Híreink

Interschutz 2010 - a legnagyobb

2010. június 14.

Ezt lehetetlen végignézni két nap alatt, mondta egy honfitársunk a kiállítás első csarnokát végigfutva. Már sejtette, hogy mi vár rá, mert a kezében volt az 5 pavilont, a hatalmas üvegcsarnokot és a két szabadterületet ábrázoló térkép. Szerencsére ekkor még nem tudta, hogy 1350 kiállító 90.000 négyzetméteren várja technikai újdonságaival. Sok hazánkfia töltötte szabadságát a forróságban.


A leánykori nevén Der Rote Hahn-ként indult kiállítást ma már 5 évente tartják, a tematika a névváltozással bővült, de még mindig a világ egyik, ha nem a legnagyobb mentő tűzvédelmi kiállítása, ahol a műértő szem egy-egy nap végére elfárad. Az esti programok pedig felvértezik a látogatót a következő napra.
 
A kiállítás már a bevezetéssel elkezdődött. A parkolással nem volt gond, özönlött a nép reggelente a bejáratok felé. A belépéskor mindenki a kezébe kapta a 60.000 példányban nyomott INTERSCHUTZ című lapot, a vásár hivatalos krónikását. Ebből a látogató naponta megtudta a napi programokat. Programokból pedig nem volt hiány. A szabadtéren egymást követték a tűzoltási, mentési bemutatók. Az első csarnokban a nagy szervezetek kiállításai mellett összesen 22 szakmai rendezvény zajlott.
A kongresszusi központban tartották a 11. Nemzetközi Tűzvédelmi Szimpóziumot a vfdb szervezésében.
A német tűzoltónap keretén belül a Német Tűzoltószövetség (DFV) 12 rendezvényt szervezett a vásár területén többek között a sokoldalú tűzoltóságról, az önkéntesség jövőjéről, a tűzoltóhölgyek tréningjéről, az ifjúsági tűzoltóság jövőjéről.
Lipcse belvárosában a főtéren felállított sátorban és a szabadtéren pedig a felhőtlenebb szórakozás jegyében egész héten a tűzoltóságról szólt minden. Sőt „Nostalgie in Rot” (Nosztalgia vörösben) címmel a régi járművek felvonulását is megszervezték. Így aztán minden lipcsei is tudta, ha a tömegben vonuló tűzoltókról és a foglalt szállodákról nem tűnt volna fel neki, mi zajlik körülötte.
 
A járművek körül volt a legnagyobb tolongás. A Rosenbauer minden idők legnagyobb kiállítási felületével – 5 ezer négyzetméterrel – és újdonságok tömegével, köztük az AT gépjárműfecskendők új generációjával jelezte a világ egyik legnagyobb gyártója élenjáró megoldásokkal jelentkezett. Közel hozzá a másik két nagy az Iveco Magirus és a Ziegler mutatkozott be számos újdonsággal. Persze számtalan ötletes, jó megoldást láttunk a „kisebb” gyártóknál is. Amennyiben például a Waterous ebbe a kategóriába sorolható.
A személyi védőfelszereléseknél egyszerűen zavarba ejtő választékot találtunk. Ebben, de egyéb vonatkozásban is megjelentek a kínai, indiai, koreai gyártók, no és persze a látogatók is. Itt üdítő színfolt volt a magyar Vektor jelenléte. No és ez a jelenlét nagyon ütősre sikerült. (Erről talán később képekkel és adatokkal is beszámolhatunk.)
 
A műszaki mentés (Holmatró, Weber, Lukas, Amkus, Vetter) és a környezetvédelem és ezen belül a vegyi mentesítés nagyon sok helyen és különös hangsúllyal jelent meg. Érdemes a világtrendet figyelve végiggondolni a hazai gyakorlatot. Ugyanez mondható el a mérő eszközökről és az irányításról is. A szervezéstechnikáról már nem is beszélve.
A Dräger, az MSA standján ezekről láthattunk számos olyan új megoldást, amely iránymutató lehet a jövőben.  
 
Az építészeti tűzvédelemet kevesebb kiállító képviselte, de megoldásaik a hazai szakértők fantáziáját bizony megmozgatták. (Pl. claus markissen, Stöbich) Itt a hazai gyártókat a magyarok örömére a Dunamenti Tűzvédelem képviselte, mint hírlik komoly sikerrel.
 
A gyűjtőket elkényeztették minden kapható volt kicsiben, még kisebben.
 
A szakirodalom egyszerűen letaglózó. Ha egy magunkfajta hazain nevelkedett beszabadul a több száz kiadvány közé, ahol az ajtónyitás technikájától a tűzoltás vezetés kérdésein át a logisztikáig terjed a skála, kicsit elanyátlanodik. Belelapozva láthatóan olyanok írták ezeket a könyveket, akik nyitottak ajtót, vezettek nagy kárfelszámolást. Jónéhány euróm és a vállam bánja, hogy ide beszabadultam.
 
Még egy jó hír Vágvölgyi László kollégánk jóvoltából a Védelem is ott volt az Interschutzon, és még egy hazai cég a Tűzbiztonság 2000.
 
A kiállítás zárómérlege szerint az 1350 kiállító 46 országból érkezett. A látogatók 125 ezres létszáma felülmúlta a várakozásokat, amit talán legjobban a külföldiek nagy száma okozott, ugyanis 53 országból mintegy 35 ezer ember csatlakozott a német látogatók tömegéhez.
 
A prospektusokon mindenütt ott szerepelt: viszontlátásra 2015. június 8 – 13 között Hannoverben! 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1357 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: