Híreink

Homlokzati hőszigetelés - csak megfelelőségi igazolással

2010. június 25.

Magyarországon építési terméket beépíteni, forgalomba hozni csak megfelelőségi igazolással rendelkező terméket lehet. Ez egyértelműen vonatkozik az iparosított technológiával épített épületek utólagos homlokzati hőszigetelésére, valamint a hőszigetelő rendszerek kialakítására is. Itt az alkalmazni kívánt rendszer a termék, így annak kell az ÉMI által vizsgálattal igazoltan az éghetőségi, tűzállósági követelményeknek megfelelni. Ettől eltérni csak az engedélyezési eljárás előtti kérelemmel lehet. A felhordom, és majd eltérést kérek nem működik.



Magyarországon építési terméket beépíteni, forgalomba hozni csak úgy lehet, hogy az rendelkezik megfelelőségi igazolással. Tűzvédelmi szempontból egy építési termék akkor megfelelő, ha a megfelelőségi igazolás (tanúsítvány, vagy szállítói megfelelőségi nyilatkozat) tartalmazza az éghetőségi, tűzállósági stb. követelményeknek való megfelelést, hivatkozva a vonatkozó jogszabályban, szabványban, ETA-ban, ÉME-ban rögzített követelményekre.
 
Ezek alapján a nyílásos homlokzatok esetében az alkalmazni kívánt burkolati, bevonati, hőszigetelő rendszereknek is rendelkeznie kell megfelelőségi igazolással, vagyis ha kőzetgyapot hőszigetelésre ragasztással kőburkolatot alkalmaznak akkor az egész rendszerre kell a tanúsítványnak vonatkoznia.
 
A 9/2008. (II.22.) ÖTM rendelttel közzétett Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) 5. rész I/4. fejezet 3.6.9. pontja alapján nyílásos homlokzati falakat tartalmazó épületek esetében a külső térelhatároló falszerkezettel szemben csak homlokzati tűzterjedés határérték követelmény van. A homlokzat tömör falszakaszainak a nyílás nélküli falszerkezetre vonatkozó tűzállósági határérték-követelmény időtartamán belül ellen kell állni a tűznek.
 
Az OTSZ 5. rész I/4. fejezet 3.6.9.1. pontja kimondja hogy nyílásos homlokzatok esetén, - a tűzterjedési gát kritériumait nem kielégítő homlokzati megoldásoknál - továbbá nyílásos homlokzatokon A2 - D tűzvédelmi osztályú burkolatok, bevonatok, hőszigetelő rendszerek alkalmazásakor a vizsgálattal meghatározott homlokzati tűzterjedési határérték-követelmény az épületek szintszámának függvényében a következő:
 
  
 2 vagy 3 szintes
 épületnél
 15 perc ≤ Th < 30 perc
 4 vagy 5 szintes
 épületnél
 30 perc ≤ Th < 45 perc
 középmagas
 épületnél
 Th ≥ 45 perc

A külső homlokzati hőszigetelések tűzterjedési határértékének vizsgálatára vonatkozó előírásokat az OTSZ 5. rész I/4. fejezet M1. melléklete tartalmazza, mely előírások között szerepel – a homlokzati bevonatok, burkolatok és homlokzati hőszigetelő rendszerek esetében – a modellek kialakítása és elrendezése, vagyis meghatározásra került a nyílások közötti tömör falszakasz magassága, amely 1,3 méter.
 
Az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kft. (ÉMI) által kiadott építőipari műszaki engedélyben az adott rendszerre vonatkozóan a fenti vizsgálatnak megfelelően rögzítésre kerül, hogy az egymás fölött elhelyezkedő homlokzati nyílászárók közötti tömör falszakaszok magasságának legalább 1,3 m-nek kell lennie.
 
Eltérési engedély lehetősége
 
Azoknál az épületeknél, ahol a nyílások, loggiák, erkélyek nyílásai között a függőleges tömör falszakaszon az 1,3 méter nincs meg, akkor az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet 2.§ (3) bekezdése alapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – más legalább azonos biztonsági szintet nyújtó előírások megtétele esetében – kérelemre az eltérést engedélyezheti az OTSZ –(1)-(2) bekezdésében nem említett – rendelkezésektől. A rendelet 2.§ (6) bekezdése értelmében az OTSZ-ben meghatározott műszaki követelményektől való eltérés, a más hatóság hatáskörébe tartozó engedélyezési eljárást megelőzően engedélyezhető. Az eltérési engedélyezési eljárást minden alkalommal egyedileg kell kérni.
 
Más legalább azonos biztonsági szintet nyújtó műszaki megoldás:
 
  • loggiák esetében a loggiák belső oldalain, valamint a loggiák melletti falfelületen függőleges sávban 0,9-0,9 méteren túlnyúlóan A1 maggal rendelkező homlokzati hőszigetelő rendszer alkalmazása;
  • erkély, nyílás esetében az erkélyek, nyílások melletti falfelületen függőleges sávban 0,9-0,9 méteren túlnyúlóan A1 maggal rendelkező homlokzati hőszigetelő rendszer alkalmazása.
 
Továbbá azon épületek esetében, ahol a nyílások között az 1,3 méter távolság nincs meg s a fenti kialakítás nem megoldható ott A1 tűzvédelmi osztályú homlokzati hőszigetelő rendszert, vagy az ÉMI Kft. által a tömör falszakasz magasságának megfelelően bevizsgált hőszigetelő rendszert kell beépíteni.
 
A kivitelezés során az ÉMI által kiadott engedélyben szereplő alkalmazási feltételeket maradéktalanul be kell tartani az abban foglaltaktól eltérő kialakítást engedélyezni, nem lehet tekintettel arra, hogy abban az esetben már egy másik rendszer kerül megépítésre, mint amire a tanúsítvány szól.
 
Ha nem úgy készül – bontani kell
 
Azokban az esetekben, ha a kivitelezés során maradéktalanul nem teljesítik az ÉMI által kiadott engedélyben szereplő beépítési feltételeket, akkor a beépítés alkalmával kialakított rendszer biztonságossága nem tekinthető igazoltnak. Az ilyen esetekben a homlokzati burkolat elbontása, vagy a kialakított homlokzati hőszigetelő rendszer ÉMI által történő tanúsítása szükséges. 
 
Ennek megfelelően a tűzvédelmi hatóság a kivitelezési munkák lezárását követő eljárása során az előzetesen pozitívan elbírált tervdokumentációnak való megfelelést vizsgálja, illetve nyilatkozik az elvégzett munkák, illetve a beépített anyagok, tűzvédelmi berendezések megfelelőségéről. Így abban az esetben, ha a beépítésre került anyagok tűzvédelmi szempontból nem megfelelőek a tűzvédelmi hatóságnak negatív döntést kell hoznia.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1520 látogató olvasta.