Híreink

Mi olvasható a Védelem 2010 júniusi számában?

2010. május 26.

Az kétségtelen, hogy a Védelem nem tartozik a habkönnyű olvasmányok közé, de a megjelenő írások továbbképzési anyagokként hasznosulnak. Ez lehet a sorsa a 2010/3 szám 21 cikkének is, amely a nagy átfogó szakmai elméleti kérdésektől a napi gyakorlatban hasznosítható módszerekig terjedő skálán mozogva mutatja sokszínű munkánkat.


Fókuszban
 
CONSTRUMA + SECUREX 2010.
 
Sokan mondják, hogy az internet korában már nincs szükség kiállításokra. A Hungexpo által szervezett két kiállítás – Construma, Securex – látogatottsága rácáfol ezekre a véleményekre. A Construma építőipari kiállításon az I. Rockwool építészeti tűzvédelmi konferencia nagy sikere mellett a tűzvédelmi szakterületről néhány termékre hívjuk fel a figyelmet.
Az idén a 10. alkalommal tekinthették meg a látogatók a SECUREX Nemzetközi munka-, tűz és biztonságvédelmi szakkiállítást, ahol 42 kiállító és társkiállító mutatta be termékeit. A elmúlt évekhez képes a tűzvédelmi a területen kevesebb kiállítóval találkozhatott a vásárra kilátogató közönség.
 
Építészeti tűzvédelmi konferencia
A kiállításhoz kapcsolódva rendezték meg az I. Rockwool építészeti tűzvédelmi konferenciát, amelyre közel 1000 fő, elsősorban az építész szakma képviselői, de jelentős számban jelentek meg tűzmegelőzési szakemberek is. Az építészek (tervezők, kivitelezők) számára kívánt a konferencia egyfajta eligazodást adni az egyre növekvő termékkínálatban. A konferencián elhangzott előadások jelentős részben szóltak a különböző hőszigetelő rendszerek beépíthetőségéről, azok kockázatairól, különös tekintettel az energiahatékonyság és a tűzvédelem összefüggéseire. (A konferencia előadásai a Védelem Online Konferenciák rovatában olvashatók.) A sikerre jellemző, hogy a 25-ös pavilonban a megnyitóra pontosan érkezők már nem találtak ülőhelyet. Ez is mutatja, hogy a korrekt szakmai információra nagy igény van, különösen ma, amikor meglehetősen szabadon értelmezett „szakcikkek” sora ad egyoldalú információt.
A Securex kiállításon a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség tartott hasonló témában konferenciát elsősorban a tűzvédelmi szakterületen dolgozók számára, hasonló érdeklődés mellett.
 
Ténykép
 
Tűzoltósági műszaki fejlesztés 2000 – 2010 között a számok tükrében
 
Több mint 36,5 milliárd forint, 401 jármű, az egyéni védőfelszerelések ezrei és kiegészítésként árvízvédelmi, műszaki mentési és a felderítési eszközök szolgálták a tűzoltóság technikai fejlesztését. Ahogy az állomány úgy a védelmet szolgáló technika is alaposan megújult. Mit mutatnak a számok?
 
 
Tűzoltás, kárelhárítás
 
Heizler György: Tűzoltás vezetés GPS-sel? – Már nem utópia!
 
A címben szereplő kérdés ma már korántsem utópia, hisz a rádiókommunikáció megújításával az irányítási eszköztár szerves részévé vált a helymeghatározás. Az pedig szakmai berkekben nyilvánvaló, hogy az információk gyors rendelkezésre állásával a vezetési döntéshozatal hatásfoka nagyságrendekkel növelhető. Milyen eredményekről lehet beszámolni? Mi várható a jövőben?
 
Kutatás
 
Pimper László: Oltóhab mozgásának vizsgálata folyadékfelületen
 
A FER Tűzoltóság az elmúlt években több, valós méretű habbal-oltási kísérlet-sorozatot hajtott végre. A habbal-oltási és tartálytűz-oltási próbák során a legkorszerűbb oltóanyagokat, eszközöket, taktikai eljárásokat és azok jelenségeit vizsgálták. A kutatások során a FER szakemberei együttműködnek a nemzetközi LastFire (Large Atmospheric Storage Tank Fires) projektben résztvevő tizennyolc nagy olajipari vállalat szakembereivel.

 
 
E közös vizsgálat keretében az elmúlt év végén habterjedési próbákra került sor a MOL Nyrt. Dunai Finomítójában kialakított kísérleti területen.
 
Módszer
 
Szemlits Gyula: Beszorult sérültek mentése teherautó baleseteknél II.
 
A teherautó balesetben történő mentés nehéz műfaj. Szerzőnknek a Weber-Hydraulik Gmbh. által szervezett Rescue Days 2008. műszaki mentési tréningen szerzett tapasztalatai és az ott leadott oktatási anyag alapján készült cikkéből betekinthetünk a német gyakorlatba.
 
Visszhang
 
Georgios Pissinos: Aeroszolos beépített tűzoltó rendszer kiválasztása
 
Mire kell figyelnünk egy aeroszolos beépített tűzoltó rendszer kiválasztásánál? Minek kell eleget tennie a gyártónak, és hogyan kell őt értékelni? Erre ad válaszokat szerzőnk.
 
Tanulmány
 
 
Dr. Beda László: Mérnöki módszerek a tűzvédelemben
 
Mit jelent a műszaki szemlélet alkalmazása az épületek tűzbiztonságában? Mit nevezünk mérnöki szemléletmódnak, melyek a mérnöki módszerek? Mikor célszerű a mérnöki megközelítés alkalmazása? Ma ezek a szakmai közvéleményt egyre gyakrabban foglalkoztató kérdések.

 
55 mp elteltével a hagyományos textíliával berendezett szoba dekoranyaga nagy lánggal ég, a lángok átterjednek a falburkolatra és az ablaktáblák berepednek.
A nehezen éghető textíliákkal berendezet szobában csak a papírkosár ég.

 
Veres György: Tűzterjedés és az ellene történő védekezés épített környezetben II.
 
Előző számunkban a tűzterjedés módjaival és a tűzgátlást biztosító épületszerkezetekkel foglalkoztunk, most a tűzszakaszolás lehetőségeit az alapesetek számbavételével vizsgáljuk.
 
 
Fórum
 
Repülőgép tűzszimuláció és 11 újdonság Drägernél a lipcsei Interschutzon
 
Az Interschutz a világ egyik legnagyobb kiállítása. Ezen a megakiállításon hatalmas területen mutatkozik be a Dräger. Itt mutatják be Németország első repülőgép tűzszimulációját. Ezt a repülőgép tűzszimulációt egy Boing747-esre tervezték a Dräger mérnökei, 8 tűzforrással és 100m2 spill fire-vel. Ugyancsak a biztonságot szolgálja az a 11 új termék, mely az Interschutz-on debütál. Érdemes kilátogatni.
 
Zellei János: Megújult a 15 éves TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség
 
A 15 éves évfordulón – 2010. március 25-én Kiskörösön – nem csak új elnökséget választott, de nevet is váltott a szövetség, Ifjúkori nevének rövidítését megtartva a Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnevezést választotta. Az új elnökséget és az eddigi munkát mutatjuk be.
 
Megelőzés
 
Mészáros János: 5 éves a Művészetek Palotája – tűzvédelmi működési tapasztalatok
 
Öt éve, 2005. március 15-én nyitotta meg kapuit a mára csak MŰPA becenévre hallgató különleges közintézmény, a Művészetek Palotája. A pesti dunaparton a Boráros tér és a Lágymányosi híd között kialakuló Milleniumi Városközpont különleges formavilágú épületei közül a MŰPA mind megjelenésével, mind méreteivel kiemelkedik. A közép-európában egyedülálló kulturális épületben működik a Nemzeti Táncszínház és a Nemzeti Filharmónikus Zenekar, továbbá helyet ad az épület a befogadó színházként működő Fesztivál Színháznak és a kortárs művészetek bemutatására szakosodott Ludwig Múzeumnak is.
 
 
Kasza János: Acélszerkezetek tűzvédelme
 
Az utóbbi években a technológiai fejlődés, a CAD-technika átalakították az építész szakmát. Az építészet határai egyre szélesebbre tágulnak. A számítógépeknek köszönhetően nemcsak a formák lesznek egyre lágyabbak, de lehetőség van interaktív, intelligens és egyre szórakoztatóbb épületek emelésére. Mit rejteget ebből a szempontból a jövő?
 
Tűzmegelőzés a legmagasabb színvonalon
 
Tűzesetekben nem a tűz, hanem a füst jelenti a legnagyobb életveszélyt. Akadályozza a látást, mérgező gázokat tartalmaz, lehetetlenné teszi a menekülést és a tűzoltást. A magas hőmérséklet felhevíti az épületszerkezeteket, meggyújtja az éghető anyagokat. Ezért fontos a füst- és hőelvezetés! Ebben nyújt védelmet az ASM-FHB01 hő- és füstelvezető tűzoltósági beavatkozási vezérlőszekrény.
 
A légtechnikai rendszerek tisztítása – Bank Center Budapest
 
A légtechnikai rendszerek tisztítása tűzvédelmi és egészségügyi szempontból egyaránt fontos, sőt kötelező feladat, amit hosszú ideig elhanyagolt a szakmai ellenőrzés. Néhány nagy tűzeset ismét rávilágította a figyelmet ennek fontosságára. A SILCO Építőipari és Szolgáltató Kft. szakemberei által kidolgozott technológiával a budapesti Bank Center légtechnikai rendszerének tisztítását mutatjuk be.

 
Veres György: A szabadtéri hulladéktárolók tűzvédelme
 
A fémkonténerek és az éghető anyagú hulladéktárolók döntő többsége az épületeken kívül helyezkedik el. A tárolókban kifejlődő tüzek és a füstképződés személyek biztonságát veszélyezteti és kárt okozhat az ingatlanokban, amikor a tűzátterjedés bekövetkezik az épületre, gépjárműre.
 
Perlinger Ferenc: Festékek és oldószereik tárolása és raktározása passzív és aktív módon
 
Mit jelent az aktív és a passzív tárolási mód? Milyen tűz- és robbanásvédelmi kérdések merülnek fel az uniós szabályozások tükrében? Hogyan lehet besorolni a tárolt anyagot? Ezekre a kérdésekre válaszol szerzőnk.
 
Lestyán Mária: A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg tűzvédelmi szakértőjét!
 
Néhány oroszországi tűzeset tapasztalatai fontosak lehetnek a hazai tűzvédelemben dolgozók számára is. Az építőanyag piacon megjelenő egyre több éghető anyagnak ill. szerkezetnek nagyobb óvatosságra kellene sarkalnia az építész ill. tűzvédelmi szakmát és a beruházói oldalt. A valóság egészen más! Ezt mutatják a tűzesetek.
 
Szabályozás
 
Dr. Takács Lajos Gábor: Tűzszakaszok méretezésének új elvei
 
2009 évvégén előszabványként ismét megjelent a korábbi MSZ 595 szabványsorozat számos tagja, közöttük az MSZE 595-5: Épületek tűzvédelme. Tűzszakaszolás tűzterjedés elleni védelem címmel. A szabvány a tűzszakaszok méretkorlátait, továbbá elválasztásuk építészeti-tűzvédelmi szabályait tartalmazza. Cikkében szerzőnk a tűzszakaszok méretezésének új megközelítését mutatja be.
 
Képzés
 
A füstben mi is vakok vagyunk – új módszerek a tűzoltók képzésében
 
A 2009-es évben a Dr. Balogh Imre pályázaton „Tájékozódás és közlekedés kedvezőtlen látási viszonyok között az érzékszerveink útján” című pályaművel, és „A füstben mi is vakok vagyunk” jeligével Erdélyi István tű. őrnagy első helyezést ért el (Védelem 2009. XVI. évfolyam 4. számában megjelent cikk). Mi történt azóta?
 
Védelem – Megrendelhető
 
Baksáné Bognár Veronika
Tel.: 82 – 413-339
Fax: 82 – 424-983
Email: vedelem@katved.hu

Vissza

Ezt a hírt eddig 1607 látogató olvasta.