Híreink

TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség közgyűlése

2011. április 27.

Siófokon 2011. április 14-én szakmai napok keretében munkával összekötve tartotta éves közgyűlését a Magyar Tűzvédelmi Szövetség. A 155 tagot számláló szervezet egyre több területen fejti ki véleményét szakmai kérdésekben is. Az elnökségi beszámolóból számos sikeres projektről szerezhettünk tudomást, miután 2010-ben 5 éves periódus után, alapszabály módosításával, az új vezető szervek tagjainak megválasztásával indultak neki az új esztendőnek.


A módosított alapszabály - amely a szövetség új nevét is tartalmazza – az elnökség tervei szerint hosszú időre biztosítja a szövetség megfelelő működését.
Az elmúlt évben konferenciákat, szakmai napokat szerveztek, társszervezői voltak 5 rendezvénynek.
Utazást szerveztek Lipcsébe az Interschutz tűzvédelmi világkiállításra, ahol a 3 magyar (mindhárom taguk) kiállítását is meglátogatták a résztvevők.
Egész évben szakértőik részt vettek az OTSZ aktuális módosításának előkészítésében, illetve az év végétől a Tűzvédelmi Szakvizsga rendelet módosítási javaslatát állították össze.
 
Az OKF-el októberben Együttműködési Szerződést kötöttek, amelyet a főigazgató úrral ünnepélyes keretek között írtak alá. A Tűzvédelmi Tanácsadó Testületbe is meghívták a Szövetség elnökét.
A 155 tag munkáját tagcsoportokban és munkacsoportokban végzi.
 
MUNKACSOPORTOK
 
Pályázatokért felelős munkacsoport
 
Feladatai:
 
·        Pályázati lehetőségek figyelése a Szövetség és a tagok részére
·        Pályázati tanácsadás a tagoknak
·        Pályázatok előkészítése a Szövetségnek
·        TSZVSZ honlapjának kialakítása, karbantartása

Munkacsoport vezető: Lestyán Mária
                
 
Nemzetközi Kapcsolatok Munkacsoport
 
Feladatai:
 
Tagok:                         Tevékenységi területük
Zellei János:                 Cseh és Szlovák Szövetségek
Veisse István:               Lengyel, Román, Szlovén Szövetségek
Bokor László: Ukrán, Horvát Szövetségek
Szabó Mónika:            Német nyelvterületű Szövetségek
 
Programok:
 
2010. május 26-28. Hajdúszoboszló – Nemzetközi Konferencia szervezése
2010. június 7-12. Interschutz világ kiállítás Lipcse
2010. október 6-8. Jalta Ukrán Szövetség nemzetközi konferenciája
2010 október 22-23 Szlovénia Ljubjana kapcsolatfelvétel a Szlovén és Horvát Szövetséggel.
 
Az ECEUFIRE szervezet tagjai, ahová 3 új tag: - Románia, Szlovénia és Horvátország –
Felvételére került sor.
 
Munkacsoport vezető: Zellei János
                       
Konferenciákat előkészítő Munkacsoport
Rendezvények:
1. ) KÖZGYŰLÉS / TŰZVÉDELMI SZAKMAI NAPOK 2010. március 25-26.
2. ) I. ROCKWOOL ÉPÍTÉSZETI TŰZVÉDELMI KONFERENCIA ( Construma Kiállítás ) 2010. április 15.
3. ) A TSZVSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös szervezésű szakmai konferenciája a SECUREX SECUREX 10. Nemzetközi munka-, tűz- és biztonságvédelmi szakkiállítás keretében. Épített környezetünk tűzvédelme 2010 május 5.
4. ) NEMZETKÖZI TŰZVÉDELMI KONFERENCIA 2010. május 26-28.
5. ) ROTE HAHN KIÁLLÍTÁS 2010.06.05.-08.
6. ) ÉPÍTŐMÁNIA 2010. szeptember 9- 21. Felújítások - Épületrekonstrukciók könnyűszerkezetek alkalmazásával
7) TŰZVÉDELMI SZAKMAI NAPOK 2010. október 28-29
 
Munkacsoport vezető: Nikicser Ildikó
 
TAGOZATOK
 
Oktatók, szakértők, tervezők tagozat
Kuba Róbert tagozatvezető     
 
Beépített tűzjelző- és oltórendszerek tagozat
Antalné Lőrik Noémi tagozatvazatő
 
Tűzoltó készülék tűzvédelmi felszerelés tagozat
Magyar György tagozatvezető
 
Építészeti tűzvédelmi tagozat
Lestyán Mária tagozat vezető

 
TSZVSZ
Magyar Tűzvédelmi Szövetség

Vissza

Ezt a hírt eddig 1284 látogató olvasta.