Híreink

Építőmánia 2010 - Felújítások könnyedén - Épületrekonstrukciók könnyűszerkezetek alkalmazásával

2010. július 22.

A könnyűszerkezetes felújítások és hőszigetelések legújabb módszereit, anyagait bemutatni és a magyar építészeti szemléletet átformálni fogott össze négy ismert és elismert építőipari vállalat. Az Építőmánia című kiállítással egybekötött konferenciára, olyan tervezőket és kivitelezőket, műszaki ellenőröket és tűzvédelmi szakembereket várnak, akik nyitottak az új módszerek iránt, és akik szakmai ismereteik mellett kredit pontjaikat is gyarapítani kívánják.


Az építőipari válságból való kilábalást a szakma helyzetének elemzői - többek között - a felújítások számának megnövekedésétől remélik. Bővítenek, renoválnak magán építtetők, és egész városrészek revitalizációját tervezik önkormányzatok. A régi épületek felújítása sokszor a legmodernebb építészeti technológiák alkalmazását teszi szükségessé.
 
Tekintettel kell lenni a több évtizedes falazat víztelenítésére, új födém kialakításakor a teherbíró képességére, a tűzbiztos hőszigetelések felszerelhetőségére, a páramentesítésre és vízszigetelésre. Többek között az ilyen problematikus feladatok hatékony és gazdaságos megoldására kínál anyagokat és technológiákat az MMK, a MÉK és a TSZVSZ által is akkreditált Építőmánia 2010 konferencia – sorozat, amelyet szeptember 9-21. között öt nagy, vidéki városban (Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc) rendeznek meg.
 
Különösen időszerűek ezek a kérdések, amikor az elkövetkező időszakban milliárdos nagyságrendben kell megkezdődniük az árvíz sújtotta települések újjáépítésének. Ha ezeket a renovációs munkákat átgondolt koncepciók alapján végzik, természetes lesz, hogy nem az elavult konstrukciók újrateremtése történik meg, hanem a napjaink követelményeinek megfelelő, energiatakarékos, biztonságos és korszerű épületek születnek újjá.
 
Ehhez azonban elengedhetetlen a tervezők és a kivitelezők számára az ismeretanyaguk fejlesztése, hiszen az elmúlt fél évtizedben számtalan új könnyűszerkezetes technológia és szigetelési rendszer vált elérhetővé Magyarországon.
 
Erre teremt lehetőséget az Építőmánia 2010, a könnyűszerkezetes felújítások és szigetelési megoldások konferenciája, ahol a legnevesebb hazai szakértők – többek között Dr. Tóth Elek, levezető elnök - előadásában hallhatnak olyan témákról, mint a kockázatmentes hőszigetelési eljárások, a könnyűszerkezetes megoldások tető és homlokzat felújítására, a lapostetők hő-, pára- és vízszigetelése, az épület felújítások tűzvédelmi tapasztalatai vagy az acélprofilok teherbírása. A résztvevők megismerkedhetnek a felújítás tervezését szolgáló legújabb szoftverekkel is. Elméleti áttekintést adnak a hallgatóság számára Dr. Dunai László és Dr. Ádány Sándor, egyetemi előadók, a praktikus megoldásokat pedig az OKF tűzvédelmi szakértői továbbá Horváth Sándor és Pataky Rita ismertetik.
A konferencia szakmai főtámogatója a Műszaki Egyetem Magasépítési Tanszéke, további szakmai támogatók TSZVSZ (Magyar Tűzvédelmi Szövetség), ÉMSZ (Tetőfedők és Bádogosok Szövetsége) és az MKE (Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület).
 
További információ és regisztráció: www.epitomania.hu oldalon és a szervező gyártók weboldalán, telefonos elérhetőségein.
 
 
Szervező vállalatok:
  • Lindab
  • ROCKWOOL
  • R.W. Bautech
  • Éptár
Ismertető PDF formátumban

Vissza

Ezt a hírt eddig 1255 látogató olvasta.