Híreink

„Tűzvédelmi és tűzmegelőzési szakmai konferencia I. – Faipar”

2022. május 23. 08:43

A fával, illetve a faanyagokkal kapcsolatos tűzvédelmi és tűzmegelőzési kérdéseket tárgyalták a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara közös szervezésű tudományos, szakmai konferenciáján május 18-án a Soproni Egyetemen. Számos szervezet képviselője a helyszínen, illetve online kapcsolaton keresztül vett részt a rendezvényen.


Dr. Bognár Balázs PhD tűzoltó dandártábornok megnyitójában hangsúlyozta, ahhoz, hogy a katasztrófavédelem munkatársai megalapozott szakmai tudással, megfelelő készségekkel és képességekkel tudják végezni felelősségteljes szolgálatukat, elengedhetetlen a jelen tudományos eredményeinek összegzése, a múltbéli káreseményeken alapuló esettanulmányok készítése, a tendenciák kutatása, valamint a jövő kockázatairól való értekezés és progresszív eszmecsere. Hozzátette, a tűzmegelőzés faipari területén fontos, hogy a levont következtetéseket átültessék és hasznosítsák a gyakorlatban.

Fábián Attila rektor arról beszélt, hogy a katasztrófavédelemmel közösen kidolgozott ismeretterjesztő anyagok jelentős szerepet játszanak a tűzmegelőzésben.

Az előadások sorát Magoss Endre dékán nyitotta, aki a kar és a katasztrófavédelem kapcsolódási pontjairól beszélt, és az együttműködés lehetőségeit tárta a hallgatóság elé, példaként említve a respirábilis por határértékének hiányát, amely a keményfa por-forgács hálózatok levegő visszatáplálásakor megengedett porkoncentráció határértékének meghatározásakor lenne fontos kiinduló pont.  

Őt prof. dr. Markó Balázs, a kar Faépítészeti Intézetének igazgatója követte, aki az egyetem tűzvédelmi laborjának vizsgálati portfólióját, valamint a faépítészet jövőjében betölthető lehetséges szerepét mutatta be.  A tűzvédelmi jogszabályok változását Béres Tamás tűzoltó alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági szolgálatvezetője ismertette. Arról, hogy milyen új lehetőségek állnak rendelkezésre a tűzmegelőzési kampányok tervezéséhez, milyen új módszerekkel lehet hatékonyan megszólítani a lakosságot, dr. Lenkei Balázs, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari kar Alkalmazott Művészeti Intézetének vezetője tartott figyelemfelkeltő előadást. Köztük az üzenetek hatékony átadásának szabályairól, s az általuk tervezett konkrét projektekről, például:

  • „NE ÉGESS MINKET! – erdőtűz megelőző
  • „Ne hagyd, hogy rémálom legyen” – készülj fel az ünnepekre.
  • A tényői atombunker turisztikai hasznosításának terve.


(Az erdőtűz-megelőzési kampányról „Ne égess minket! – a társadalmi tudatformálás új eszközei az erdőtüzek megelőzésében” címmel közöltünk cikket a Védelem 2021/3. számában.)

Zárszót Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelmi igazgató mondott. Hangsúlyozta a beruházó-kivitelező-hatóság hármasának fontosságát, azt, hogy e három szereplő ugyanazokat a kérdéseket ugyanúgy értelmezze. 

Délután a konferencia résztvevői megtekintették a nemrégiben átadott Rendészeti Integrált Központot, majd a soproni tanulmányi erdőgazdaságban az Erdők Házát.

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1339 látogató olvasta.