Híreink

VI. Országos Polgári Védelmi Kirendeltség-vezetői Konferencia

2011. március 19. 00:01

Ezévben hatodik alkalommal került megrendezésre Balatonföldváron a Hotel Jogar Továbbképző központban a Polgári Védelmi Kirendeltség-vezetők Országos Konferenciája melyet Dr. Bakondi György tű.altábornagy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója nyitott meg. A háromnapos rendezvény kiemelt témája az árvizek elleni védekezéssel kapcsolatos polgári védelmi feladatok elmélete, gyakorlata és a bekövetkezett káresemények tapasztalatainak feldolgozása lett. A közel 100 fős hallgatóságnak az alábbi témakörökben tartottak előadást a meghívott előadók. Az előadások anyagait folyamatosan töltjük fel.


1. nap
 
1. Nyitó előadás: Dr. Bakondi György tű. altbgy. Főigazgató.
 
A főigazgató úr a megnyitó előadásában kiemelte a polgári védelem jelentőségét, amely különösen az elmúlt időszak katasztrófahelyzeteiben (árvíz, belvíz, vörösiszap katasztrófa) mutatkozott meg a beavatkozásban és a védekezés szervezésében.
A megelőzés komoly prioritást élvez, ezért az eddigieknél sokkal nagyobb hatósági jogosítványokat kívánnak biztosítani. Az erre vonatkozó jogszabályok egy része már elkészült, számos előkészítése pedig folyamatban van. Több új megoldás született, például a katasztrófa veszélyeztettség időszakában a borsodi térségben a felkészüléshez adott központi támogatás biztosítása. Hasonlóan előkészület alatt van a polgári védelem önkéntes illetve a kötelezett szervezeteinek létrehozása. (Erről a Körös mentőcsoport megalakításáról és működéséről már gyakorlati tapasztalatok ismeretében számolt be Dr. Takács Árpád ezds.)
 
Főigazgató úr jelezte, hogy a katasztrófavédelmi törvény szövegtervezete elkészült, ezt a parlament tárgyalni fogja, s azt követően felgyorsulhat a szervezet és a tevékenységrendszer megújítása.
Ezt követően a konferencia résztvevőivel kötetlen konzultációra került sor, ahol a napi gyakorlattól az egyes részletszabályok várható módosulásáig (tervrendszerek, polgári védelem finanszírozása, a reagáló képesség fejlesztése, az önkormányzati kötelezettségek jövőbeni elvei, a kirendeltségek várható helye a megújuló szervezeti struktúrában, a vízkárelhárítás) számos kérdés merült fel.
 
2. Dr. Endrődi István nyá. pv.ezredes - Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke.
A polgári védelmi szervezetek felkészítése, a gyakorlatokon szerzett tapasztalatokról tartott előadást.
 
3. Dr. Takács Árpád mk.pv.ezds. - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója
 
4. Prof. Dr. Vámosi Zoltán elnök - TIT HABE
 
5. Szarka Zsolt pv. alez. főosztályvezető – BM OKF Polgári Védelmi Főfelügyelőség Szervezési Főosztály
 
 
2.nap
 

Az előző napon elhangzott elméleti ismeretek után, az árvízi védekezés gyakorlati kérdéseit mutatták be az előadók.
 
Előadó: Dányi Béla pv. ezds. igazgató-helyettes – SZSZB megyei KVI.
 
Előadó: Szentiványi Árpád főosztályvezető – FVM
 
Előadó: Dr. Takács Árpád mk.pv. ezds. Igazgató – Békés megyei KVI
 
Előadó: Tóth Sándor pv. alez. kir.vez. – Vásárosnamény PV Kirendeltség
 
Előadó: Bujdosó János pv.ezds. igazgató-helyettes – BM OKF GEK
 
Előadó: Kraft János geológus – Pécsi Bányakapitányság
 
Előadó: Bárdos Zoltán pv.alez. igazgató – Fejér megyei KVI.
 
3.nap
 
A nap fő témáját a „vörösiszap” katasztrófa tapasztalatainak feldolgozása adta.
 
Elóadó: Haskó György pv. alez. Polgári védelmi felügyelő – Békés megyei KVI.
 
Előadó: Jáger Zoltán pv őrgy. kir.vez. – Ajka
 
Előadó: Benkovics Zoltán pv.ddtb. igazgató – Pest megyei KVI
 
Előadó: Dr. Tóth Ferenc pv. ezds. BM OKF Polgári Védelmi Főfelügyelő
 
A főfelügyelő úr - előadása után - rövid tájékoztatót adott a hallgatóság részére a Japánban bekövetkezett földrengés, cunami és az azt követő nukleáris vészhelyzetről.
 
Midhárom napon az előadások után konzultációra volt lehetőség, ahol az elhangzot előadással kapcsolatos kérdésekre adtak választ az előadók.
 
 
A konferenciát Heizler György tű.ezredes a Somogy Megyei KVI igazgatója zárta. 

Vissza

Ezt a hírt eddig 2122 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: