Híreink

Tűzvédelmi tervezési szakmérnöki képzés a Budapesti Műszaki Egyetemen

2011. február 14.

A BME Épületgépészeti és Épületenergetikai Tanszéke valamint Épületszerkezettani Tanszéke Tűzvédelmi tervezési szakmérnöki képzést indít 2011. március 18-tól. A hiánypótló képzésen kifejezetten az épülettervezéshez szükséges tűzvédelmi ismereteket oktatják, új, Magyarországon korábban nem létező tantárgyak bevezetésével, a hazai tűzvédelmi szakmában meghatározó oktatógárdával.


 A tájékoztató anyagok és a felvételhez szükséges dokumentumok megtekinthetők és letölthetők a http://www.egt.bme.hu/szikra/w_tuzvedelem/tuzvedelem.html  honlapról.
 
A Dr Takács Lajos és Szikra Csaba által összeállított képzés tantárgyai négy modulba csoportosítottak:
 
I. Mérnöki, tervezési alapismeretek
 
I/1. Mérnöki matematika - számítógépes tervezés, modellalkotás
A tűzvédelmi tervezés mérnöki módszereinek megértéséhez, egyes tantárgyak
elsajátításához (pl. hő- és füstelvezetés) szükséges - a korábbi tanulmányok
során már megszerzett - matematikai ismeretek felújítása és azok kiegészítése.
 
I/2. Számítógépes tervezés, modellezés
Számítógéppel segített tervezési CAD jártasság megszerzése, illetve egyéb, a
tűzvédelmi tervezés során szükséges programok általános ismereteinek
megszerzése.Épületinformációs modellezés (ÉIM): Az "épületinformációs
modellezés" (Building Information Modeling, azaz BIM) komplett megoldást nyújt
az építőipar minden területén az építészettől, az épületgépészeten és
kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig. E digitális épületmodell magában
foglalja és kezeli az épületek teljes élettartamára vonatkozó összes információt. A
tárgy az épületinformációs modellezés alapjairól, legfontosabb előnyeiről és
alkalmazási területeiről nyújt betekintést a hallgatóság számára.
 
I/3. A tűzvédelem mérnöki alapismeretei
A tűzvédelmi tervezési szaktárgyak elsajátításához, különösen a tűzszimulációhoz és a hő- és füstelvezetéshez szükséges fizikai alapismereteket tárgyalja. A tűz viselkedésének megismeréséhez szükséges fizikai alapok: hővezetés, hőátadás, hősugárzás, valamint áramlástani alapok, állapotegyenletek, termodinamika. A tárgyat a hidrosztatikai és a folyadékok súrlódásos áramlásának ismertetése egészíti ki.
 
I/4. Építőanyagok, épületkémia
Az építőanyagok komplex áttekintése, különös tekintettel az anyagok tűzzel
szembeni viselkedésére. Az épületszerkezettani és a tűzvédelmi
épületszerkezettani ismereteket támasztja alá, de a tartószerkezetek magas
hőmérsékleten vagy tűz esetén tanúsított viselkedésének megértéséhez is
szükséges. Az anyagokat jellegük szerint csoportosítva tárgyaljuk (acél, fa,
vasbeton, kerámiák, egyéb anyagok).
 
I/5. Épületszerkezettan
Épületszerkezeti enciklopédia; a tűzvédelmi tervezési szaktárgyakhoz szükséges
épületszerkezettani alapismeretek összefoglalása, az egyes szerkezetek
ismertetésekor azok tűzeseti viselkedését is taglaljuk.
 
I/6. Épületgépészet
Vízellátás, csatornázás, gázellátás, kémények (füstgáz elvezetés) anyagainak,
kialakításának, berendezései tárgyainak ismertetése. Hőellátás, klimatizálás.
Tűzvédelmi gépészeti rendszerek: vízellátó rendszerek, tűzivíz szivattyúk,
csőhálózatok és légcsatornák hidraulikai-áramlástani méretezésének alapjai.
 
I/7. Épületvillamosság
Villamos energiaellátás, a tűzvédelmi berendezések villamos energiaellátásának
alapjai. Tűzálló kábelrendszerek kialakítása, építészeti és tűzvédelmi
vonatkozásai. Villamos eredetű épülettüzek kialakulása, megelőzése.
Villámvédelem és a villámcsapások másodlagos hatása elleni védelem.
 
II. Tűzvédelmi alapismereti tárgyak
 
II/1. Égéselmélet
A tantárgy célja a tüzek és a robbanások kifejlődésének és lefolyásának, illetve
ezek befolyásolásának ismertetése, illetve az elmélet gyakorlati alkalmazása.
 
II/2. Tűzoltási és mentési ismeretek
Épülettüzek jellemzői, épülettüzek oltásának elmélete és taktikai lehetőségei.
Oltási, mentési eszközök ismertetése. A beavatkozás biztonságának építészeti
feltételei.
 
II/3. Tűzvizsgálat
A bekövetkezett tűzesetek kiváltó okainak és lefolyásának felderítése. Helyszíni
módszerek, eszközök ismertetése, gyakorlati tapasztalatok.
 
III. Tűzvédelmi tervezési tárgyak
 
III/1. Építőanyagok, építési termékek tűzkitét vizsgálata
A tantárgy keretén belül az Európai Unióban az elmúlt években egységesített és
szabványosított tűzvizsgálati eljárásokat ismertetjük, illetve összehasonlítjuk az
Európai Unión kívüli, főleg az USA-ban végzett vizsgálatokkal. Hazai vizsgálatok
(homlokzati tűzterjedési vizsgálat). Épületszerkezetek vizsgálati eredményeinek
elemzése a vizsgálatok függvényében.
 
III/2. Létesítési és használati szabályok
Épületek, építmények, szabadterek létesítésének és használatának tűzvédelmi
szabályai. Tűzvédelmi tervezési alapfogalmak ismertetése; tűzveszélyességi
osztály, tűzállósági fokozat meghatározása és tűzterhelés-számítás. Építészeti
tűzvédelmi koncepció kidolgozása. Tűzvédelmi tervezési szakfeladatok: kiürítés
számítás, hő- és füstelvezetés tervezése. A tantárgy keretén belül a hatályos
hazai szabályozás mellett összehasonlító kitekintést adunk európai és amerikai
előírásokba.
 
III/3. Tűzvédelmi épületszerkezettan
A Létesítés és használati szabályok c. tárgyban az épületekre, építményekre
vonatkozó követelmények teljesítésének építészeti-épületszerkezettani
megoldásai, vonatkozásai. Tűzszakaszolás, tűzgátló szerkezetek kialakítása. A
kiürítés, a mentés és a tűzoltás biztonságát szolgáló építészeti eszközök, különös
hangsúlyt helyezve az akadálymentesen megközelíthető épületek tűzvédelmi
kérdéseire. Különleges tűzvédelmi feladatok: műemlékek, panelos épületek,
passzívházak tűzvédelmi kérdései, rekonstrukciós és szerkezetmegerősítési
feladatok tűzvédelmi vonatkozásai.
 
III/4. Tűzesetet követő épületdiagnosztika
Tűzkárt szenvedett épületek építőanyagainak, szerkezeteinek diagnosztikája, a
károsodás mértékének meghatározása, a helyreállíthatóság eldöntéséhez
szükséges ismeretek.
 
III/5. Beépített tűzjelző berendezések tervezése
A hő és füst áramlás sajátosságai a tűzjelző rendszerek kiválasztásának
szempontjából. Érzékelők fajtái, működési és elhelyezési elvük. Épületgépészeti
rendszerek és tűzjelző rendszer kapcsolata, vezérlések, tűzjelző mátrix, a
programozás alapjai. A gyakorlaton összetett tűzjelző rendszerek tervezését
tanuljuk.
 
III/6. Beépített oltóberendezések tervezése
Oltóberendezések osztályozása és enciklopedikus ismertetése: vizes és vízködös oltórendszerek, habbal oltó, gázzal oltó rendszerek. Tűzszakaszolás,
szerkezetvédelem oltórendszerrel. A gyakorlatokon az oltórendszerek méretezési
elveit és számítógéppel segített méretezését tanuljuk erre szolgáló programok
segítségével.
 
III/7. Hő- és füstelvezetés, füstmentesítés
Természetes és gépi hő- és füstelvezetés fizikai alapelvei, előírások ismertetése.
Zárt közép- és oldalfolyosók, átriumok, terepszint alatti helyiségek hő- és
füstelvezetésének sajátosságai. Hagyományos rendszerek: természetes hő- és
füstelvezetők, légpótló nyílások, gépi hő- és füstelvezetés berendezései és
légcsatorna hálózatai. Korszerű hő- és füstelvezetési rendszerek:
sugárventilátoros, JET ventilátoros rendszerek. Hő- és füstelvezetés és egyéb
tűzvédelmi rendszerek (tűzjelző rendszerek, automatikus oltóberendezések)
összefüggései. Hő- és füstelvezetés hatása az épületszerkezetek tűzállósági
méretezésére.
Túlnyomásos védelem tervezési elvei és megvalósítása.
Hő- és füstelvezető rendszerek, túlnyomásos védelmek átadása, üzembe
helyezése és karbantartása.
A gyakorlatokon CFD program segítségével megismerkedünk a hő- és
füstelvezetés tervezésének mérnöki módszereivel.
 
IV. Integráló tantárgyak
 
IV/1. Mérnöki módszerek alkalmazása a tűzvédelemben
A tételes előírásokon alapuló (preszkriptív) szabályozás alternatívájaként mind a
tartószerkezet-tervezésben, mind az integrált tűzvédelmi tervezésben elterjedőben vannak a mérnöki módszerek, amelyekkel az előforduló tűzhatásokra lehet megfeleltetni az adott épületet. Ezen módszerek egyéb tantárgyakban részleteikben ismertetésre kerülnek; a tantárgy célja az egyes módszerek integrálása, az alkalmazási szabályok összefoglalása, valamint a mérnöki módszerek alapjául szolgáló tűzmodellek, tűzszcenáriók felállításának
törvényszerűségei.
 
IV/2. Kivitelezési, jogi, eljárásjogi ismeretek
Az épületekkel kapcsolatos hatósági eljárások, azok hátteréül szolgáló törvények,
kormányrendeletek és jogszabályok. Eseti eltérési eljárások.
Közbeszerzés, versenyeztetés kiírási és elbírálási szabályai, versenyajánlat
készítése. Műszaki ellenőrzési feladatok tűzvédelmi szempontból.
Használatbavétel.
 
IV/3. Minőségbiztosítás, megfelelőségi igazolások
A tárgy célja: a tűzvédelmi rendszerek, illetve az építési termékek tűzvédelmi
minősítésével és minőségellenőrzésével kapcsolatos általános ismeretek. A
termékek és építési módszerek alkalmazásának engedélyezési eljárása. A
minőségszabályozás megszervezése és végrehajtása a vállalatoknál. Munkahelyi
minőség átvétel. Kész szerkezetek minőségellenőrzése. Akkreditálás, nemzetközi minőségtanúsítás (CEN, ISO).
 
A képzés a tanterv szerinti félévvégi vizsgákkal, illetve államvizsgával zárul. Az oklevél megszerzésének feltétele egy elfogadott témavázlatnak megfelelő diplomadolgozat elkészítése, és az abban foglaltak államvizsgán történő ismertetése, illetve megvédése.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1999 látogató olvasta.