Híreink

Átriumos irodaház 600 m² üveggel – tűzvédelem kicsit másként

2021. március 30. 08:54

Egy szoftvercég irodaháza mutat megoldást a korszerű térkoncepció és a tűzvédelem harmonizációjának megoldására a németországi Stuttgartban. A tűzvédelmi szakemberek és építészek a kezdetektől zajló együttműködésének eredménye: a tűzvédelem optikailag keret nélküli, teljes üvegfalakkal és teljes üvegajtókkal történő megoldása.


Nyitott munkaterületek tervezése és egyúttal a szigorú tűzvédelmi előírások teljesítése, ez volt a nagy kihívás a szakemberek számára.

Az megrendelő a nyitott vállalati kultúráját kívánta építészetileg tükrözni az új épületének helyiségkoncepciójában. Rendkívül rugalmas munkakörnyezetet kellett létrehozni, körülbelül 9000 m2 nettó alapterületű, több mint 400 alkalmazott elhelyezésére szolgáló épületben.


Az irodaépület – tiszta üveg (fotó: Promat)

Az ötemeletes épületkomplexum közepén egy tágas, 21 méter magas központi átrium épült. A földszinten kávézó, konferenciatermek és sportterület található még. Ahogy a képen is látható a négy felső emeleten erkélyek nyílnak a belső udvarra, sőt néhánynak folyosói is vannak. Innen lehet belépni a nyitott terű irodákba, ahol rugalmas munkahelyek és elmélyültebb gondolkodást segítő zugok is vannak.

 

Tűzvédelmi megoldások

Ahogy nálunk is, a német tűzvédelmi követelmények megkövetelték az átrium tűzvédelmi elválasztását az irodáktól az összes emeleten. Az átrium légtérkapcsolatai miatt a födém Th90 tűzvédelmi követelményét a falakra is ki kellett terjeszteni: tűzfalak és ajtók formájában. Ezzel biztonságosan elválasztják az átriumot a munkaterületektől, egyben az épületszinteket különböző tűzszakaszokra tagolják. Az építészeti megoldás a kívánt architektúrát a szükséges biztonsággal ötvözi: tűzálló üvegből készült falak süllyesztett megjelenéssel, hangszigeteléssel készültek.

Ez lehetővé tette a tűzvédelmi követelmények kielégítését, miközben a nyílt irodai koncepció is megmaradt. 

 


A tűzálló üveges átrium, kilátással az irodákra és a földszinten lévő étkezőre (Fotó: Promat)

 

Az üveg mint biztonságos megoldás

A felszerelt többrétegű – két üvegtábla között tűzvédelmi gél tűzálló – üvegfalakat a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően tesztelték. Nagy előnyük, hogy nem igényelnek üvegfelosztó profilokat, tehát sem statikus megerősítéshez, sem függőleges üvegcsatlakozók burkolatához nincs szükségük. Elegendő volt az üveg függőleges széleinél szilikon illesztéseket alkalmazni. Mivel nagyon nagyméretű üvegfelületekre volt szükség a stabil laminált biztonsági üveget választották. Így összesen 660 m2-es üvegfelületet építettek be. Az ajtókhoz keret nélküli, üveges ajtórendszert választottak.

Annak érdekében, hogy az ajtók megjelenése az épület egészében egységes legyen, néhány „normál” üvegajtót is beépítettek olyan helyiségekben, ahol nincs szükség további tűzvédelemre.

A darabonként legfeljebb 260 kg súlyú tűzgátló üveglapok beemelése és beszerelése is komoly feladat volt. A tűzgátló ajtókat nagyon keskeny acélprofilok segítségével közvetlenül az üvegfalba integrálták.

Forrás: FeuerTrutz
szerző: Günter Siegler

Vissza

Ezt a hírt eddig 1293 látogató olvasta.