Híreink

Hogyan égessünk el ötven autót?

2022. április 20. 13:08

Vegyünk egy szép nagy teremgarázst, olyan kicsit földbe süllyesztettet. Aztán építsünk fölé lakásokat és várjunk estig, ekkor a garázs szépen megtelik egymás mellé parkolt autókkal. A recepthez ekkor még csak az alapanyagok egy része (lábas és hús) van meg. A további hozzávalóról itt is „szakemberek” gondoskodnak.


Hozzávalók

  • 50 db személygépjármű – egyik jobb, drágább, mint a másik, összesen kb. 250–350 millió forint értékben
  • 700–800 tonna anyag (fém, műanyag, csipetnyi lítiumion-akkumulátor)
  • 250 gumiabroncs (néhány pótkereket lespórolhatunk)
  • 1200–2600 liter üzemanyag (ízlés szerint benzin, gázolaj)
  • maximális energiamennyiség 250 MW
  • falak, tartóoszlopok és födémek (többnyire vasbetonból)
  • kapu a ki-beálláshoz, ajtó a lakóknak
  • nyílások a falon a szellőzéshez, illetve ezt itt hő- és füstelvezetésnek hívják, azon belül is szabad nyílásnak.

 

Várjunk még egy kicsit

Szóval szabad, mármint a nyílás, amely a hő- és füstelvezetést szolgálja, de az a fránya szél befúj a nyílásokon, az eső bever, csak a macera van vele. Nosza, tegyünk bele esővédő zsalukat és máris megoldottuk a problémát. Vagy nem? De igen. Az eső nem fog beesni. Azt csak valami kósza operett tűzoltó (aki csak ellenőriz) mondaná, hogy ezek bizony nem ide valók. Miért? Hogy ezek nem hő- és füstelvezető szerkezetek, nem tudnak 300 °C-on, 30 percig működni tűz esetén, a minőségüket nemhogy független akkreditált intézet, de a kutya sem igazolta. Mindig ez a hatósági tempó. Ez csak okoskodás! A levegő kimegy rajtuk, tehát a füst is, hiszen nem éghető anyagból (horganyzott, festett fémlemez, alumínium) készültek. Egyébként is eső már sokszor volt, tűz meg még nem. Mi történhet?

Tényleg, mi történhet?

Két dolog történhet: nem nyílnak ki vagy kinyílnak.

Ezek mondjuk, nem nyílnak ki, mert fix zsaluk. A rés akkora, amekkora! Ezeken a réseken a hő és a füst aligha áramlik ki. A füst rájuk tapad, a hőtől deformálódnak. KO! Hő és füst bent marad, a tűz ettől még jobban ég.

Ha nagyobb a rés a füst és a hő elindul kifelé, de mivel a hatékony hő- és füstáramláshoz szükséges minimális méret nincs meg, nem lesz hatékony a füstelvezetés. A bent maradó hő és füst torlódik, a hőmérséklet nő, a sűrű, fekete füst megtapad a lamellákon. Csökken a rés, nő a hőmérséklet, a lemezek deformálódnak. Technikai KO!

No, és ha mozgók, akkor mi történhet?

Nem nyílnak ki, mert ha kigyullad egy autó, ezek működőképessége hő hatására nem garantált. Mindössze egynek a leírásában találtuk, hogy max. 100 °C-ig hőálló. Nem is követelmény velük szemben, mert őket gyárilag nem ide tervezték. Csak balkézről kerültek ide (vagy jobbról, hogy ne bántsuk a balkezeseket). Ekkor a hő és a füst jó ideig bent marad. Jól ellesznek ott együtt az égő autóval, aztán már az égő autókkal.  

Kinyílnak. Ugye nem kell aggódni? Minden rendben. A lamellák beállnak a nyitott állásba, a füst és a hő elindul kifelé. Elindul csak nem úgy, ahogy kéne, mert a hatékony hő- és füstáramláshoz szükséges minimális méret nincs meg. Közben a hozzávalókból az is látható, hogy itt nagyon meleg lesz és sűrű, fekete füst, ami megtapad a lamellák enyhén dőlő vékony lemezén, majd kis idő után a hő hatására a lamellák deformálódnak. Ezzel egyre szűkülnek a rések, vagy a hőtágulás miatt beragadnak és kezdhetjük elölről a fohászt. Ők tudják (csak a tervező nem), attól, hogy a fémek nem égnek, még vidámak elhajlanak a hőtől. Aztán egyre melegebb lesz.

Mivel akadálytalan hő- és füstáramlást feltételeztek a szabad nyílással, a lemezek már eleve akadályozták az áramlást, a deformálódó lemezkék pedig egyre jobban gátolják a hő és a füst kivezetését. A ki se nyílókról, vagy a hőtől becsukódókról már nem is beszélve. Bent a tűz ettől még jobban ég, az autók egymás után lángra kapnak, a mennyezeten egyre gyűlik a hő és a sűrű, fekete füst. Pedig az lenne a nyílások feladata, hogy a hőt és a füstöt hatékonyan elvezetve alacsonyan (300 °C alatt) tartsák a benti hőmérsékletet, sőt még lásson is valamit a tűzoltó, ha kiérkezik. Már persze az igazi, aki olt, ment és a reklámban nem kell neki hozzá Prostamol uno vagy kell.

Persze az embereket a szúnyogok ellen is védeni kell, teszünk még bele szúnyoghálót is. Ez is segít a hőt bent tartani.

 

A hozzávalók és az idő

Az észlelés, jelzés, riasztás, tűzoltóság vonulása, felderítés optimálisan esetünkben 23-24 perc lesz. A kísérletek szerint egy jármű teljes égésére 8-18 perc között számíthatunk, a mellette álló első járműre a tűz 12 – 21 perc között átterjed, ezután a harmadik és negyedik jármű már két perc múlva égni fog. (A másodikként meggyulladó járművek felületi hőmérséklete 280 oC - 390 oC között mozgott a kísérleteknél.)  Így a tűzoltóság kiérkezésekor három-négy jármű égésével számolhatunk, a felderítés és a táplálás szerelés alatt pedig valószínűleg az 5. és a 6. jármű is meggyullad. A gumik "sziszegve", "durrogva" leeresztenek és égnek. A sok műanyag miatt a füst színe nagyon sötét. Ez egy jó környéken lévő ház, szép, modern autókkal, ezekből a közép/felsőkategóriás autókból az égéskor felszabaduló hőenergia 6-7 GJ, a maximális energia mennyiség 5 MW. A hat járműnél már 36-42 GJ felszabaduló hőenergiával kell számolnunk. Ami nem, vagy csak korlátozottan távozik. A vasbeton födém és pillér az égő gépkocsik közelében jelentősen károsodik, a betonfedés leválik a betonacél-hálóról. A károsodást a mennyezet alatti 1200°C körüli lánghőmérséklet, a zárt tér, a födém közelsége és a hő- és füstelvezetés hiánya együtt okozza. A mennyezetről visszaverődő hősugárzás miatt a tűzátterjedés gyorsul.

 

Mit tehet a tűzoltó?

A jelzéstől kb. 17-19 perc múlva kiér. Körberohanja az épületet. Náluk úgy mondják, hogy felderít. Ha észreveszi az akadályozó esővédőket, akkor ahhoz, hogy működjön a hő-és füstelvezetés, azonnal intézkedik azok kiszakítására. Erre csak a kevésbé égő részeknél van még esélye, persze csak ha van kivel. Átvillan az agyán, hogy ezzel és a túlnyomásos ventilátor beállításával javít a helyzeten, de a még nem égő részek fölé tereli a hő-és a füstöt, ami az akadályozott hő-és füstkiáramlás miatt lefelé is sugárzó hőt juttat a még nem égő járművekre. Sok ideje nincs ezen filozofálni, Hofi óta tudja „Ha elszabtuk, hát elszabtuk, Utólag már szabhatjuk.” Hozott anyagból dolgozik, a kisebbik rossz a jó alakját veszi fel.

Benézve a hő és a füst miatt nem lát semmit. A hőkamera itt azt mutatja, amit magától is tud, egymás után hatalmas lánggal égnek a kocsik. Közben próbál információt szerezni, hogy maradt-e valaki a garázsban. Mivel négyen vannak, 24 kezükkel táplálást szerelnek, kifektetik a tömlőket, két oldalról két sugarat próbálnak beállítani. Gyorsan beállítanának a garázskapu elé legalább 2-3 nagyteljesítményű magasnyomású ventillátort, ha lenne. Elsőre megteszi az az egy is, ami a gépjárműfecskendőn van. Tudják, hogy nem lesz elegendő, de a semminél jobb. Közben a vezető intézkedik, hogy hozzanak neki még legalább kettőt. Azt is tudja, hogy erre és a másik gépjárműfecskendőre és a vele jövő 6 főre még 17-18 percet várnia kell.

A ventilátor és a kiszaggatás hatására kicsit csökken a hő és a füst. Közben a lehetséges helyekről, két irányból a járművek magasságába irányítatná (mert látni nem lát semmit) a hosszú, szórt sugarakat, így csökkentve a tűz intenzitását. De jó, ha egyet tud működtetni, mert még a házba is be kell menniük, és mindent ellenőrizni, nehogy az ajtón vagy más nyíláson a tűz átterjedjen a lakások felé. A tűzre irányított árva sugarával arra törekszik, hogy a födémet ne érje vízsugár, mert a felhevült vasbeton szerkezetében a hirtelen lehűlés további károkat okozhat. Ez részben a falakra és a pillérekre is igaz, de a kanyarsugár még nincs feltalálva, így ilyen aprósággal nem lehet foglalkozni, de azért, amennyire lehet ezt is figyelembe kell venni. A fő cél a hő-és a füstterhelés csökkentése. Közben kiérkezik a segítség, ekkor minimum 9–16 jármű égésével kell számolnunk. (Attól függően, hogy mennyire a közepén álló gyulladt ki elsőként.) A hatékony szellőztetés és beavatkozás idejéig még további járművek gyulladnak meg, ezután nő a szellőztetés és a több sugártól, az oltás hatásfoka. Majd, ha csökken a hőmérséklet, akkor rövid szórt sugárral elindulnak befelé.

Ezzel ugyan a járművek már nem menthetők meg, (a maradék a jelentős hő- és füstterhelés miatt válik koromtól, hőtől, gőztől használhatatlanná, és ezeket sem köszönik meg a tulajdonosok) de a szerkezetekre ható hőterhelés csökkenthető, így azok állékonysága megmarad és a tűz épületre való továbbterjedése megakadályozható. (Feltéve, ha nincs egy kreatívan olcsósított nyílás, nyílászáró vagy falszerkezet.) Aztán már csak az izzó roncsok hűtésével és az elektromos autók akkumulátoraival kell még kb. 24 órát foglalkozniuk.

 

Kreatív recept

A szakácsok szerint lehet kreatív módon kezelni a recepteket, de ha az ételtől teljesen idegen elemeket teszünk hozzá az eredmény a silánytól az ehetetlenig terjed, sőt amint látható a gyomorrontás sem kizárt.

 

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1087 látogató olvasta.