Híreink

Új utakon a létesítményi tűzoltók

2011. június 30.

Az Erzsébet Nagy Szálloda adott otthont 2011. június 15-16-án a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LTSZ) tanácskozásának. A kétnapos szakmai összejövetel alkalmából a résztvevők megtekintették az atomerőművet, bepillanthattak az atomerőműves lánglovagok mindennapjaiba, megismerkedhettek felszereltségükkel, felkészültségükkel, speciális munkájukkal is.


Udvardi Sándor, az LTSZ elnöke lapunknak elmondta: 2010 novembere óta önállóak, addig az önkéntes tűzoltókkal voltak egy szervezetben. A különválásra azért volt elsősorban szükség - mondta az elnök -, mert egészen más aspektus jellemzi a két területet. Más kihívásokkal kell megküzdenie egy olyan tűzoltóságnak, mely sokszor a létéért küzd, munkatársai csakis szeretetből, szabadidejük rovására végzik tevékenységüket, és mással egy olyan szervezetnek, ahol az infrastruktúra rendelkezésre áll. Mint Udvardi Sándor leszögezte: önálló szervezetté válásuk megteremtette annak lehetőségét, hogy a létesítményieket foglalkoztató gondolatok, sikerek, feladatok mentén tartsák meg szakmai napjukat.
Ezt erősítette meg Bőhm Péter parancsnok, az Atomerőmű Tűzoltóság (AT) vezetője is, aki kollégáival egyetemben szívesen látta vendégül a laktanyában kollégáikat. Sokan el is jöttek Paksra, hiszen testközelből láthatták az atomerőművet. Az üzemi területi látogatáson hatvanhárman vettek részt. A paksi helyszín mellett szólt a minden igényt kielégítő elhelyezés is, ahol a szállás és étkezés mellett számos, a tűzoltókat érdeklő előadásra is sor került.
Az egyik ilyen volt az AT által kifejlesztett döntést elősegítő mobil vezetésirányítási pont bemutatása. A gépkocsira szerelt informatikai rendszer nagy szolgálatot tesz a kivonuló egységek támogatásakor. A berendezést a szoftver fejlesztője, Noskó Zsolt (ügyeletes tiszt, Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) és Schreiner István, az AT tűzoltási és műszaki mentési vezetője mutatta be. István elmondta: a mobil vezetési pont 2010-ben épült fel, és nagyon jók a tapasztalatok: gyorsabbá és biztonságosabbá válhat a beavatkozás. A vezetési pont számítógépeiben folyamatosan frissítik az adatokat, így az internetkapcsolat híján is használható. Bőhm Péter arról számolt be, hogy léteznek ugyan hasonló rendszerek, mint például az atomerőmű védett vezetési pontja, de azok fixek, nem mobilak. „Nem találtunk olyan megoldást, amely a helyszínen segít a beavatkozó kollégáknak” - magyarázta az okát, miért volt szükség saját fejlesztésű rendszerre.
A kétnapos rendezvényen szó esett a fukushimai balesetről is. A témáról Radnóti István, a Paksi Atomerőmű Zrt. biztonsági igazgatója adott elő, aki részletesen kitért az ottani tűzoltók nehéz és veszélyes körülmények közötti munkájára is.
Érdekes témának bizonyult a Vakok Intézetének előadása, ahol arról volt szó, miként sajátították el a képzésen résztvevő tűzoltók a sötétben (pl. füstben) tájékozódás képességét. A turnus végén egyértelművé vált, hogy fontos lenne minél több tűzoltót kiképezni a vakon tájékozódás rejtelmeire. (Bőhm Péter ennek kapcsán elmondta: 2012-ben több AT-s kolléga is részt vesz egy-egy ilyen kurzuson - a Szerző)
Érdekes és tanulságos volt a MOL algyői gázüzemében bekövetkezett gázrobbanás tapasztalatainak levonása éppúgy, mint a „Tűzoltói beavatkozások talajszint alatti helyiségekben” című előadás.
Vöröss Endre

Vissza

Ezt a hírt eddig 1283 látogató olvasta.