Híreink

Wildfire 2011 - Erdőtűzoltási konferencia a Dél Afrikai Köztársaságban

2011. november 07.

Az erdőtüzek problémáit vizsgálja a 4 évente megrendezésre kerülő „Wildfire” konferencia, amelyet az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Spanyolország után 2011. május 9-14. a között a Dél Afrikai Köztársaság tartottak. Szerzőnk a két utóbbi helyszínen – több saját előadással is – résztvevője volt a konferenciáknak.


 700 erdőtüzes szakember
 
Izgalmas előkészületek után lehetővé vált személyesen is részt vennem az erdőtüzek elleni védekezés problémáinak legnagyobb nemzetközi seregszemléjén.
A ráhangolódás jegyében, a konferenciát megelőző napon rövid kurzusokat tartottak, amelyen az erdőtüzekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók kerültek ismertetésre a témát kutató neves szakértők előadásában.
A konferencia kezdetén a rikítóan sárga felsőrészes egyenruhában a helyi tűzoltók keretbe foglalták a több mint 700 erdőtüzes szakembert, akik a világ 73 országából érkeztek. Az ünnepélyes megnyitóbeszédek a helyi hagyományokat bemutató zenés-táncos produkciókkal ötvözve, a légkondicionált teremben is igazi forró afrikai hangulatot teremtettek. A konferencián a mindösszesen 193 prezentációt plenáris, tematikus, poszter és regionális szekció felosztások szerint lehetett látogatni. A konferencia ideje alatt 34 kiállítóhelyen mutatkoztak be az erdőtüzek oltásában, menedzselésében, új technológiák bemutatásában érdekelt szervezetek, vállalkozások.
 
Nemzeti park
 
A konferenciát a Pilanesberg Nemzeti Park szélén található Sun City szálloda komplexum területén rendezték meg. A város gazdagságról és szórakoztató iparáról híres, a nemzeti park a „nagy ötösről” (big five), ami annyit jelent, hogy területén megannyi állatfaj közül bizonyosan megtalálható az oroszlán, a leopárd, a kafferbivaly, az orrszarvú és az elefánt. A szerzőnek talán szerencséje volt, de sikerült lencsevégre kapni a fentieken kívül megannyi kuriózumot, zsiráfokat és vízilovakat is.
 
Gyakorlati bemutató
 
A konferencia legizgalmasabb része a gyakorlati bemutató napja volt. Elsőként a közeli repülőtérre látogattunk: itt a légi tűzoltásban részt vevő repülőgépeket és helikoptereket állóhelyükön néztük meg, majd egy 30 perces, több részből álló légi parádét láthattunk. A Dél Afrikai Köztársaságban egyszerre akár 20 eszközt is bevethetnek a tüzes időszakokban, amelyek együttműködési megállapodások alapján a szomszédos országokban is segítséget nyújthatnak.
 
Magyar előadások
 
A cikk írója a konferencián 6 poszter prezentációval mutatta be az erdőtüzek témakörében végzett kutatásainak legutóbbi eredményeit. Bemutatásra került
  • a légi tűzoltás gazdaságossági elemzésének egy módszere (An Approach for Measuring the Economical Efficiency of Aerial Fire Fighting),
  • a tűzoltásvezető döntéshozatali mechanizmusának elsődleges és másodlagos folyamata (The Main and Secondary Processes of Fire Managers Making Decision),
  • a légi tűzoltás egy lehetséges újfajta technológiája (I4F Technology),
  • a tűzoltó habok szigetelő hatásának egy mérési módszere (R-20F Method: Measuring the Isolation Effect of Foams Used Fighting Forest Fighters),
  • a pilóta nélküli repülőgépek erdőtüzeknél történő alkalmazásának tematikus lehetőségei (UAS Application From Aerial Patrol to Prescribed Fires) és
  • a távérzékeléses tűzdetektálás magyarországi erőfeszítései (Tower Based Remote Sensing for Fire Detection in Hungary).
Amennyiben a tisztelt olvasó érdeklődését bármely fenti témakör felkeltette, a szerző szívesen megosztja az ezzel kapcsolatos eredményeit.
 
Working on Fire
 
A konferencia egyik különlegessége volt a Working on Fire (WoF) bemutatása. Az ország kormánya által 2003-ban alapított szervezet tevékenységének fókuszában a tűzoltók kiképzése, a tűzmegelőzési feladatok, a gyors tűzdetektálás, a tűzoltás, a tűz utáni területi rehabilitáció, az ellenőrzött tüzek alkalmazása és a rendelkezésre álló források hatékony koordinálása áll. A szervezetben a férfiak és nők meglepően egyenlő arányban szerepelnek, akik egyébként a komoly gondokkal küzdő ország gazdaságának munkanélküli táborát gyarapítanák.
A WoF kiképző központjában a képzés körülményeit és több technikai és gyakorlati bemutatót láthattunk. Részt vettünk a sorkatonai szolgálatra emlékeztető sportfoglalkozásukon, majd közvetlen tapasztalatokat szerezhettünk életformájukról, elhelyezési körülményeikről (sátortábor). Feltűnően vidámak, barátságosak és mindig nyitottak voltak. Szegénység ide vagy oda, rossz hangulatnak ott aztán nyoma sincs! A nap egyik fénypontja volt a tábor területén rendezett parancskihirdetés, amelyhez egyetlen füttyszóra felsorakozott a mintegy 500 tűzoltó, majd különböző menet-, és formagyakorlatokkal szórakoztatták az ámuló közönséget. A program végére másodperc pontosan megérkezett egy légi tűzoltó repülőgépekből álló raj, amely parádés fordulókkal tisztelte meg a rendezvény résztvevőit.
 
Tűzoltási gyakorlat
 
A Pilanesberg Nemzeti Park területén végrehajtott tűzoltási gyakorlat megtekintése volt a következő programpont. A helyszínre vezető út egy kisebb szafarinak is megfelelt, számos elefánt, zsiráf, és orrszarvú társaságát élvezhettük menet közben. A kijelölt helyszínre megérkezve elsőként az alkalmazott technikai eszközök ismertetésében lehetett részünk, majd az égből ejtőernyős tűzoltók ereszkedtek le mindenféle légi akrobatikus elemet bemutatva. Ezek után megkezdődött a terület előkészítése: vadriasztást hajtottak végre, a közeli tóból táplálást szerelve a tervezett védvonalakat alaposan átáztatták; mindeközben a közönség elfoglalta a több száz méterre kijelölt irányító pontot a taktikai műveletek legideálisabb és legbiztonságosabb megfigyeléséhez. A biztonság itt mást is jelent ugyanis a park ragadozóival szemben fegyveres vadőrök vigyázták a gyanútlanul bámészkodó szakértőket! A gyakorlaton az időbeli események felgyorsításához több száz méteres hosszban gyújtottak frontvonalat, amit egy tűzfigyelő kamera jelzése alapján észleltek a központban. Ez alapján a felelős döntéshozó elrendelte a légi riasztást, ami egy ún. spotter repülőgép érkezését jelentette. Ez légi felderítéssel felmérte a helyzet komolyságát, jelentést tett a központnak, majd néhány perc múlva megérkeztek az ejtőernyővel aláereszkedő tűzoltók (smoke jumper) is. Sajnos az ő tevékenységükből a továbbiakban már elég keveset láthattunk. Időközben 6 helikopter és 4 repülőgép érkezett; a helikopterek leszálltak, egy-egy vízhatlan zsákot külső függesztményként felszerelve megkezdték a vízilovaknak és krokodiloknak is otthont adó tóból a víz szállítását a frontvonalakra. A repülőgépek távolabbról hozták az oltóanyagot. Ezzel megkezdődött a mintegy 45 percig tartó égi tánc: jöttek mentek a helikopterek és repülőgépek, a magasban a spotter irányította őket. Jól érzékelhető volt a profizmusuk: a néhány négyzetkilométeres területen ide-oda repülve mintegy 10 repülőeszköz mozgását kellett koordinálni úgy, hogy tűzoltás-taktikailag azok a leghatékonyabbak legyenek, de a repülésbiztonsági követelmények az eltérő repüléstechnikai tulajdonságok ellenére is (repülőgépek, helikopterek) teljesüljenek! A tüzet a földi és légi erők együttesen mintegy 60 percnyi küzdelem után sikeresen eloltották: a gyakorlat nagyszerűen sikerült! Mint megannyi hasonló gyakorlat valódi eredményességének értékelésétől persze itt is tekintsünk el: a mintegy 10 hektáros terület oltásához 10 repülőgépet, több járművet és közel 200 fős földi erő alkalmazását rendelték.
 
Ellenőrzött tüzek
 
A tűzoltás után a perzselő hőségben jeges frissítő következett, majd az ellenőrzött tüzek alkalmazásának előnyeiről kaphattunk információkat. A Pilanesberg Nemzeti Park tűzvédelmi szempontból több szektorra van felosztva, amelyek éghető anyag mennyiségét a katasztrofális tüzek elkerülése érdekében egy szakértők által meghatározott kockázati szint alatt tartják. Ehhez minden évben egy meghatározott rend szerint a meteorológiai viszonyok függvényében ellenőrzött tüzeket gyújtanak, amelyhez számos esetben szintén a helikopterek segítségét veszik igénybe. Ez utóbbiban van a szerzőnek is érintettsége, hiszen a korábban Magyarországon kezdeményezett pilóta nélküli repülőgépek légi felderítésre történő alkalmazása a WoF szervezettel történő együttműködés keretében ma már kiegészülhet az ellenőrzött tüzek gyújtásának lehetőségével is.
A konferencia következő, záró napja ismét a kutatók eredményeinek ismertetésére, valamint a konferencia ajánlásainak megfogalmazására, a távolabbi tervek ismertetésére fókuszált. Végül, záró akkordként a konferencia résztvevői előtt több száz kiképzett tűzoltó tett egyszerre ünnepélyes esküt, ami egyaránt volt felemelő és tiszteletre méltó! 
A konferencia után már nem sok idő maradt, de egy jobbkormányos bérelt autóval, néhány száz kilométert vezetve sikerült megtekinteni Johannesburg toronyházait és a közeli fővárost, Pretoriát, útközben az arany és platina vidéket. Aztán egy óvatos mártózás az Indiai óceán cápákkal teli vizében és indulás is a repülőtérre. A következő konferenciát 2015-ben Dél Korea rendezi.
Dr. Restás Ágoston

Vissza

Ezt a hírt eddig 1283 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: