Híreink

Az első fecske? – Rendészeti Integrált Központ Sopronban

2022. március 30. 10:08

Március 28-án, Pintér Sándor belügyminiszter részvételével, átadták a Sopron Rendészeti Integrált Központot. A tervezéstől számított tizenhat hónap elteltével birtokba is vehették új helyüket most átadott épületkomplexum hat szervezetének munkatársai. A bruttó 11,3 milliárd forint értékű állami beruházással az első olyan épület valósult meg, amely több rendvédelmi szervnek biztosít korszerű elhelyezést.


Hat az egyben

A Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Tűzoltóság, valamint a Soproni Rendőrkapitányság, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársai a 21. századi követelményeknek megfelelő objektumot vehettek birtokba – hangzott el a megnyitón.

Az ingatlan 11 ezer 526 négyzetméteres területéből a katasztrófavédelem a Selmeczi és Vitnyédi utca sarkán lévő telekrészt, annak közel egyharmadát, 3 ezer 350 négyzetmétert használ ezentúl.

A laktanya épülete a mosóval együtt nyolc szerállással rendelkezik. Az épület két nagyobb részegységre tagolódik, az egyik az irányítási, a másik a legénységi szárny. Előbbiben kaptak helyet a kirendeltség, a tűzoltóság, a kéményseprőipari szolgáltató irodái, a híradóügyelet és pihenője. Az épületszárny alatt tizenhárom jármű elhelyezésére alkalmas mélygarázs van.

A legénységi épületszárny földszintjén a szerállások és a kiszolgálóhelyiségek (védőruha-tároló, -mosó, védőeszközraktár, karbantartó helyiség, tömlőmosó, -szárító, palacktöltő és kompresszor-helyiség), az emeleten pedig a hálókörletek, a tanterem, a klubhelyiség, az öltöző, az étkező és az edzőterem találhatók.

Ugyancsak ebben a szárnyban alakítottak ki négy szolgálati lakást is. Az udvaron pedig gépjárműmosó, többfunkciós sportpálya és a tűzoltóság számára mászófalas gyakorlópálya létesült.

Az épületszárnyakban kondicionálótermek, a rendőrségi épületszárny alagsorában fedett lőtér, a mélygarázsokban parkolóhelyek készültek.

 

Fotók: Szőke Péter BM OKF

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1200 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: