Híreink

Belügyminiszteri köszönet az árvízi védekezésben részt vevőknek

2010. június 28.

„Összetett, lelkileg és fizikailag egyaránt embert próbáló feladat volt egyszerre visszafogni a vizet, segíteni a mentésben, nyugtatni a kétségbe esett, otthonaikért aggódó családokat.”


Tisztelt Főigazgató Úr!
 
A Kormányzati Koordinációs Bizottság elnökeként ezúton fejezem ki személyes köszönetemet az árvízi védekezésben közreműködő munkatársainak.
 
A hazánk több térségét sújtó árvíz elleni küzdelemben részt vevő vízügyi és polgári védelmi szakemberek, rendőrök, tűzoltók, katonák, pénzügyőrök, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, polgárőrök kiváló teljesítményt nyújtottak. Állóképességből, szakmai hozzáértésből, emberségből és segítőkészségből jól vizsgáztak.
 
Összetett, lelkileg és fizikailag egyaránt embert próbáló feladat volt egyszerre visszafogni a vizet, segíteni a mentésben, nyugtatni a kétségbe esett, otthonaikért aggódó családokat. Fegyelmezett munkájukkal megelőzték a még súlyosabb károk kialakulását, a még nagyobb veszteségeket.
 
Helytállásukért nem csupán az ottani emberek hálásak. Teljesítményüket elismeri a Kormány és az egész magyar közvélemény.
 
A fentiek alapján kérem, hogy a teljes személyi állomány előtt tolmácsolja köszönetemet az árvízi védekezésben tanúsított helytállásért, és kiemelt helyen jelentesse meg a szervezet belső internetes oldalain vagy szakmai folyóiratában.
 
Budapest, 2010. június 15.
 
Üdvözlettel:
Dr. Pintér Sándor
 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1074 látogató olvasta.