Híreink

Kórházi hulladékok közúti szállítása

2010. október 22.

Az ADR ellenőrök több olyan szállítmányt ellenőriztek, amelyek egészségügyi intézményekből szállítottak 6.2 osztályba sorolt fertőző anyagokat. Az egyes ellenőrzéseket követően megállapították, hogy a kórházakat érintő jogszabályok, a kórházak kapcsolódó kötelezettségeit nem egyértelműen és nem egységesen szabályozzák. Több szervezettel történt megbeszélést követően a kórházi fertőző hulladék (ADR szerinti UN 3291 nem specifikált kórházi hulladék, m.n.n) szállítás kérdésében az NFM szakmai álláspontot alakított ki, amelyet közreadunk.


„A NEMZETI FEJLEZTÉSI MINISZTÉRIUM
GÉPJÁRMŰ-KÖZLEKEDÉSI ÉS VASÚTI SZABÁLYOZÁSI FŐOSZTÁLYA
SZAKMAI ÁLLÁSPONTJA A KÓRHÁZI HULLADÉKOK KÖZÚTI SZÁLLÍTÁSÁRÓL
 
Megjegyzés:
Az alábbi szakmai álláspont csak az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet és a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 38/2009. (VIII. 7.) KHEM rendelet együttes értelmezéséhez ad iránymutatást.
Az itt nem említett kérdésekben az ADR, az EüM rendelet, a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet, valamint a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezéséről és képesítéséről szóló 2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet előírásai értelemszerűen betartandók!
 
Az egészségügyi intézményekből származó, az UN 3291 nem specifikált kórházi hulladék, m.n.n. tétel alá tartozó hulladékok (kivéve a mélyhűtött, cseppfolyósított nitrogénben szállított hulladékokat) szállítása esetén az 1/2002. (I. 11.) EüM (a továbbiakban: EüM rendelet) és a 38/2009. (VIII. 7.) KHEM rendelet (a továbbiakban: ADR) előírásainak egyaránt megfelelő szállítási módjai a következők:
 
1. Az ADR szerinti küldeménydarabos szállítás
A kórházi hulladék az EüM rendelet előírásainak megfelelő, az egészségügyi intézményekben keletkező hulladékok gyűjtésére orvostechnikai eszközként minősített, engedélyezett papírlemez és műanyag csomagolóeszközben (láda, badella, stb.)szállítható, amennyiben az az ADR előírásainak (P621 csomagolási utasítás) megfelelően jóvá van hagyva és a jóváhagyásnak megfelelően a gyártás során el van látva UN kóddal. (Erre a célra az EüM rendelet szerinti műanyag zsák nem lehet megfelelő.)
 
A küldeménydarabon az ADR szerinti minden jelölésnek szerepelnie kell, és a küldeménydarabok szállítására vonatkozó előírásokat be kell tartani.
 
A küldeménydarabok az ADR értelmében vett egyesítő csomagolásban is szállíthatók, az egyesítő csomagolásra vonatkozó szabályok (pl. jelölés) betartásával. Adott esetben az EüM rendelet előírásainak megfelelő műanyag zsák, vagy a gyakorlatban széles körben használt műanyag tartóeszköz („kuka”) is lehet egyesítő csomagolás. Ebben az esetben csak az ADR-nek mindenben megfelelő küldeménydarabok lehetnek az egyesítő-csomagolásban.
 
2. Az ADR 7.3.2 szakasz szerinti ömlesztettáru-konténerben történő szállítás
 
Ez a fajta ömlesztett szállítás csak BK2 jelű, zárt ömlesztettáru-konténerben engedélyezett, és az alkalmazott ömlesztettáru-konténernek (amely a jármű rakodótere is lehet) meg kell felelnie az ADR 6.11 fejezete előírásainak, ami azt is jelenti, hogy vagy a CSC Egyezmény szerinti vagy az ADR szerinti jóváhagyással rendelkezik. Az ömlesztettáru-konténeren belül használhatók az EüM rendelet előírásainak megfelelő műanyag zsákok is, de csak akkor, ha az ADR előírásainak megfelelően jóvá vannak hagyva és a jóváhagyásnak megfelelően a gyártás során el vannak látva UN kóddal.
A BK2 konténeren belül, a berakáshoz használt műanyag zsákok biztonságosabb és könnyebb kezelhetősége érdekében műanyag tartóeszköz („kuka”) is elhelyezhető.
 
3. Az ADR 7.3.3 szakasz VV11 különleges előírása szerinti ömlesztett szállítás
 
Az ömlesztett szállításra a VV11 különleges előírás egyik feltétele az, hogy
–„különlegesen felszerelt járműben vagy konténerben” történik a szállítás;
míg a másik, hogy
– „oly módon történik, ami nem veszélyezteti az embereket, az állatokat és a környezetet, pl. a berakás zsákokban, vagy légtömör csatlakozásokon keresztül történik”.
Tekintettel az előírás általános megfogalmazására, illetve a „különleges felszerelés” definíciójának hiányára, ezen különleges előírás a következőképpen értelmezhető:
– Az első feltétel teljesítettnek tekinthető, ha a jármű az ADR értelmében fedett járműnek minősül, és kialakítása, valamint állapota olyan, hogy normális szállítási körülmények között megakadályozza mind a szilárd, mind a folyékony rakomány szabadba jutását. A járművön belül, a berakáshoz használt csomagolóeszközök biztonságosabb és könnyebb kezelhetősége érdekében műanyag tartóeszköz („kuka”) is elhelyezhető.
– A másik feltétel teljesítettnek tekinthető, ha
a)         a hulladékot olyan műanyag zsákokban rakják a járműbe, amelyek megfelelnek az EüM rendelet követelményeinek, valamint a hulladék zsákba helyezése és lezárása szintén megfelel az EüM rendelet előírásainak; vagy
b)         a hulladékot olyan merevfalú csomagolóeszközökben rakják a járműbe, amelyek megfelelnek az EüM rendelet követelményeinek, valamint a hulladék csomagolóeszközbe helyezése és lezárása szintén megfelel az EüM rendelet előírásainak. Ez esetben a csomagolóeszköznek nem kell megfelelnie az ADR előírásainak.
 
További követelmények a VV11 különleges előírás szerinti ömlesztett szállítás esetén:
A csomagolóeszközöket megfelelően rögzíteni kell, hogy normál szállítási körülmények között ne rongálódhassanak meg.
A műanyag zsákokat sem a járműben, sem a műanyag tartóeszközben („kukában”) nem szabad annyira összenyomni, hogy elveszítsék szivárgásmentességüket.
 
Ha egyazon járműben merev falú csomagolóeszközben és műanyag zsákban is szállítanak hulladékot, megfelelően el kell választani őket egymástól, pl. merev válaszfallal, osztófallal, hálóval vagy műanyag tartóeszközzel („kukával”) úgy, hogy normális szállítási körülmények között ne rongálódhassanak meg.
 
A műanyag tartóeszközök („kukák”) fedelét a szállítás során csukott állapotban kell tartani.
A műanyag tartóeszközöket („kukákat”) a járműben úgy kell rögzíteni, hogy normális szállítási körülmények között ne következhessen be olyan elmozdulás, amely a rakomány sérülését okozná.
 
Az ADR VV11 különleges előírásának megfelelő ömlesztett szállítás a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 2. melléklete (Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról) értelmében is ömlesztett szállításnak minősül, tehát az „SZ”, ill. „K” kísérőjegyek kitöltésénél a „csomagolás módja” mezőbe az „ömlesztve” módnak megfelelő kódszámot (8) kell beírni.”

Vissza

Ezt a hírt eddig 1836 látogató olvasta.