett is – akár 25 személy is lehet!

Amennyiben egy kisebb üzlethelyiségben 25 főre maximalizálják az egyszerre benntartózkodók számát, kétféle hiba is előfordulhat

  1. a nap végére senki, vagy csak pár ember jöhetne be és így számos potenciális vásárló nem térne be, amennyiben erre a számlálásra hagyatkozunk.
  2. Ami még ennél is rosszabb, akár az engedélyezett létszám dupláját, azaz ebben a példában akár 50 embert is engedélyezne a rendszer, így növelve a fertőzés potenciális terjesztésének a veszélyét.

Ezért fontos a nagy pontosság! A Securiton Kft. által forgalmazott SafeCount rendszer az Irisys cég nagypontosságú Vector 4D típusú számlálóján alapul, melyek pontossága bizonyítottan nagyobb, mint 99,5%, ami így a számlálási hibák minimalizálását biztosítja még a nagyforgalmú helyeken is.

 

Miért érdemes mérni a foglaltsági adatokat?

Rövid távon

A COVID-19 vírus továbbra is köztünk van és így az emberek maguktól is védekeznek, de a kormányok is különféle megelőző előírásokat adnak ki – ezek megvalósításához nyújt segítséget a Securiton által forgalmazott SafeCount rendszer.

Egyrészt a dolgozók és a hatóság számára is pontos adatokkal szolgál a bent tartózkodók számáról, másrészt a vevők, a látogatók számára is biztos információval szolgál arról, hogy az adott területen nincsenek többen a megengedettnél, így vélhetően biztonságos az adott bevásárló központ, üzlet, bank, gyógyszertár, kulturális létesítmény, vagyis az, ami nyitva lehet, mert az adott létszámmal biztosítható a szükséges és előírt távolságtartás.

Hosszabb távon

A számlálók az épületekben vagy irodákban adatokkal láthatják el a foglaltság-elemző rendszereket is, mint például a Securiton Kft. által forgalmazott True Occupancy rendszert.

Ezeknek a rendszereknek az alkalmazásával az intelligens épületek (az ún. „Smart Building” épületek) megfelelő foglaltsági rendszerekkel is kiegészülnek, elősegítve az épület hatékony kihasználását, jelentős költségcsökkenést eredményezve az energiafelhasználásban, a szervezés és emberi erőforrás tekintetében.

Újabb alkalmazás lehet a cikk elején részletezett vásárlói viselkedés elemzése, amely elvezethet az ún. „konverziós értékek” elemzéséig is, azaz hány vásárló vett is valamit, vagyis a betérő potenciális érdeklődők közül mennyien fizettek is a pénztárgépnél?

Sőt, megmondják, hogy a látogatók mennyi időt töltöttek el például egy-egy üzletben, de akár még azt is, hogy egy-egy kiemelt hely előtt meddig nézelődtek. Ebből is látszik, hogy az adatok felhasználási területe óriási.

A rendszerből kinyerhető adatok akár a veszélyhelyzetben történő kiürítések alkalmával is használhatók!

Mint említettem, közel, de NEM 100% PONTOSSÁGGAL használhatóak.

Ami szintén fontos: a Securiton Kft. által forgalmazott és az angol Irisys cég által gyártott SafeCount és True Occupany rendszerek 100% GDPR kompatibilis rendszerek, nem úgy, mint pl. a videokamerás megfigyelő rendszerek.

 

Balázs Gábor, ügyvezető igazgató
Securiton Kft.
1143 Budapest, Stefánia út 55.
Telefon +36 1 251 8866, Fax +36 1 422 0690
balazs.gabor@securiton.hu,
www.securiton.hu

Vissza

Ezt a hírt eddig 1204 látogató olvasta.