Híreink

Milyen anyaggal hőszigeteljünk? - egy nyugat-európai vélemény

2011. január 12.

A lakóépületek homlokzati hőszigetelésekor többféle anyagtípus közül választhatunk. Dániában azon vitatkoznak, hogy az éghető EPS a családi házak hőszigetelésére megengedhető-e? Figyelemre méltó, különösen akkor ha nálunk a 10 emeletesekről folyik a vita csak ellenkező előjellel. Minek oda akárcsak tűzvédő sávban is nem éghető anyag? – kérdezik egyesek.


Kevés építkezőnek, felújítónak jut azonban eszébe a megfelelő hőszigetelő-anyag kiválasztásakor a tűzvédelem, ami sajnos sokszor sokadik tényező az ár, mint a választás fő szempontja mögött.
Egy dán tűzoltóság, valamint az egyik biztosítótársaság véleményét tükrözi a vita, most 2010 végén az elmúlt időszak halálos tűzeseteinek árnyékában. Talán ez az eset is rávilágít arra, hogy a hőszigetelő-anyagok beszerzését megelőzően érdemes azt is figyelembe venni, hogy a választott hőszigetelőanyag éghető-e vagy sem.
 
Műanyaghab szigeteléssel ellátott homlokzatok számos esetben játszottak már szerepet halálos kimenetelű tűzesetekben. Pár hónapja tragikus tűzeset történt Dijon-ban, ahol hét ember esett áldozatul. Ennél sajnos sokkal súlyosabb volt a Shanghai-ban történt tragédia, ahol az áldozatok száma 53 volt – mindkét esetben a tüzet a homlokzatra helyezett, éghető szigetelőanyag táplálta. A tűzeseteket jelenleg is vizsgálják.
 
Mi a helyzet Dániában?
 
Ha bekövetkezik, amit a Dán Vállalkozási és Építési Hatóság tervez, az újévtől (ti. 2011-től) kezdődően engedélyezett lesz a műanyaghab hőszigetelés használata családi házak külső homlokzatán.
„Hisszük, hogy a műanyaghab szigetelés vakolatba ágyazása működőképes megoldás” – mondta Charlotte Michelsen, a Dán Vállalkozási és Építési Hatóság egyik vezető tanácsadója.
A tűzoltók szerint viszont a szigetelés ilyen újszerű felhasználása őrültség a vakolatban levő rések, repedések jelentette veszély miatt.
„Ha az épület külsején hirtelen tűz keletkezik, és az átterjed a tetőre, onnan azonnal továbbterjed, növelve a tűzoltók és az épületben tartózkodók baleseti kockázatát” – figyelmeztet Tommy Kjær, a Tűzoltók Egyesületének alelnöke.
 
 
Mérgező égéstermékek, fojtogató füst
 
A műanyaghab-szigetelés könnyű, kis tömegű, olcsó és egyszerű vele dolgozni. Viszont erősen éghető. A dán Tryg Forsikring biztosítótársaság főmérnöke, Erik Isbrand Møller szerint emiatt a habszigetelés egyszerűen nem lehet része egy olyan épületnek, amelyben emberek élnek.
„A műanyaghab szigetelő termékek ártalmas égéstermékeket bocsátanak ki. Mi több, ha egyszer lángra kapnak, az egész ház teljesen leég.” – mondta.
A dán Vállalkozási és Építési Hatóság viszont kitart amellett, hogy a javasolt módszer, vagyis a műanyaghab 6 milliméter vastag vakolattal való bevonása jó megoldás.
„Többek között ezt a megoldást a szomszédos Norvégiában és Svédországban is használják bármiféle probléma nélkül” – mondta Michelsen vezető tanácsadó.
 
Svédországi tesztelés
 
Erik Isbrand Møller hangsúlyozta, hogy az említett megoldást sikeresen tesztelték Svédországban. Ez viszont a Tryg Forsikring munkatársa szerint nem elég.
„A tesztmódszert 20 évvel ezelőtt fejlesztették ki. Voltak arra irányuló próbálkozások, hogy az alkalmazást európai szabványként ismerjék el, de ezek elbuktak – a teszt tehát nem elég jó.” – mondta.
Az új irányelveket különböző csoportoknak mutatták be konzultációs céllal. A Dán Vállalkozási és Építési Hatóság és Michelsen szerint a legtöbbjük jóváhagyta a változást.
Az új szabályok az újévben lépnek hatályba.
 
Minderre válaszul Dániában a habszigetelések családi házak homlokzatán történő engedélyezése miatt a helyi tűzoltók szakszervezete az alábbi sajtóközleményt adta ki:
 
 
Sajtóközlemény
 
A habszigetelés növeli a tűzterjedés kockázatát és csökkenti a helyszínen dolgozó tűzoltók biztonságát
 
Az építési szabályzat egy új irányelveként a Dán Vállalkozási és Építési Hatóság azt javasolja, hogy a családi házaknál engedélyezzék a műanyaghab szigetelés használatát. Ezt a javaslatot azonban sok oldalról kritika fogadta – többek között a Dán Tűzoltók Szakszervezete, a Brandfolkenes Organisation részéről -, mondván, hogy a műanyaghab szigetelés növeli a tűveszélyt és a tüzet, ha már kialakult, sokkal veszélyesebbé teszi azt.
 
A családi ház tulajdonosok nagyobb szabadságfokot kapnak azzal, hogy kőzet- vagy üveggyapot helyett műanyaghabot használhassanak a házaik külső falának szigeteléséhez a Dán Vállalkozási és Építési Hatóság által javasolt új építési szabályozás szerint. A javaslatot nemrég bocsátották konzultációra, de azt több oldalról is kritizálják, többek között a Brandfolkenes Organisation (a Dán Tűzoltók Szakszervezete), mely szerint a műanyaghab szigetelés növeli a tűzveszélyt, miközben növeli a tűz terjedésének kockázatát is.
 
Már így is nagyon kockázatos behatolni egy égő épületbe. Most pedig még inkább bátorítani akarják a külső habszigetelés használatát, amely tűzveszélyes. Véleményem szerint ez egyáltalán nem a helyes irány. Épp az ellenkezője lenne az – ezt az anyagot teljesen be kellene tiltani ilyenfajta használatra” – jegyezte meg Tommy Kjær, a Brandfolkenes Organisation alelnöke.
 
„Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy a Vállalkozási és Építési Hatóság tervezete szerint a habszigetelést vékony vakolatréteggel kell bevonni és hogy meg kell felelnie néhány svéd szabálynak. Ezeket a szabályokat azonban igen sok kritika érte és az EU például nem fogadja el ezeket szabványosnak. Nekünk tűzoltóknak a legfontosabb probléma, hogy a műanyaghab szigetelés rendkívül könnyen ég és különösen mérgező füstöt bocsát ki. Ezért veszélyt jelent mind az épületben lakókra, mind pedig a tűzoltókra. Az új szabályozás egészen egyszerűen a biztonság csökkenésével jár és félünk, hogy súlyosabb tűzesetek fognak bekövetkezni.” – mondta.
 
A tűz gyorsabban terjedhet
 
Pár napja a Dán Vállalkozási és Építési Hatóság képviselője a dán rádió internetes oldalán (dr.dk) elmagyarázta, hogy amíg a habszigetelést hat milliméter vastagságú vakolatréteg borítja, addig a Hatóság ezt érvényes szigetelési módszernek tekinti.
 
Eközben a Dán Tűzoltók Szakszervezete a vakolatban esetleg keletkező repedések vagy lyukak következményeitől tart. Vagy attól, mi történik, ha a vakolatréteget nem pontosan a szabályzat szerint viszik fel.
 
„Amíg minden a szabályzatnak és a terveknek megfelelően történik, a kockázat nyilvánvalóan kisebb, de tudatában kell lennünk annak, hogy igenis előfordulhatnak kisebb rendellenességek – amelyek egyszerűen abból adódhatnak, hogy például valaki a falnak rúg egy labdát vagy a vakolatréteget nem megfelelően vitték fel – esetleg a vakolat sérült lehet vagy megsérülhet egy tűzeset során. Ilyen körülmények között a ház kívülről kaphat lángra, ahonnan pedig a tűz továbbterjedhet a tetőre és akkor már sokkal nagyobb erejű tüzet kell megfékeznünk. Ez általában véve növeli a tűzoltók és az épületben levők biztonsági kockázatát ” – magyarázta Kjær.
 
 
Ez nem a helyes irány
 
„A tűzbiztonságot nagyon komolyan vesszük és ha nem tudjuk megakadályozni, megoldást kell keresnünk. Ez azt jelentheti, hogy nem tudunk behatolni egy épületbe, hogy belülről oltsuk el a tüzet, ha tudjuk azt, hogy az épületet műanyag habbal szigetelték. Ennek nyilvánvalóan nagyon komoly következményei lehetnek. De a helyzetet minden esetben meg kell vizsgálnunk és így vagy úgy, de el kell oltanunk a tüzet, esetleg jobban támaszkodva speciális csoportjainkra vagy az épületen kívülről történő oltásra. A kérdés csak az, hogy ilyen esetben milyen súlyosak lennének a károk” – folytatta Kjær.
 
A tűzoltók külön kiemelik a Dijon városában nemrég történ tűzesetet, ahol a médiajelentések szerint a műanyag hab szigetelés volt a különösen hevessé vált tűz egyik oka. A tűz nyolc ember életét követelte.
 
A Brandfolkenes Organisation álláspontja szerint tűzveszélyes szigetelőanyagok használatának bátorítása nem a helyes irány. Az ilyen anyagok használatát épületszigetelési célokra alapvetően be kellene tiltani.
 
A sajtóközleménnyel kapcsolatos további információ itt érhető el:
 
Brandfolkenes Organisation
(a Dán Tűzoltók Szakszervezete)
Tommy Kjær
Alelnök
Tel.: +45 40 579 507
Email: tbk507@mail.dk
 

Eredeti angol és dán nyelvű sajtóközlemények (PDF)

Vissza

Ezt a hírt eddig 1367 látogató olvasta.