Annyi embert mentett meg, ahány éves volt. Kilencet. Általában a pusztamiskei Orsós Kriszti enyhén értelmi sérült, roma, általános iskolai tanuló (belügyminiszteri elismerésben részesült) történetét meséltem el elsőre azoknak a külföldi újságíróknak, minden rendű és rangú külföldi személyiségnek, aki a vörösiszap ömlés után a térségbe látogattak és kíváncsiak voltak a tragédia emberi oldalára is.

Az ő történetén keresztül lehetett a tragédiát szemléletesen bemutatni és a szimpátiát lángra lobbantani egy olyan külföldiben, aki éppen első benyomásait szerezte az ügyről. Rögtön másképp fogott a toll, másképp kopogott a laptop billentyűzete, és más kérdésekkel dugták az ember orra alá a mikrofont. Mert egy katasztrófa következményeit nem csak a kárhelyszínen, de a nemzetközi közvéleményben is el kell tudni hárítani. És ez legalább annyit számít, mint a védekezés maga. Országok, kormányok sorsát döntheti el, hogyan vélekednek külföldön egy belföldi rendkívüli helyzetről, és annak kezeléséről.

Talán ez a legfontosabb nemzetközi tanulsága a magyar történelem eddigi legnagyobb ipari katasztrófájának. Sikerrel vette szervezetünk az akadályt, de emberfeletti erőfeszítést igényelt minden egyes résztvevőtől.

 

És mindezen túl? Mi van még? Mi az, amit szívesen elmondanánk minden kollégának, önkéntesnek, barátnak, mint leckét, amit két íróasztalon bennalvás, motorháztetőről evés és a sokadik gyomormaró neszkávé között munka közben tanultunk?

Az első talán az lehetne, hogy nem elfogadni, de visszautasítani nehéz a nemzetközi segítséget. Ha jól emlékszem, már október 4-e délután jöttek, azaz jöttek volna mindenféle külföldi kutató-mentőcsapatok, mentesítő brigádok, „tudósok” és „szakemberek”, azaz mindenki, aki rajtunk akart gyakorolni, tanulni, majd világgá kürtölni hősies tettét, és a következő hasonló esetben mások előtt referenciaként használni itteni ténykedéseit. A legrosszabbik fajta az volt, aki kéretlenül, hívás nélkül egyszer csak megjelent a kárhelyszínen, és ott elkezdett valamit csinálni. Ez még rosszabb volt, mint az újságírók hada, mert ez utóbbiak legfeljebb filmezni, kérdezni szerettek volna, hitelesen tudósítani, de legalább nem tudtak ártani, súlyosabbá tenni a helyzetet. Oktatni lehetne a kihallgatás technika tantárgyban azt, ahogy a külföldi újságírók kérdeztek. Szinte ledarálták a riportalanyt. És falkában vadásztak. James Bond egy kíváncsi kétéves ahhoz a spanyol szabadúszó újságíróhoz képest, aki az egyik vezető hírügynökség munkatársának adta ki magát (véletlenül pont annak, amelyikkel az EU Bizottság közbeszerzés alapján leszerződött a hivatalos tudósításokra) és kis híján feljutott az EU szakértőkkel légi terepszemlét folytató rendőrségi helikopterre. Őt elegánsan kikísértettük az ajkai rendőrökkel a városhatárig. Szerencsére a rendőrök hathatós segítségével, a zárások létrehozásával együtt az önjelölt fényvisszaverő ruhás, sisakos társaságok kezdeti kavalkádja is megszűnt, medret kapott az, aminek elvben mederben kellett volna folynia.

 

A valóban hivatalos nemzetközi segítségnyújtók közül az EU MIC, azaz a veszélyhelyzeti információs központ volt az első. Tájékoztatást kértek, és rögtön kérdezték is, nincs-e szükségünk valamire? Mivel nem volt, ezért ezt követően már csak óránként, később már csak naponta kétszer hívtak fel, hogy nem változott-e a helyzet. Nem változott. Illetve egyvalami igen. A bizalom légköre. Kezdett elpárologni. Miért nem kérnek a magyarok segítséget? Talán titkolnak valamit? Rejtegetni valójuk van? És beindultak a nemzetközi egészség és természetvédő szervezetek. De nem csak ők. Van olyan külföldi kormány akinek jó az, ha nekünk rosszul megy. Talán csak a fej körméretünkre nem voltak kíváncsiak, pedig az már elég nagy volt, a sok összehordott állítólagos független mérési adat miatt. Ezért is volt olyan fontos, hogy szorosan összekapaszkodtunk az MTA nagyszerű tudósaival, a hitelesített mérőműszereikkel, és a központi kormányzati kommunikációval. Csak így lehetett szárnyát szegni a rosszindulatú híreknek, álhíreknek, fél és tévinformációknak.

 

Ha így nézzük, az EU szakértőire is sokkal inkább a transzparencia, semmint az egyébként européer, kifogástalan szakértelmük, tapasztalataik miatt volt szükség. Az öt szakértő bevonása, akik a vörösiszap katasztrófa környezetre gyakorolt hatásainak közép és hosszú távú következmény enyhítése terén hasznos környezetvédelmi tanácsokat adtak, az európai szakmai és politikai közvélemény megnyugtatására, információ igényének hiteles kielégítésére szolgált. Az ő tudományos szakértői munkájukkal kapcsolatban, a legfontosabb lecke az volt, hogy, hiába, de a katasztrófavédelem nem tudományos adatgyűjtő, hanem katasztrófavédelemre orientált szervezet. És szemben minden katasztrófa segítségnyújtással, ahol az idő az életet jelenti, a megalapozott tudományos munkához bizony ebből kell a legtöbb. És nem lehet siettetni. Ma már tudjuk: az optimális külföldi tudományos szakértői munka nem média fanfárok rikoltása közepette Ferihegyen, hanem a külföldi szakértők által személyesen is jól ismert és elismert magyar kollégáiktól beszerzett adatok otthoni elemzésével kellett volna, kezdődjön. Ott a kutató intézeti dolgozó szobájuk kékes pipafüstjében. Majd csak, ha a magyar professzoroktól beszerzett mérési eredményeket elemezték, vagy kétségek merülnek fel bennük, akkor kellett volna elgondolkodni, érdemes-e egyáltalán a helyszínen vizsgálódni? Ezt, ma már az EU MIC is így csinálja, ez a protokoll, de együtt kellett megtanulnunk.

 

Tovább lapozva a tanulságok almanachját, nagyon fontos a felajánlott segítség nyújtás feltételeinek pontos, előzetes ismerete. Ki, mikor, hol, és pontosan mit akar adni, és ezért mit kér cserébe? A végén ott tartottunk, hogy a több mint 3000 műszaki-technikai felajánláshoz kérdőívet szerkesztettünk, ebben „könyveltünk”, és kétség esetén ezt töltettük ki az ajánlattevőkkel. Állítom, a Magyar Szabadalmi Hivatal nyugdíj előtt álló osztályvezetője egész karrierje során nem látott annyi világmegváltó találmányt, mint ami felett a szakmai osztályainknak ítéletet kellett hirdetniük. Mondanom sem kell, a legtöbb géniusz üzleti alapon képzelte el. A legjobb az volt, aki a miniszterelnök úrnak címzett levelében Ajka térsége légi bombázását ajánlotta. Elgondolása szerint a magyar légierő egy új medret bombázhatna a Torna pataknak az iszaptározók feletti szakasztól egy alsó szakaszig, és akkor rögtön eláll a vörösiszap szennyezés utánpótlása. Ez ugyanis nagyon bevált egy tűzhányónál a lávának. Elképzeltük, amint Gripenjeink a levegőbe emelkednek a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső légitámaszpont betonjáról, alezredes úr Veszprémnél balra leborít, majd Ajkát elhagyva megnyomja a kioldó gombot. Levelét természetes kedvességgel és udvariassággal válaszoltuk meg.

 

Vége, hossza nem volt azon nemzetközi közjogi szervezeteknek (én is ekkor döbbentem rá, milyen egy kiterjedt família ez, és milyen remek kapcsolatokkal bírnak!), akik az üggyel szerettek volna foglalkozni, és kapaszkodót kerestek alapokmányaikban, hogy eljárhassanak. Szerencsétlenségükre mi olyan hatékonyan védekeztünk, hogy nem volt határon átnyúló hatás. Márpedig, ha nincs nemzetközi hatás, se vízben, se levegőben, akkor sajnos nincs hatáskörük sem. A magyar szaktárcák pedig, e logika mentén, valami csudálatos hatékonysággal hárították el külföldi partnereik kéretlen ügybuzgóságát.

 

Aki pedig jött, azt mi hívtuk, segítő jószándékát pedig ezúton is köszönjük. E látogatók közül messze kiemelkedik Kristalina Georgieva (EU Humanitárius és Polgári védelmi Biztos). Olyan értő figyelmet, szimpátiát tanúsított irántunk, amit nem is reméltünk. Olyan politikai, finanszírozási, térség rehabilitációs tanácsokat adott, amit csak az EU belső mechanizmusait lámpás nélkül ismerő hozzáértők adhatnak. Aki nem hiszi, kérdezze meg azt az elkötelezett európai külügyminisztert, aki éhében a kabinetfőnökével kettesben, egyazon műanyag tálból, egyazon műanyag kanállal, felváltva kanalazta a kolontári főzősátorban készült és félig kihűlt lecsós rizst a diófa étterem parkolójában álló belügyes VW Passat motorháztetetőjén. Mert a protokoll tervez, (és készül) Isten pedig végez.
 

Arról pedig, hogy hány külföldi kormánytisztviselő kérte el fordításban MAL felügyeletet létrehozó honvédelmi törvény módosítását, és kapott azonnali jogalkotási ihletet azért nem illő beszélni, mert nem akarok globális versenyelőnyt kreálni multinacionális vállalati körben. Legyen ez meglepetés világszerte.
 

Mit mondhatnék? Ilyen időket éltünk. Viszont ez alapozta meg az EU Bizottság meghatározó személyiségeivel való jó kapcsolatunkat az elnökségünk alatt, hitelességünket az EU polgári védelmi mechanizmusának négyszeri aktiválásánál, a Fukushimai és Ciprusi misszió közben.