Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Emelt összegű támogatás az Önkéntes Tűzoltóságoknak2008. július 29. Augusztusban visszamenőleg megkapják az Önkéntes Tűzoltóságok az emelt összegű költségvetési támogatást. Mint ismeretes a 2008. évi költségvetés az előző évinél 300 millió forinttal több támogatást biztosított, ennek az önkéntes köztestületi tűzoltóságok 2008. évi állami támogatásának a veszélyeztetettségi pontszámok alapján járó összegét kapják meg most a tűzoltóságok. Az Önkéntes Tűzoltóságok ebben az évben eddig is megkapták a 2007. évi havi támogatásuk összegét. A 2008. évi költségvetésről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 11. fejezet, fejezeti kezelésű előirányzatai között azonban a köztestületi tűzoltóságok 2008. évi működéséhez 1 693,3 millió forint állami támogatást biztosított. A törvény a 31. § (19) pontjában határozza meg az állami támogatás felhasználására vonatkozó szabályokat, eszerint
A csúszást az okozhatta, hogy az ÖTM rendelet a veszélyeztetettségre vonatkozóan nem határoz meg osztószámot, melynek alapján a támogatási előirányzat felosztható lenne, ezért 2008. július 21-én kiadásra került a 13/2008. számú OKF Főigazgatói Intézkedés „az önkéntes tűzoltóságok működési területe reális veszélyeztetettségének kifejezésére szolgáló pontrendszer alkalmazásáról és ez alapján az alaptámogatás után megmaradó előirányzat összegének felosztásáról”. Ezután a meghatározott pontrendszer alapján elkészítették az önkéntes tűzoltóságok támogatásának felosztását. Miután az önkéntes tűzoltóságok részére a 2008. január-júliusi hónapokban a 2007. évi havi támogatást előlegként utalták, most különbözetként jelentős pénz áll a házhoz egyes Tűzoltóságoknál. A területi veszélyeztetettséget az eddigieknél jobban értékelő támogatási rendszer eredményeként az augusztus havi támogatás utalásával egyidejűleg 271 ezer-től (Pomáz) közel 12 millió (Hajdúszoboszló) forintig terjedő plusz összeget utalnak át. A 2008. augusztus havi - 2008. január-július hónapok különbözetével növelt - támogatásról szóló támogatás összege 287 701 386 Ft.
Ezt a hírt eddig 2231 látogató olvasta. |