Híreink

77 § változik az OTSZ tervezett módosításában

2021. november 22. 15:44

Megszámoltuk: az Unióba kiküldött tervezetben ennyi § módosul a 2020. január 22-én hatályba lépett OTSZ-hez képest. Ha jól értelmezzük, akkor a 2015-ben megkezdett új tűzvédelmi szabályozás elvei mentén halad tovább azzal, hogy tételes előírásokat szinte egyáltalán nem találtunk a tervezetben, ugyanakkor számos kérdésben tovább lép a mérnöki módszerek lehetőségének biztosításában.


Mikor lesz megújult OTSZ?

Ha az eljárási menetrendet nézzük, akkor jó eséllyel három hónap múlva megjelenhet, amit kb. két hónapos ismerkedési időszak követhet. Tehát április végén lehetséges a hatályba lépése, amennyiben minden olajozottan halad.

Persze ez azt is jeleni, hogy ennyi idő alatt a TvMI-k felülvizsgálata is szükséges, hisz a 2015-ös új szabályozási modell egyik fő újdonsága a védelmi követelmények és a megoldások szétválasztása ezt indokolja, mivel a tételes műszaki megoldásokat az OTSZ-ből teljeskörűen kivezették. Ez gyakorlatilag a 2020-ban kiadott OTSZ-hez képest további kb. 25 %-os csökkenést eredményezett. Ezek jelentős részének valamilyen formában meg kell jelennie a TvMI-k megoldásai között.

Emlékeztetőül:

  • Az OTSZ-ben meghatározott követelmények egyes választható műszaki megoldásai a tűzvédelmi műszaki irányelvekben jelennek meg, melyek alkalmazása esetén a tűzvédelmi hatóság azt további vizsgálat nélkül elfogadja a követelmény teljesítésének.
  • A tervező választhat az irányelvekben foglaltaktól eltérő műszaki megoldást is, ahhoz azonban a tűzvédelmi hatóság jóváhagyása szükséges.
  • A tűzvédelmi hatóság jóváhagyási eljárás során vizsgálja, hogy a jogszabályban előírt elérendő biztonsági szintet az egyedi műszaki megoldás teljesíti-e.

 

Enyhítések és tervezői szabadság

A tervezett OTSZ teret ad a magas szintű mérnöki, tűzvédelmi tervezésnek, amit egyrészt az eddigi gyakorlat, másrészt a tételes műszaki megoldások jogszabályból való további kivezetése és a tűzesetek és a tervezői gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével további enyhítéseket jelent.

 

A normaszöveg tervezetében a fő területek:

  • Tűzszakaszok méretezése
  • Tűzállóság
  • Hő- és füstelvezetés
  • Kiürítési normaidők és távolságok
  • Lakóépületek tűzvédelme
  • Szabadtéri rendezvények
  • Bölcsődék és óvodák egy épületen belüli elhelyezése
  • Használati szabályok, üzemeltetői kötelezettségek
  • Csarnoképületek létesítési követelményei

 

Az OTSZ 2020. évi hatályba lépése óta bekövetkezett technikai fejlődés, és különösen a hőtechnikai előírások szigorodása és az éghető hőszigetelő anyagok növekvő felhasználása sem kerülhette el a figyelmet.

A tervezet ide kattintva tölthető le (pdf formátum).

Vissza

Ezt a hírt eddig 1773 látogató olvasta.