Híreink

Elektronikai hulladéktűz Karcagon – Mennyire lehet veszélyes?

2024. augusztus 27. 10:35

Tűz keletkezett augusztus 13-án, délután Karcagon egy József nádor úti elektronikai hulladék feldolgozásával foglalkozó cég telephelyén. A hír önmagában nem rendkívüli, a hulladékhegyek keletkezésével erre fel kell készülni. Tűzmegelőzési, tűzoltástaktikai és személyi (tűzoltó és lakosság) védelmi szempontból egyaránt.


Az e-hulladék és társai között, a háztartási berendezéseket, a mosógépek, hűtők, tűzhelyek, mikrohullámú sütők, mosogatógépek valamint az IT eszközök, számítógépek, laptopok, Tv-k, hangfalak vagy mobiltelefonok és egyéb apró-cseprő kütyü tartozik.

A képeken (lásd galériánkat) egyértelműen az IT eszközök szerepelnek. Sajnos erre a jövőben egyre többször kell számítani, ezért is fontos figyelni a veszélyeire.

Az e-hulladék égésének az épületre vonatkozó hőterhelésénél sokkal nagyobb az égéstermékek környezeti és egészségkárosító hatása, amit közvetlenül nehéz kimutatni, de attól még létezik, és hosszabb távon fejti ki hatását.

A hőterhelésről összehasonlításképpen egy 600 l-es és 3 db. 600 l-es műanyag illetve üvegszálas hulladékkonténer tűz vizsgálatát idézzük. A kukák csak háztartási hulladékot, papírt, kartonlapot, műanyagot, fát tartalmaztak. A hőfelszabadulás csúcs értéke 2 MW volt. A 3 db konténernél 6 MW.

Megállapították, hogy

  • a lángzóna hőmérséklete 800 °C
  • a hősugárzás energiája 75 kW/m2
  • a lüktetőzóna hőmérséklete 600 °C,
  • a hősugárzás energiája 33 kW/m2.

(Lásd: Veres György A szabadtéri hulladéktárolók tűzvédelme)

Ennél itt magasabb hőmérséklet alakult ki, de a külföldi tapasztalatok alapján jelentős füst és felszabaduló veszélyes anyag terhelésre kell számítani és mellette még ott van a finom porkoncentráció, amely alattomos módon fejti ki egészségkárosító hatását. 

Abból kell kiindulni, hogy a füst káros az érintett területen élők egészségére ezért, amennyiben ilyen intenzív füsthatás lép fel, a káros hatások minimalizálása érdekében azonnali intézkedéseket kell tenni.

Elsődleges feladat:

  • a tűzoltók egyéni védelmének megszervezése (légzés védelemtől a pihentetésig, stb.)
  • a füst, por koncentráció mérés megszervezése,
  • a füst, por, hősugárzás által érintett terület- és lakosság meghatározása,
  • a veszélyeztetett rétegek kiszűrése,
  • az adatok ismeretében a lakosságvédelmi intézkedések végrehajtása

 

A normál hulladék égésekor is sok barátságtalan anyag szabadul fel, egy ilyen telep égésekor ólom, báriumvegyületek, higany, PBDE (ez a műanyagok gyulladáskésleltetésére alkalmazott vegyület), Dioxin, (erős méreg) egy kis PVC a vezetékekből, a szokásos szén-monoxid, szén-dioxid, nitrogén-oxidok, kén-dioxid, hidrogén-klorid.

(Ezért kell a veszélyes vegyi hulladékokat 1200 Celsius-fok felett elégetni, mert akkor már nem keletkezik dioxin.)

Talán a legkárosabb a szálló por elsősorban a finom 10 mikron vagy ultra finom 2,5 mikronnál kisebb szemcséjű por (PM 10 és PM2.5), mert ez nem akad fent az orrban és szájban, hanem túljut a garaton, akár a tüdőbe is és nehezen jut ki onnan. Így légúti (asztma, krónikus légcsőhurut) és szív-érrendszeri megbetegedéseket okoz. A hatásuk a szemirritációtól és a légzőszervek irritációjától a komoly rendellenességekig: az asztmáig, bronhitiszig terjed. A levegőben lebegő részecskék nagyobb koncentrációban krónikus köhögést, váladékképződést, nehézlégzést okozhatnak.

A tűzoltás tervezésénél figyelembe kell venni, hogy egy rövid időtartamú belélegzés - órákig tartó expozíció - is okozhat kisebb egészségkárosodást, de a napokig elhúzódó még veszélyesebb, mert egy idő után kimerül a szervezet védekezőképessége.

A tűzről a tényhíren kívül csak fotók állnak rendelkezésre, így a teljes intézkedéssorra nem tudunk következtetni, mindenesetre a veszélyt nem ítélték magasnak, mert a beavatkozók közül senki nem visel légzőkészüléket. A magasból mentőn is csak készenlétbe állítva lóg a légzőálarc, hátán a légzőpalack.

 

Ahogy a bevezetőben írtuk, a hír önmagában nem rendkívüli, a hulladékhegyek keletkezésével erre fel kell készülni. Tűzmegelőzési, tűzoltástaktikai és személyi (tűzoltó és lakosság) védelmi szempontból egyaránt.

Lítiumion-akkuk a szeméttelepen: időzített bombák?

PFAS és az akkumulátortüzek – PVDF a lítiumion-akkumulátorokban

Veres György A szabadtéri hulladéktárolók tűzvédelme

DR BEDA LÁSZLÓ, DR BUKOVICS ISTVÁN A tűzben képződő füst veszélyességének jellemzése (VÉDELEM 2004. 3. SZÁM 11-15. oldal)

HEIZLER GYÖRGY Egészségre ártalmatlan területtüzek? (VÉDELEM 2004. 3. SZÁM 19-20. oldal)

Vissza

Ezt a hírt eddig 417 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: